A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Németországban korlátozzák a reklámvilágítást. Mi a helyzet Magyarországon?

Németország energiatakarékossági okokra hivatkozva éjszakára lekapcsolja a fényreklámok világítását. A szövetségi gazdasági minisztérium szerint a direktíva nem vezet sötétséghez a városokban, ugyanis az utcai világításra és a kirakatokra nem vonatkozik a rendelkezés, kizárólag a reklámtáblákra. Ezen esetekben a korlátozás az este 10 és másnap délután 4 órás időintervallumban érvényes – írja a Wirtschafts Woche. A Sign&Display magazin a Hungarian Sign Federation (HSF) közreműködésével annak járt utána, hogy Magyarországon milyen perspektíva van kilátásban e területen.

„A kirakatok világítását nem korlátozzák rendelet Németország területén, s fontosnak tartják a városok biztonságának megőrzését a kellő világítás mellett” – nyilatkozta Bacskai Erzsébet, a HSF tagja. „Egyes források szerint az üzletek ajtajának nyitva tartását is szabályozzák. Továbbá egyes városokban megfigyelhetjük, hogy a vezetés elrendelte a tereptárgyak, műemlékek, középületek és szökőkutak világításának korlátozását.”

Németország gyakorlatiasan közelíti meg a jelenlegi helyzetet, s igyekeznek az energiafelhasználásukat optimalizálni. A kiskereskedelmi egységek kivilágításának csökkentésével azonban várhatóan nem érnek el kimagasló eredményt, sokkal inkább a nagy fogyasztók és ipari létesítmények körében realizálnak majd megtakarítást.

Összegyűjtöttük a HSF tagjainak állásfoglalását

A HSF tagság gondolatait foglaltuk össze, amelyek közt számos egybehangzó meglátás volt, ám kirívó esetekről is beszámoltak.

A nagyobb bolthálózatok korábban már kértek számításokat a reklámvilágítás költségére, mert egyes egységeik önkényesen lekapcsolták a reklámjaik fényeit. Ám az eredmények meglehetősen szerény megtakarítást mutattak, ami miatt eddig nem érte meg lekapcsolni a világító reklámokat.

A kialakult helyzet következtében érkeztek felkérések a hagyományos fénycsöves reklámok korszerűsítésére, LED-re történő átállásra. Viszont a nagyobb hálózattal rendelkező vállalatok már korábban megtették ezt a lépést, ugyanis eleve modern fényforrást rendeltek, vagy már jóval korábban megkezdték az átalakítást. A LED világítás rendkívül költséghatékonynak és fenntarthatónak bizonyult, amelynek nehéz versenytársat találni. Korábban megújuló energiát – napelemes megoldást – nem használtak a vállalatok, mert annyira megdrágította a beruházást, hogy nem érte meg ebbe az irányba fejleszteni, azonban a megemelkedett rezsiköltségek fordíthatnak ezen a tendencián.

Kirívó esetekben a minél nagyobb fényerő elérésére törekednek egyes vállalatok, ugyanis az ő koncepciójuk az, hogy minél erőteljesebb a világítás, annál hatékonyabb. Egyes felhasználók számára nem jelent komoly terhet egy-egy ilyen rendszer működtetése, s valószínűleg a jövőben sem ezen a téren kíván megtakarítást elérni.

Ausztriában eddig is dimmerelhető, azaz fényerőszabályozóval ellátott világító reklámokat rendeltek. Ez a trend évek óta jelen van az osztrák piacon, az igények és az előírás diktálta ezt az irányt. A technika lehetővé teszi, hogy késő estére csökkentsék, éjszakára pedig lekapcsolják a világító reklámokat. Bár e jelenségnek legfőképpen nem financiális, hanem környezetvédelmi okai vannak.

Magyarországon központi szabályozásra nem lehet számítani, energiamegtakarítási érvekkel nem is alátámasztható a lépés. A fényszennyezés csökkentésére viszont fontos felhívni a figyelmet, a reklámelemek ésszerű használatára van szükség, ami nemcsak a megvilágítás csökkentését jelenti. A Decathlonnál a „csendes hétfő” koncepciót vezették be: ezen a napon 14 órától zárásig csökkentik a fényerőt és a zajszintet az autista vásárlóiknak, illetve családtagjaiknak kedvezve. Hazánkban más helyen is található követendő példa, az Örs vezér terén található Árkád éjszakára lekapcsolja a reklámok külső- és belső világítását.

Fontos óvni a környezetünket a fényszennyezéstől

A HSF egyik tagja kiemelte: „Hazánkban nem elterjedt a fényszennyezés környezeti hatását belekalkulálni a reklám megrendelésekor, illetve üzemeltetésekor.”

Rendkívül fontos tényező a fényszennyezés, ugyanis radikálisan befolyásolhatja egyes állatok életét. A mesterséges fények kihathatnak a táplálkozási szokásaikra, kommunikációjukra és a tájékozódásukra. Ez utóbbi a vándormadarak esetében fontos, ugyanis a csillagok alapján navigálnak, amit összezavarhatnak a mesterséges fények.

Némethi Botond, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display