A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Három év alatt restaurált sign díszíti a Hollywood Színház bejáratát

A történelmi Hollywood Színház ikonikus bejáratvédő tetejét építették újra a Signs Unlimited szakemberei. Három éven át tartó álommunka, és micsoda végeredmény!

A New York állambeli Gowanda legendás épülete most esett át egy 12 éves restauráláson – ennek részeként újították fel a színház egykori bejárata fölött magasodó sign-t, amiben immár a Watchfire Signs modern LED-kijelzői idézik meg a klasszikus hangulatot. A berendezés persze alkalmas rá, hogy a tartalom tetszés szerint és ha kell, automatikusan változzon.

A GraphicsPro utolérte a projektet végrehajtó Signs Unlimited egyik munkatársát. Jamie Allen elmesélte: bár a rekonstrukciót vezető építésztől megkapták a pontos méreteket, ahelyett, hogy újat készítettek volna, inkább kiszálltak a helyszínre, leszerelték az eredetit és a műhelyükbe szállították – hátha még tudnak vele kezdeni valamit.  Alapos átvizsgálás után kiderült, hogy a belső faváz elkorhadt, míg a fémelemek a javítások mentén rozsdásodni kezdtek, így teljesen újra kellett gondolniuk a koncepciót, hogy hogyan tudnák helyreállítani.

A járvány nekik is betett: az ellátási láncaik vagy elakadtak, vagy 3-4-szeres áron kínálták az alkatrészeket és nyersanyagokat; még olyan alapvetőnek tűnő dolgokat sem tudtak beszerezni, mint a vörös festék. Miután nagy nehezen mégis minden összeállt, nekiláttak szétszedni az eredetileg neoncsövekkel átszőtt Hollywood feliratot és annak homlokzati szerkezetét. Rájöttek, hogy a korabeli mesterek a helyszínen rakhatták össze, és az acélstruktúrája kizárólag fúrással, hegesztéssel, valamint lapos fejű, süllyesztett csavarokkal készült. Utóbbi alkatrészekből több ezer darabot tudtak kimenteni, és a megtisztításuk után érdekes módon ugyanúgy illeszkedtek, mintha újak lettek volna – holott több tucat alkalommal festhették át őket. „Erre egy mai alkatrész sem képes” – kommentálta a szakember.

Fotó: Watchfire Signs

A sátortetős szerkezetet eredetileg gazdagon díszítették neoncsövekkel, amit izgalmas lett volna újra legyártani, de Jamie szerint mára szinte kihaltak azok a kézművesek, akik még értettek hozzá, és tényleg minőségi munkát végeztek. Maradt a LED, és ez nem is akkora baj. Annál nagyobb gondot okoztak viszont az 533 Bakelite típusú foglalatok, amelyeknek a gyártását egy az egyben kivégezte a COVID. Több száz telefonhívást indítottak az USA minden pontjára a még megmaradt raktárkészletek után érdeklődve, mire a megfelelő mennyiséget – összesen NÉGY DARABOT – megrendelték. Ekkor sem dőlhettek viszont hátra, mert a kapott eszközök mindegyike más-más gyártási korszakból származott, így komoly átalakítás után tudták csak felhasználni őket.

Az eredetileg 6-9 hónapra tervezett projekt végül három évet vett igénybe – mesélte nevetve Jamie, utólag persze egy percig sem bánva, hogy elvállalták a munkát, hiszen ehhez hasonló építészeti emlékeken dolgozni az „egyszer az életben” kategóriába esik. Irigykedünk is.

Gábor János, Sign&Display

- Hirdetés -

Sign&Display