A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Döbbenetes adatokat tárt fel az Epson a klímaváltozásról

Az elektronikai gyáróriás jó ideje önként vállal különböző klímavédelmi feladatokat, és saját magára nézve is kötelező érvényűnek tekinti a zéró emisszió elérését. Miközben a cég egyre zsugorítja ökológiai lábnyomát, felméréseket is végez: legutóbb épp arra a sokkoló igazságra mutattak rá, hogy grandiózus szakadék tátong az éghajlatváltozás valós stádiuma és a között, amit az emberek tudnak vagy gondolnak róla. A társadalom jórészt nem érti a klímakatasztrófa tétjét, sőt, sokan azt sem hiszik el, hogy egyáltalán bekövetkezhet – áll a Sign&Graphics oldalán megosztott, szűkszavú közleményben.

A kutatást Climate Reality Barometer címmel végezték el, és már jóval az ENSZ tavalyi klímakonferenciája előtt a résztvevők rendelkezésére bocsátották. A felmérésből hónapok óta igyekszik okulni a világ, már csak azért is, mert tekintélyes mintán: 15.264 fogyasztó bevonásával készítették, Ausztráliában, Ázsiában, Európában, illetve Észak- és Dél-Amerikában. A legáltalánosabb tanulság az, hogy minden idők legmelegebb júliusa ellenére csalódást keltő optimizmussal gondolnak az emberek a klímaváltozás súlyosságára – pedig tudni lehet, hogy a felmelegedés miatt végveszélyben vannak a jégsapkák, vagy egymást érik az erdőtüzek és árvizek.

Az Epson nyilvánosan elérhető összegzést is készített a felmérésről. E szerint a megkérdezettek 46 százaléka nagyon vagy valamennyire biztosnak érzi, hogy az emberiség még az ő életükben elhárítja a klímaváltozás veszélyeit, és mindössze 27 százalék nyilatkozott kifejezetten vagy valamennyire borúlátóan ebben a kérdésben. A bizakodóbb résztvevők a társadalom növekvő környezettudatosságát (33 százalék), a tudomány és a technológia fejlődő megoldásait (28 százalék), illetve a megújuló energiafelhasználás terjedését (19 százalék) jelölték meg optimizmusuk elsődleges okaként. Sokan vannak azok is, akik egyáltalán nem hisznek benne, hogy globális klímakatasztrófa fenyeget: az amerikaiak tizenegy, a németek hét, míg a britek hat százaléka tagadja az éghajlatváltozást. Van még: egyéb döbbenetes adatok ITT (angolosok előnyben).

Gábor János, Sign&Display

- Hirdetés -

Sign&Display