Kezdőlap Gépek és berendezések FESPA 2017 – Szenzációs Mimaki siker

FESPA 2017 – Szenzációs Mimaki siker

Több díj és az első Tiger-1800B gépeladás – A Mimaki az idei FESPA kiállítást követően nemes egyszerűséggel bejelentette: ez volt a cég életének eddigi legsikeresebb FESPA-ja! Két stand, összesen 534 négyzetméternyi kiállítási területtel, számos gépújdonság a sign and display, ipari, 3D és textilnyomtatás területén és két EDP díj. Az idei kiállítás „Merj másként nyomtatni” jelmondata számos beszélgetés kiindulópontja volt a cég standján, hiszen rengeteg olyan rendhagyó és érdekes alkalmazás létezik, amelyek nem a megszokott megoldásokon alapulnak, a Mimaki fejlesztései mégis ideálisak ezen feladatok megvalósítására. Ebbe a körbe tartozik az innovatív és rendhagyó felületekre történő nyomtatás is.

Kezdjük a legfontosabbal a Mimaki Europe az alábbi két fontos díjat kapta:

  • A legjobb tárgynyomtatónak járó díj a Mimaki UJF-MkII sorozatnak
  • A legjobb textilnyomtatónak járó díj 100 m 2 /óra alatti teljesítmény kategóriában a Mimaki Tx300P-1800-nak

A cég kihasználva az alkalmat, a széles közönség számára is bemutatta Yuji Ikeda-t, a Mimaki Europe új ügyvezető igazgatóját, aki korábban már hét évig dolgozott az európai képviseletnél, majd a japán központ tervezési központjának vezetői pozíciójából tért vissza a hollandiai központba.

Új technológiák bemutatása
„Kifejezetten örülünk annak a nagy érdeklődésnek, amit 3D nyomtatónk, a 3DUJ-P iránt tapasztaltunk” – mondta Ronald van den Broek a Mimaki Europe értékesítési igazgatója, majd hozzátette – „a Mimaki fejlett UV tintasugaras nyomtatási technológiáján alapuló 3D nyomtatónk kiemelkedő minőségű modell készítést tesz lehetővé 500 x 500 x 300 mm méretben. Ez egyben a világ első színes modell nyomtatója, amely a FOGRA39L színgamut 84%-át éri el.” Az új készülékkel nyomtatható lakk is, a hatásos effektek elérésére, és vízben oldható hordozó anyag, amely egyszerűen lemosható. A készülék várhatóan az idei év második felétől lesz megvásárolható.

Van den Broek szintén beszámolt a Tiger-1800B nagysebességű direkt textilnyomtató remek fogadtatásáról. Ez volt az első alkalom, amikor a Mimaki szublimációs festék használatával mutatta be a nyomtatót, az ezt megelőző kiállításokon ugyanis reaktív festéket használva mutatták be azt. A spanyol Estampados Hermanos Perez textilgyártó cég pedig a FESPA kiállításon vásárolt meg egy ilyen készüléket.

A textil csarnokban, ahol a Mimaki Tiger-1800B készüléket központi szerepet kapott, szintén bemutatták a díjnyertes Tx300P-1800 és Tx300P1800B direkt textil nyomtató készülékeket, amelyek immár egyszerre képesek textil pigment festéket, illetve szublimációs tintát használni működésükhöz. Ez az új technológia, amely ezidáig nem volt elérhető, olyan áttörést jelent, amely kiemelkedő mértékben növeli meg ezeknek a Mimaki textilnyomtatóknak mind a termelékenységét, mind pedig a felhasználási területeket érintő rugalmasságát, hiszen digitális technológiával nyomtathatunk ruházati termékmintákat, és lakásdekorációs kiegészítő termékeket egyaránt. Mindezekkel kapcsolatban Ronald van den Broek elmondta: „A textilnyomtatási piacon egyre nagyobb az igény a kisebb példányszámokra és a személyre szabott termékekre. A Mimaki textilnyomtató portfóliója lehetővé teszi a divattervezők és gyártók, illetve lakberendezők és dekoratőrök számára, hogy gyorsan és költséghatékonyan feleljenek meg ezeknek az elvárásoknak, mindezt kiemelkedő minőségű termékekkel. Ezek a nyomtatók szintén alkalmasak minta anyagok gyártására, kifejezetten rövid határidő mellett, és alacsony gyártási áron.”
Sign and Display és ipari megoldások
A Mimaki zászlóshajónak számító megoldásai a sign and display grafikai, illetve ipari területekre, beleértve négy oldószeres, és hat UV nyomtatót, mind bemutatásra kerültek a Mimaki digitális csarnokban található standján. Emellett két vágógépet is bemutattak. „Ezek a nyomtató és vágógépek együttesen profit terme lő megoldásokat kínálnak a sign and display és ipari vállalkozások számára” – mondta Ronald van den Broek.

