Szinte megszólalnak a falon a tapéták

Gyönyörű tapéták születnek a nemcsak látványra óriási szélesformátumú nyomtató által, amely a Tapétagyár (Triform Kft.) legújabb szerze­ménye, hanem a minőségi anyagok előállításában is egyedülálló. A szakma érdeklődését rendre felcsigázzák az ilyen monumentálisnak számító berendezések, és minden esetben figyelemmel kísérik a működését. A Tapéta­gyár telephelyén jártunk, ahol betekintést nyerhettünk a vállalat életébe, illetve Böjtös Andreától, a cég ügyve­zetőjétől megtudtuk, milyen célkitűzéseik vannak a frissen üzembe helyezett HP Latex 3600-zal kapcsolatban.

Böjtös Andrea 1999 óta dolgozik a reklámdekoráci­ós szakmában, alapvetően reklámtáblák, világító do­bozok, displayek, roadshow-dekorációk készítésével foglalkozott. Az első nyomtató, amelyet a férjével, Nagy Andrással közös vállalkozásukban használtak, egy HP Design Jet berendezés volt, amellyel legfőkép­pen backlite filmeket gyártottak.

„A szakmában leginkább a megvalósulás és a folya­matos fejlődés fontos számomra. Egy-egy probléma megoldása rendkívül motiválhatja az embert az előre­menetelében, ezáltal haladhat a különleges feladatok megvalósítása felé. Különböző elképesztő kreációkat hoztunk már létre pályafutásunk során, csak hogy néhány példát említsek: volt köztük világító, gőzölgő Coldrex pohár, amelyet építési hálóra készítettünk, és a kivitelezés során fénytechnikát, illetve gőzgé­pet alkalmaztunk; a Miller számára olyan díszletet gyártottunk, ahol az autó a falból kitörve jelenik meg, amit speciális megvilágítással fűszereztünk. Számunkra rendkívül motiváló, ha különleges dolgokat hozhatunk létre, éppen ezért a nyomtatás csupán kiegészítő ter­mékünk volt, legfeljebb habnak nevezhető azon a bi­zonyos tortán” – mondja nosztalgiázva Böjtös Andrea.

TÁVLATOK A NYOMDAIPARBAN

A Tapétagyár telephelyének korszerűsítése 2014-ben történt, ami komoly fordulatot jelentett, ugyanis a táv­lati célok megvalósítása felé irányította a vállalkozást. Az irodahelyiségek felújítása mellett el kellett dönte­niük, milyen technológiába fektetnek, azaz speciali­záltan mely terület kap nagyobb hangsúlyt a jövőben. A hagyományos reklámgyártóipari tevékenység és a nyomdaipari irány között választhattak, és végül az utóbbi mellett döntöttek, ugyanis ekkor már komoly elképzeléseik voltak az egyedi tapéták gyártásában.

„A félelem és a várakozás kettősségével küzdöttem ebben az időszakban. Tisztában voltunk azzal, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, a nyomtatók nem feltétle­nül kiszámíthatók, ráadásul ekkor még a feladataink bizonyos részét kiszerveztük, mivel mi nem rendelkez­tünk minden esetben a megfelelő technológiai háttér­rel. Ebben a periódusban megtapasztaltam – ha nem is a saját bőrömön –, hogy mennyi probléma adódhat egy-egy nyomtató üzemeltetésével, amennyiben nincs meg a megfelelő támogatás, a szolgáltatás háttere. A HP latex technológiájával viszonylag korai fázisunk­ban találkoztunk, szerelem volt első látásra, és mind a mai napig versenyképes, hiszen gyorsaságban, mi­nőségben és szagtalanságban nincs kihívója, viszont kiemelten fontos, hogy megbízható forgalmazó tá­mogassa a terméket Magyarországon” – magyarázza Böjtös Andrea.

