A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Tízből hét magyar szülő nem szeretné, ha a képernyő teljesen felváltaná a papírt az oktatásban

Az oktatásban is egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális eszközök – más kérdés azonban, hogy ezek mennyire segítik az ismeretek elsajátítását. Az Epson nemzetközi reprezentatív kutatása alapján a digitalizáció hódítása ellenére még mindig pótolhatatlan szerepe van a papíralapú tanulásnak. A pszichológus szerint az sem mindegy, hogy a gyerekek egy képernyőn vagy egy nyomtatott fotóalbumban nézegetik a családi képeket, mert egész máshogy dolgozzák fel az információkat.

Az Epson nemzetközi reprezentatív kutatást végzett, hogy felmérje a nyomtatással kapcsolatos szokásaink átalakulását, és ezen belül is az oktatásban betöltött szerepét.* A nemzetközi megkérdezettek közé tartozó szülők több mint fele gondolta úgy, hogy gyermeke könnyebben tanul fizikai tárgyakkal, könyvekkel való interakciók által, mintsem a képernyőn megjelenő információk alapján. Érdekesség, hogy a magyar szülők ezt pont fordítva látják: 60 százalékuk szerint digitális eszközökkel, 40 százalékuk szerint pedig nyomtatott anyagokkal megy jobban a tanulás.

A nemzetközi megkérdezettek fele úgy véli, hogy az iskolások előbb-utóbb minden anyagot digitális eszközökön fognak kézhez kapni, és a könyvek teljesen eltűnnek majd az osztályteremből. Magyarországon még ennél is többen értenek ezzel egyet: 65 százalékuk szerint teljes digitális oktatás lesz a jövőben. Ez nem azt jelenti, hogy ennek örülnének is: a hazai megkérdezettek 70 százaléka ugyanis nem támogatja a papíralapú oktatás teljes megszűnését. Emellett a külföldi szülők 35 százaléka, a magyaroknak pedig 38 százaléka gondolja úgy, hogy a gyerekek könnyebben tanulnak tollal és papírral írva, mint gépelve.

Papír vagy képernyő? – a pszichológus véleménye

Leanne Hall klinikai szakpszichológus szerint ahhoz, hogy a tudás sikeresen beépüljön, a gyerekeknek papírról kell olvasniuk az információkat: „A kutatások azt mutatják, hogy a digitális felületek olvasásakor az agyunk más kapcsolatokat hoz létre a sejtek között, mint a nyomtatott könyvek esetében. A gyerekek a képernyőn nagyobb eséllyel siklanak el fontos információk mellett, és bár gyorsabban olvasnak és több tartalmat tudnak így átfogni a figyelmünkkel, mégis kevesebb információ marad meg az emlékezetükben” – állítja a szakember. Azt is hozzáteszi: a nyomtatott szöveg kevésbé megterhelő vizuálisan, továbbá térbeli és tapintási támpontokkal segíti az olvasót, hogy jobban elmélyítse a figyelmét.

Családi összetartozás, fotókra nyomtatva

A kutatás azt is megállapította, hogy a nyomtatott családi fényképek nézegetése megerősíti a gyerekekben a hovatartozás érzését, és jó hatással van a családi kötelékekre is. A szülők 85 százaléka (Magyarországon 88%) egyetért azzal, hogy a gyerekek közelebb kerülnek a rokonokhoz, ha nyomtatott képeket nézegetnek róluk, és tízből kilenc szerint a gyerekeknek erős identitástudatot ad, ha családi fotók veszik körül őket.

A pszichológus szerint a barátokat vagy családtagokat ábrázoló nyomtatott fényképek vizuális kapaszkodókként szolgálnak, és segítenek hozzáférni azokhoz az emlékekhez, melyek az összetartozás és a kapcsolódás érzését erősítik a gyerekekben. „A nyomtatott kép állandósága lehetőséget teremt a fontos mérföldkövek újrafelfedezésére, amelyek könnyen elvesznek a telefonon tárolt többszáz digitális fotó között” – teszi hozzá Hall.

Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője szerint fontos, hogy felismerjük a nyomtatott szövegek és fotók szerepét a gyermekek fejlődésében. „Az Epson EcoTank nyomtatója ideális választás lehet a családnak, mert különösen gazdaságos és környezetkímélő módon nyomtathatunk vele dokumentumokat és fotókat is. Ezekkel a modellekkel nyomtatási költségeink akár 90 százalékát is megtakaríthatjuk, az újratölthető tartályok kezelése pedig jóval egyszerűbb, mint egy patronokcsere” – mondta a szakember.  

Az Epson számtalan ingyenes, nyomtatható sablonnal segíti a tanulást, amelyek ezen az oldalon érhetők el.

- Hirdetés -

Sign&Display