Tovább tartsa frissen az árut a csomagolás!

Innovatív antimikrobiális és antibakteriális anyagokat szinte heti rendszerességgel jelentenek be, de miért foglalkoznak ezzel a kérdéssel olyan kevesen? Mit tehet az iparág annak érdekében, hogy több ilyen megoldást tudjon forgalomba hozni költséghatékony és életképes módon? A Packaging Europe Andrew Manly-vel, az AIPIA kommunikációs igazgatójával készített interjút, amelyben ezekre a kérdésekre keresték a választ.

Az elmúlt évtizedben az AIPIA több száz – a mikrobák vagy baktériumok szaporodása ellen hatásos – aktív csomagolóanyag kifejlesztéséről, illetve a fejlesztésre irányuló kutatásról számolt be, amelyek célja a romlandó élelmiszerek és egyes érzékeny gyógyszerek tárolási idejének meghosszabbítása és állapotának megőrzése.

A projektek során számos anyagot felhasználnak, amelyek egyrészt a bambusztól a cellulózig, másrészt az áfonyától a durianbőrig terjednek. Ha ehhez hozzáadjuk az egzotikusabb anyagok, mint például a nanoiszap, a kitozán és számos gyógynövény illóolajának széleskörű keverékét, akkor megvan az esélye annak, hogy a fogyasztók teljes mértékben összezavarodnak. Pedig végeredményben az élelmiszerhulladék hatékony megelőzéséről kell szólnia a programnak.

Tisztázzuk már az elején, hogy a piacon van néhány rendkívül sikeres aktív anyag – legyenek azok adalékanyagok, bevonatok vagy vegyületek, olyan nagyhírű vállalatoktól, mint az Aptar, a Parx és a Sealed Air, hogy csak három AIPIA-tagot említsünk ezen a területen.

A kutatóknak valójában több különböző anyagot kell feltárniuk ahhoz, hogy megtalálják, amire szükségük van. Tagjaink, mint például az AIMPLAS és az ITENE, ezen a téren is nagyszerű munkát végeznek, gyakran ipari partnerekkel közös projektekben.

Egy történet kutatása során azonban nem kevesebb, mint 200 különböző egyetemi kutatási programra bukkantam, amelyek valamilyen antimikrobiális vagy antibakteriális csomagolófóliát fejlesztenek.

Természetesen szükség van a kutatásra – előfordulhat, hogy számos utat be kell járni, mielőtt megtaláljuk a helyeset. A kérdésem az, hogy több mint egy évtized után miért nem állapodtunk meg négy vagy öt ígéretes anyagban, amelyek a megfelelő tulajdonságokkal rendelkeznek, és miért nem ezekre összpontosítottuk a figyelmünket?

Olyan hatékony, méretezhető anyagokra vagy adalékanyagokra van szükség, amelyek költséghatékonyak és megfelelnek a legtöbb fenntarthatósági kritériumnak (az újrahasznosíthatóság például kulcsfontosságú).

Az évek során egy-két anyag, például a cellulóz vagy a kitozán (a garnélarákok, homárok és más rákfélék héja) ígéretesnek tűntek, előnyük, hogy bőséges mennyiségben állnak rendelkezésre, könnyen beszerezhetők és rendkívül költséghatékonyak. Úgy tűnik, van egy megalapozott kritérium a folyamatos kutatás és fejlesztés alapjaként történő felhasználásra.

A nanoanyagok rendkívül hatékony antimikrobiális szereknek is bizonyultak, és a vegyületek megfelelő kombinációjában kiemelkedően jótékony hatást fejthetnek ki. Az AIPIA több partnerrel dolgozott együtt az EU Horizont 2020 programjából finanszírozott NanoPack projekten.

Három év alatt kifejlesztettünk egy nagyon hatékony műanyag csomagolófóliát, amelyhez halloysit nanocsöveket használtunk oregánó és kakukkfű illóolajokkal kombinálva. Az így kapott fólia képesnek bizonyult arra, hogy legalább három hétig gátolja a kenyér megpenészedését, 13 százalékkal növelje a friss cseresznye eladhatóságát és legalább négy nappal meghosszabbítsa a sajt eltarthatóságát.

Ennek vagy bármely más, élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagnak a kereskedelmi forgalomba hozatala azonban megakad az EU-ban az ESFA hatósági jóváhagyása miatt. Ennek módosítása évekig is eltarthat, ami a legtöbb iparilag finanszírozott projektet nem teszi vonzóvá.

Hulladék nagyobb környezeti probléma, mint a csomagolási hulladék.

Tekintettel a továbbra is elpazarolt élelmiszerek mennyiségére, valamint az ezzel járó gazdasági és környezeti költségekre, úgy tűnik, hogy sürgetni kell az innovatívabb csomagolófóliák kifejlesztését. Közös gondolkodásra van szükség a fejlesztésekkel, valamint a kormányok és más szervezetek ösztönzésével kapcsolatban, hogy felgyorsítsák ezeknek a piacra kerülését.

Ha nagyobb mennyiségben gyártanák, akkor a megvalósítás csomagonként kisebb összegekbe kerülne. Ahogy az AIPIA egyik tagja mondta: „Ha csökkenthető a pazarlás, meghosszabbítható az értékesítési idő és növelhető a jövedelmezőség az ellátási láncban, akkor semmi gond! Miért ne tehetnénk meg?”

Némethi Botond, Print&Packtech magazin