A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A régió legnagyobb HP partnere

A régió legnagyobb HP partnereként büszkék vagyunk csapatunkra. Szervizes kollektívánk a nyolc országban összesen 23 főből áll. A Fortuna cégcsoport magyar szervizcsapatának két tagját szólaltattuk meg.

Hogy kerültetek a Fortuna Digital magyarországi csapatába, milyen napi rutin alakult ki az itt töltött idő alatt?

Kovács Krisztián: Több éves nyomdász múlttal rendel­kezem, és új kihívásokat kerestem, ezért felvettem a kapcsolatot Angyal Tamással, a magyarországi csapat vezetőjével, aki készséggel segített. Már a próbanapo­mon bizonyíthattam szakmai ismereteimet, ugyan­is egy HP Latex 335 nyomtatót telepítettünk. Már az első alkalom után úgy éreztem, hogy az addigi isme­reteimet mélyíteni tudom a Fortuna Digital csapatával együttműködve. A családias, pozitív légkör hosszútávú közös munkát eredményez.

Ahogy azt korábban elképzeltem, változatosan, a tudá­som folyamatos bővítésével telnek a munkanapok. Az ügyfelekkel, valamint a kollégákkal töltött idő egyaránt gyümölcsöző.

Valentinyi Viktor: Kalandosan indult a közös törté­netünk a Fortuna Digital csapatával, ugyanis az első állásinterjút követően inkább más szakmai kihívásokat tartottam prioritásnak, ezért CNC szervizesként álltam munkába egy másik cégnél. Ám végül úgy alakult, hogy a fejlődésem érdekében váltanom kellett, ezért újra felkerestem a Fortuna Digital csapatát, ahol folyama­tos lehetőség van az ismereteim bővítésére.

Az irodában, illetve a terepen történő munkavégzés is motiváló számomra, de igazán a különböző gépek szervizelését élvezem. Amint beérkezik egy hívás vagy egy email, először távolról megkezdem az állapotfel­mérést, ha távolról elvégezhető a munka, akkor meg­próbálom tanácsokkal és instrukciókkal, elsősorban a gépkezelő segítségével megoldani a felmerülő prob­lémát. Ha bonyolultabb a hibaelhárítás, akkor a hely­színen végzem el a javítási munkát.

Komoly szaktudással rendelkeztek, amellyel a felmerülő hibákat a lehető leggyorsabban elháríthatjátok. Mi az, amit számotokra biztosít a Fortuna Digital, hogy minden munkanapotokon a megfelelő motivációval és instrukciókkal legyetek ellátva?

K.K.: Rengeteg továbbképzési lehetőséget kapunk, amelyek során érzi az ember, hogy folyamatosan ha­ladhat előre, továbbá láthatjuk, mit érhetünk el – tudás és anyagiak terén. Igazi szakmai ínyencségeket kapok, ugyanis eljutottam egy HP Latex 3600 tréningre, illetve a jövőben Fotoba, Felix Gluer és számos más tovább­képzés áll előttem. A technológia csúcsát ismerhetem meg a Fortuna Digital által.

V.V.: Rengeteg fejlődési potenciált tartogat a minden­napi munkám, mert számos különböző problémát oldunk meg, amelyek sokszor kihívást jelentenek. Szá­mottevő lehetőség adódik külföldi továbbképzések­re, ahol fejleszthetem magam. Rengeteg egyedi és új technológiával ismerkedhetek meg, ami nem sok szak­embernek adatik meg. Emellett pedig a támogató csa­pat rengeteg szakmai és baráti támogatást nyújt, ami miatt már érdemes munkába járni.

A Fortuna Digital több országban is jelen van, és mély nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik az államokat átívelő hálózatának köszönhetően. A tudás megosztása hogyan segíti a munkátokat?

K.K.: Óriási támogatást nyújt a gyors és hatékony szerviz elvégzéséhez a saját információs hálózatunk, amelyen keresztül perceken belül elérjük egymást, ta­nácsot tudunk adni és kapni az esetlegesen felmerülő problémákkal kapcsolatban. Ez jelentősen felgyorsítja a szervizidőt.

V.V.: Alapvetően a szervizfeladatok elvégzése rend­kívül változatos. Kifejezetten ritka, amikor ugyanaz a hiba merül fel. Ám a hálózatunknak köszönhetően perceken belül megkapjuk a választ egy számunkra esetleg ismeretlen akadályra. Az összetettebb hibá­kat megosztjuk egymással, fotókkal videókkal segítjük egymás munkáját az országhatárokon átívelően.

Melyik telepítésre vagy a legbüszkébb, illetve melyik volt a legizgalmasabb?

K.K.: Jelenleg a Triform Neon Kft. (Tapétagyár) telep­helyén végzett telepítésre vagyok a legbüszkébb. Egy HP Latex 3600 nyomtatót installáltam, ami azért volt különleges számomra, mert közvetlenül előtte vet­tem részt egy erről szóló tanfolyamon, így minden új tudásomat szinte azonnal kamatoztathattam, s ennek köszönhetően egyedül csinálhattam végig a teljes te­lepítési folyamatot.

V.V.: A Metropolitan Egyetem számára telepített HP Latex 315 nyomtató installálása volt az eddigi legiz­galmasabb projektem. Ekkor szereltem össze először kis latex technológiás gépet. A feladatot pedig sikere­sen abszolváltam, s úgy érezhettem, hogy a hobbim a munkám.

Sok helyen találkozunk globális alkatrészhiánnyal. Ti ezt milyen megoldásokkal tudjátok áthidalni?

K.K.: Szerencsére nem találkozunk jelentős készlethi­ánnyal, hiszen termékpalettánk darabjai folyamatos rendelés alatt állnak. Ha mégis fellépne ilyen probléma, akkor a donor gépeink által vagy a nemzetközi kapcso­latainkat kihasználva juthatunk pótalkatrészekhez.

V.V.: Kifejezetten ritka az ilyen eset. Mivel nemzetközi cég vagyunk, ezért a csoporton belül kommunikálunk az esetleges hiányokról. Az általunk forgalmazott gé­pek minőségének köszönhetően csak ritkán találko­zunk olyannal, hogy néhány munkanapot vesz igénybe az alkatrész cseréje.

Milyen nyomtatót ajánlanál egy kezdő vállalkozásnak?

K.K.: Mindenképpen latex gépet ajánlanék, abban az esetben, ha számít a festék fajlagos ára, akkor egy HP Latex 375-öst vagy egy annál nagyobbat mondanék, mivel ez a gép háromliteres festéktartállyal rendelke­zik, ennek köszönhetően gazdaságosabb. Ha matricá­kat is szeretnének készíteni, akkor ajánlanék egy HP Cutter +64-et is hozzá.

V.V.: Egyértelműen a HP Latex 300-as széria. Kis he­lyen is elfér, kerekei segítségével egyszerű a mobilitása, így akár egy fűtött garázsba is telepíthető. Könnyű a kezelése, a szervizigénye pedig kevés. Ráadásul a kar­bantartása sem bonyolult.

A fejek és a festéktartályok cseréje egyszerű. Ugyanak­kor szép nyomatot készít, a gépből kijövő alapanyag rögtön mehet a megrendelőhöz, semmiféle utómun­ka nem szükséges a kopásállóság miatt. Ráadásul eh­hez a szériához egy ingyenes RIP szoftver is jár, ami­hez csak egy laptop vagy egy számítógép szükséges.

fortuna-digital.com

- Hirdetés -

Sign&Display