Kezdőlap Szakmai kiállítások és rendezvények SignExpo – PPDexpo: Célegyenesben

SignExpo – PPDexpo: Célegyenesben

Van élet a drupa után és a Fespa előtt

A szervezők már az utolsó simításokat végzik a BOK (volt Syma) csarnokban, március 28–30. között megrendezésre kerülő két kiállításon. „Ha bízol a nyomtatott kommunikáció jövőjében, ott a helyed.” Hogy ez mennyire komoly, és nem csak hangzatos szlogen, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kiállítások mögött támogatóként ott van a szakmai magazinok teljes köre, természetesen kiemelt helyen a Sign and Display Magazin.

A rendezvények együttes rendezésére hat évvel ezelőtt merült fel először igény, a szakmai szövetségek támogatták az ötletet, a kiállítók bizalmat szavaztak, az Expositor csapata pedig hozzátette a kiállításszervezési tapasztalatát.

A sikeres megvalósítás mindannyiunk közös, lelkes munkájának eredménye. Ennek révén a cégek el tudják érni az előre kitűzött céljaikat: három nap alatt megfelelő számú és minőségű új látogatóval tudnak kapcsolatot létesíteni, a régi üzleti partnereikkel tarthatják a kapcsolataikat, sokan konkrét megrendeléseket is tudnak realizálni a helyszínen.
Újra együtt, amik összetartoznak
Idén felfokozott várakozás előzi meg az együttesen print iparágnak nevezett, a printed-média, print-packaging, és a reklámdekorációs szakmák idei hazai seregszemléjét, a PPDexpo és SignExpo kiállításokat és a kísérő rendezvényeket összefogó PPFest összszakmai fesztivált.

Egyre jobban érzékelhető hazánkban is a 2016-os drupa hatása, az ott bemutatott új technológiák, anyagok, kreatív megoldások lendületet adtak a termék előállítóknak és beszállítóiknak egyaránt.

Ez a lendületet érezhető a PPDexpo és SignExpo kiállítások iránti előzetes érdeklődésben is. Óvatosan, mégis pozitívan nyilatkoznak az iparági szereplők, ami már abban is megnyilvánul, hogy a korábbi kiállítók szinte mindegyike ismét a megjelenés mellett döntött, a nettó 2.500 m 2 terület pedig több mint 15 % növekedést jelent.

A kiállítók összetétele tükrözi a nyomda-, és a reklámiparban bekövetkezett változásokat, a hagyományos nyomtatás mellett a hangsúly egyre inkább a digitális nyomtatás, az LFP és az üzleti reklámdekoráció felé tolódik el.

A kereslet és a kínálat összhangjához hozzájárulhatnak a kedvező beruházási pályázati lehetőségek is. A gyártók illetve képviseleteik a helyszíni értékesítés reményében is kiállítnak olyan berendezéseket is, amelyekre az előzetes felmérések alapján komoly érdeklődés mutatkozik a hazai piacon.

A szervezők nem titkolt szándéka volt az is, hogy a PPDexpo és SignExpora való kedvezményes jelentkezési határidő essen egybe a 2017. évi beruházási pályázatok beadási határidejével, ami a gépanyag- és technológiabeszállítók számára egyaránt kitörési lehetőséget jelent.

A SIGN kiállítás elsősorban a kreatív, marketing és kommunikációs szakemberek igényeit kívánja kielégíteni, innovatív megoldásokat kínálva legyen szó termékcsomagolásról, címkézésről, image építésről, reklámról, sajtótermékekről, perszonalizációs lehetőségekről, vagy éppen POS, POP eszközök előállításáról.

Ma már a csomagolás, a nyomtatás mellett az üzleti reklámdekoráció is a termék eladásának, a hozzáadott érték növelésének, a piaci részesedé növelésének, és ezáltal az elérhető, a minél nagyobb extraprofit elérésének pótolhatatlan eszköze.
Ezt felismerve vesz részt már évek óta törzskiállítóként a szakma élvonala, és ennek reményében kívánnak bemutatkozni azok az új kiállítók is, akik korábban a marketing mix más elemeivel próbálták pótolni a kiállítások nyújtotta személyes kontaktus lehetőségét.

A szakmai szervezetek arról is gondoskodnak, hogy mindhárom nap workshopok, szakmai bemutatók színesítsék a rendezvényt, ami egész napos programot ígér az igényes szakmai látogatók számára.

Az első nap a nyomtatott csomagolásé, hiszen a csomagolóanyag ma már nem egyszerűen ipari termék, hanem egyben primer információhordozó is. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség /CSAOSZ/ ezen szakmai fórumán két aktuális témát is érintenek: „A csomagolás ajándék a környezet számára” címmel a csomagolás fejlődésében megfigyelhető trendekkel, kapcsolódó kutatási eredményekkel, új – elsősorban a fogyasztói csomagolásban használatos – anyagokkal, továbbá a csomagolószerek feldolgozási, nyomtatási újdonságaival foglalkoznak.

A „Hatékony csomagolási megoldások alkatrészek szállításához” címmel pedig e témakörben a hatékonyságot segítő csomagolási megoldások mellett a nyomon követés, és a jelölés új lehetőségei állnak a középpontban, mely a „sign” iparágból érkező látogatók számára is hasznos információk forrása lehet.

A CSAOSZ standján résztvevő szakértők mindhárom nap konzultációs lehetőséget kínálnak a látogatóknak környezetvédelmi termékdíj témában.

A második nap kiemelt témája napjaink egyik legégetőbb és szinte kivétel nélkül mindenkit nagyon is érzékenyen érintő kérdése, a képzett szakember hiánya és a szakmai utánpótlás problémaköre. Ennek gesztora és szakértője a témával már hosszabb ideje intenzíven foglalkozó Nyomda- és Papíripari Szövetség, amely nyilvános oktatási kerekasztalt is rendez a PPFest keretében.

A harmadik nap tematikáját a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület tölti meg, elsődlegesen műszaki/ technológiai tartalmú szakmai programokkal. Ezekhez kapcsolódnak illetve ezeket egészítik ki a partnerszervezetek, pl. a Szita-szövetség úgy is, mint a FESPA magyar képviselete, és a Dekorszövetség által szervezett pódium beszélgetések.

A fesztiválprogram legrangosabb eseménye most is a Best Print Hungary termékverseny eredményhirdetése és díjkiosztója lesz. A 2016-ban nyomdai technológiákkal gyártott termékek 8 kategóriában indulhattak és a február 28-március 1-ig zajló zsűrizés eredményét a kiállítás második napján délután ismerhetik meg a pályázók és a széles szakmai közönség.

A rendezvény elismert nemzetközi rangját jelzi az is, hogy a háromnapos esemény hivatalos szponzora idén a Roland DG és az EPSON.

A szervezők idén is megszokott színvonalon garantálják a látogatók komfortérzetét, a rendezvény könnyű megközelíthetőségét, a tárgyalásokhoz szükséges hangulatos légkört, az olcsó és jó minőségű étkezési lehetőséget A rendezvényre történő gyors, kényelmes, és költségmentes belépés lehetőségével mindenki élhet, aki igénybe veszi az előregisztrációs lehetőséget.

Látogatói regisztráció, programok és kiállítói lista: www.signexpo.hu