GIGANTIKUS ÉS EGYEDI

Az XXL méretű egyedi tapéták gyártása óriási piaci lehetőséget hordozott magában. Olyan típusú felü­letdekorálást nyújt a Tapétagyár, ami az általános kereskedelmi üzletekben nem kapható, sőt, ebben a szegmensben egyedülálló. Nem egyszerű falmatricák­ról van szó, hanem óriási méretű felületen elterülő de­korációról, amely a vállalati arculatot erősítheti, vagy a nappali falait teszi otthonosabbá.

„Már az első pillanatban láttuk, hogy kiemelten fontos azon megrendelők számára, akik az esztétikus és magas minőségű kivitelezést igénylik. Az illesztés nélküli felhelyezés és a gyorsaság rendkívül vonzó tényezők” – mutat rá az óriási méretű tapéták és a latex technológia előnyeire Böjtös Andrea.

A LEGJOBB MINŐSÉGŰ KÉPET BIZTOSÍTÓ TECHNOLÓGIA

A megfelelő szakmai háttérrel rendelkező gépállomány elősegítette, hogy a Tapétagyár a felmerülő lehető legszélesebb körű igényeket képes legyen kielégíteni. A 3,2 méter széles és 50 méter hosszú tapéták nyomta­tásához 2022 elején ruháztak be egy szélesformátumú UV berendezésbe, amelyet a nyár folyamán latex tech­nológiás géppel egészítenek ki.

„A latex technológia által érjük el a lehető legjobb mi­nőségű képet, ami mellett a leggyorsabb gyártási fo­lyamat is biztosított. Számos alapanyaggal kizárólag csak UV nyomtatóval tudunk dolgozni, viszont a latex szintén rendelkezik olyan specializációkkal, amelyek kifejezetten előnyösek. A gyártásunk folytonosságát e két technológiával tudjuk maximálisan biztosítani” – taglalja Böjtös Andrea.

A HP Latex 3600 kimagaslóan nagy sebességgel, 1290 négyzetméter/óra képes nyomtatni. Kül- és beltérre egyaránt kiváló minőséget biztosít. A Tapétagyár szá­mára rendkívül fontos volt, hogy akár 3,2 méter te­kercsszélességet is képes legyen kezelni. A hatalmas méretei mellé 10 literes tintapatronok (fekete, cián, light cián, light magenta, magenta, sárga, HP Latex Op­timizer) társulnak, amelyek lehetővé teszik a folyama­tos termelést. Színkonzisztenciája szintén egyedülálló, maximális színdifferenciája ≤ 2 dE2000; ≤ 1 dE2000 “Tiling” módban. A nyomtatás kezelése kifejezetten egyszerű, melynek köszönhetően minimalizálható a ráfordított munkaerőköltség.

VÉGY EGY MEGBÍZHATÓ PARTNERT

A Fortuna Digital termékportfóliója rendkívül széles, amelyben kizárólag magas minőségű berendezé­sek találhatók. Különböző méretben kaphatók latex technológiával nyomtató berendezéseik, a Tapéta­gyár választása a szélesformátum miatt a HP Latex 3600 gépre esett.

„Gyorsaság, minőség, szagtalanság és nagyformátu­mú nyomtatás – e tulajdonságok mentén kerestük a megfelelő forgalmazót. A Fortuna Digital biztosított minket, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatással támogatja munkánkat. A csapatuk hozzáállása, illet­ve szakértelmük rendkívül meggyőző, ami a telepí­tés során is bebizonyosodott” – indokolja választá­sukat Böjtös Andrea.

FOLYTATÓDIK A TAPÉTAGYÁR TÖRTÉNETE

„A technológiai fejlesztéseinket határozatlan időre le­zártuk, hiszen a meglévő gépparkunkkal maximálisan ki tudjuk szolgálni a piac igényeit. Jelenleg a telephe­lyünk bővítését tervezzük, hogy különleges textileket hozzunk létre. Egyedülálló belsőépítészeti központ lét­rehozása az álmom, amely közel került a megvalósu­láshoz” – zárja gondolatait Böjtös Andrea.

Némethi Botond, Sign&Display magazin