A nyomdaipar meghatározó szereplője

Harminckét éve van jelen a piacon Horvátországban, mára 11 országban működnek – 7 helyszínen közvetle­nül, 4 lokációban közvetett módon. A vállalat médiákat, alapanyagokat, gépeket, szoftverek kereskedelmét és szerviztevékenységét végzi a reklámdekorációs iparág, illetve különböző csomagolóipari területek számára. A Fortuna Digital az iparág meghatározó szereplőjévé fejlődött, Magyarországon a hét év alatt szintén kimagasló teljesítményt nyújtott. Új, tágasabb telephelyükön engedett betekintést a kulisszák mögé Nádai Zsolt értéke­sítési vezető.

„A Fortuna Digital domináns résztvevője a reklámde­korációs iparágnak, számos termékünkkel, szolgálta­tásunkkal kiemelkedő minőséget képviselünk Magyar­országon is” – mondja Nádai Zsolt. „Az első években még inkább a partnereinkre támaszkodva szolgáltuk ki a piacot, fokozatosan építettük fel a hosszú távra tervezett jövőnket.”

HATÁROZOTT HANG A TÖMEGBEN

„Az elindulás nem volt egyszerű feladat, ugyanis rend­kívül sokszereplős piacra léptünk be” – folytatja a Fortuna Digital szakembere. „Ilyenkor kétszer annyit kell dolgozni, mint a versenytársaknak, hogy ko­molyabb eredményeket érjünk el. Az én feladatom a vállalatokkal a kapcsolattartás, az igényeik kielégítése alapanyagok, festékek és gépek tekintetében.”

A határozott jelenlét számos komponensből tevődik össze teljes egésszé. Kiváló szakemberekre épül a cégcsoport, jelenleg 62 fő dolgozik vállalatnál. Piacve­zető márkákat forgalmaznak, amelyek minőségben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak – többek között a HP Latex gépek disztribútorai. Erős szervizhálózattal rendelkeznek, 15 szakemberük specializálódott ezen berendezések gondozására. Hat demo nyomtatási központjukba várják az érdeklődőket, akik betekintést nyerhetnek a fejlett technológiájú gyártásba. Több mint 350 darab telepített nagy teljesítményű ipari nyomtató- és feldolgozóegységgel, valamint több mint 2000 darab telepített nagyformátumú nyomtató- és feldolgozóegységgel rendelkeznek. A 2020-as adatok alapján a hét raktárukban 2,8 millió euró értékű rak­tárkészlettel rendelkeztek. A felsorolásból nem marad­hatnak ki a vásárlók sem, hiszen az ő számuk szintén jelentős, több mint 5000 partnerrel rendelkeznek cég­csoport szinten.

SZÉLES KÍNÁLAT A TERMÉKPALETTÁN

A Fortuna Digital termékportfóliója rendkívül széles, amelybe kizárólag magas minőségű berendezések kerülnek be. Összesen 19 gépmárkát képviselnek, 3 fajta szoftvert, 5 féle festéket, 23 típusú alapanyagot, 2 különböző display megoldást és 3 kiegészítő eszköz közül választhatnak a partnereik.

„Termékpalettánk a teljes glóbuszt magába foglalja, ami azt jelenti, hogy az ipari nyomtatótól kezdve a hatalmas táblanyomón át megtalálhatók a különbö­ző berendezések a portfóliónkban. Amire a partne­reinknek szüksége lehet, azokat mi mind biztosítjuk számukra. A legnagyobb márkákat képviseljük, ame­lyeknek hivatalos forgalmazói vagyunk. A nyomtatók mellett érdemes viszont a portfóliónk többi termékét is megemlíteni, többek között a Fotoba vágógépét is forgalmazzuk Magyarországon, amely az X és az Y ten­gelyek mentén végez kiváló munkát. Minden esetben az a célunk, hogy a szakma igényeit minél szélesebb körben szolgálhassuk ki” – taglalja Nádai Zsolt.

PRÉMIUM KATEGÓRIA AZ ALAPANYAGOK ESETÉBEN IS

A magas minőséget nem elég csupán a gépekre kon­centrálni, hiszen a belőlük kijövő termékeknek szintén ezt a kvalitást kell képviselnie. Az alapanyagok tekinte­tében is széles skálán mozog a Fortuna Digital kínála­ta. Több saját márkás termékkel rendelkezik a vállalat ezen a területen, amelyeket Európában gyártanak, és komoly minőségellenőrzésen esnek át. A különböző fajtájú papíroktól kezdve a fóliákon, lemezeken, tex­tileken keresztül egészen a nyomtatható filmekig/la­mináló fóliákig megtalálhatók a prémium kategóriás alapanyagok.

A raktárkapacitás a jelenlegi helyzetben kiváltképp fontos, a megrendelt alapanyagok beérkezési ideje kirívóan hosszú. Az iparág minden szereplőjét érintő akadály, amelyet komoly készletfelhalmozással lehet enyhíteni. A Fortuna Digital magyarországi telephe­lyén tekintélyes méretű raktárban sorakoznak az alapanyagok.

A TELEPÍTETT GÉPEKHEZ A MEGFELELŐ SZERVIZT BIZTOSÍTJÁK

Minden nyomda rémálma, ha hirtelen kiesik a napi termelésből a berendezésük, és a munkát visszamon­dani vagy kiszervezni kénytelenek. Ezért fontos, hogy az összes telepített géphez olyan szervizszolgáltatást biztosít a Fortuna Digital, amely elősegíti a nyomdák folyamatos munkáját, ezáltal nincs hosszú megsza­kítás a gyártásban. A cégcsoport szakemberei az or­szágokkal megosztják a tapasztalataikat, így egy-egy „ismeretlennek” hitt hibára is képesek gyorsan és pre­cízen reagálni.

„Minden telepített gép esetében rendelkezünk a szük­séges háttértudással, így nincsen hosszú időre leálló gép. A szakembereink telepítik és karbantartják a be­rendezéseket, illetve betanítják a partnerünket, hogy az alapvető problémákat házon belül tudják megol­dani. Kifejezetten hasznos számunkra a rengeteg tré­ninglehetőség, amelyeket a gyártók szerveznek, így a technikusaink naprakészen tarthatják tudásukat. Szer­viz szempontjából kifejezetten előnyös a nagyvállalati jelleg, a tudás megosztásával rengeteg időt spórolha­tunk meg a partnereinknek, ugyanis rendkívül gyor­san és hatékonyan járhatunk el a kialakult problémák megoldása érdekében” – emeli ki a szervizük előnyét Nádai Zsolt.

ELÉGEDETT DOLGOZÓK, ELÉGEDETT PARTNEREK

„Fontos a partnereink bizalma, nem rövid távra ter­vezünk velük, hanem olyan kapcsolatra, amelyben a kérdésükre mi lehetünk a válasz. A célunk az, hogy a lehető legtöbb helyen ott legyünk, segítsünk, ahol szükséges. A nagyvállalati háttérhez nálunk családi­as légkör társul, ami a hatékonyságot ötvözi a rugal­massággal és a közvetlen kapcsolatokkal” – összegzi Nádai Zsolt.

Némethi Botond, Sign&Display magazin