Csak néhány készüléket kiemelve: a síkágyas UV UJF-3042 MkII és az UJF6042 MkII nyomtatók a kategóriájukban leggyorsabb nyomtatási sebességet garantálnak, kiváló festéktapadás mellett akril, üveg, fém anyagokra egyaránt. Ezek a készülékek egyaránt ideálisak membrán kapcsolókra, vagy épp mobileszköz tokokra történő nyomtatásra. Számos különféle festékrendszer érhető el ezekhez a készülékekhez, lehetővé téve a nyomtatást merev és rugalmas anyagokra egyaránt, beleértve a remek karcállóságú festékeket, illetve az akár 170%-ig repedésmentesen nyújtható tintákat.

A nyomatokhoz textúrák adhatók az egyedi lakk használatával.

Szintén a FESPA-n mutatta be elsőként Európában a Mimaki a kiváló hatékonyságú és nagy asztalméretű JFX200-2531-es nyomtatóját.

Mimaki TS30-1300 európai bemutató a FESPA-n
A Mimaki az idei FESPA-n mutatta be az európai piacon elsőként új, belépő szintű szublimációs tintasugaras nyomtatóját TS30-1300 néven, amely transzfer papíros nyomtató rövidebb gyártási időt, a korábbiaknál környezetkímélőbb termelést kínál a textil és ruha gyártók számára, mindezt kisebb helyigénnyel. A Mimaki ezen fejlesztése válaszként szolgál az utóbbi időben egyre erőteljesebben felmerülő igényre, hogy vásárlóik lecserélhessék a textil nyomtatás analóg módszereit új, digitális technológiára. Ez a készülék számos előnnyel bír, mint például alacsonyabb működési költségek, alacsonyabb vízigény, és a nagy hagyományos gépeknél szükséges nyomtatást követő folyamatok megszűnése. A TS30-1300 egyszerűen működtethető, és úgy képes hatékonyságot vinni a termelési folyamatokba, hogy közben nem szükséges kompromisszumot kötnünk a minőség terén.

Belépő szintű nyomtató – korlátlan lehetőségekkel
A Mimaki TS30-1300 1,3 méter széles, tekercses szublimációs transzfer tintasugaras nyomtató, 20 m/óra maximális nyomtatási sebességgel a textil nyomtatási ipar számára, melynek legfontosabb jellemzői:

  • Könnyű kezelhetőség: számos előre beállított funkcióval csökken az operátor képzési ideje.
  • Igény szerinti nyomtatás: színes képeket nyomtathatunk poliészter szövetekre, legyen szó akár táskákról, ruhákról, sálakról vagy zoknikról.
  • Új bevételi lehetőségek: további felhasználási lehetőségeket kínál a poliészter anyagú zászlók, kendők, pólók, kesztyűk, egérpadok, nyakpántok nyomtatása, de készíthetünk olyan újszerű termékeket, mint poliészter burkolású bögrék, üvegek, vagy poháralátétek, amelyek tovább színesíthetik termék portfóliónkat, új bevételi forrásokat kínálva vállalkozásunk számára.

Merj másként nyomtatni!
Az idei FESPA jelmondatának jegyében a Mimaki standjaira számos olyan látogató érkezett, akik olyan megoldást kerestek, melynek segítségével természetes szövet anyagokra nyomtathatnak – erre pedig kifejezetten kézenfekvő válasz a Tx300P-1800, textil pigment festékkel felszerelve. További látogatók pedig aziránt érdeklődtek, miként használhatnak szublimációs nyomtatást divat termékek és soft signok nyomtatására. „Számos olyan céggel is tárgyaltunk, akiknek kifejezett tervük, hogy a korábban alvállalkozónak kiadott nyomtatási feladataikat visszahozzák házon belülre pontosan azért, hogy jobban tudják kontrollálni ezen feladatokat. A Mimaki kiemelkedően sokoldalú, rugalmas és kedvező árú megoldásai pedig lehetővé teszik ezen céljaik megvalósítását.” – mondta Ronald van den Broek.

Rivaldafényben az alkalmazások
Mindamellett, hogy a Mimaki stand látogatói megtekinthették a márka készülékeit, a cég két standján azt is megtudhatták, ezek a készülékek az alkalmazások milyen széles választékát képesek megvalósítani. Ezen alkalmazási területek között volt jegyzetfüzetek, ruhák, párnák, ruhák… nyomtatása – a Mimaki kifejezett célja volt ezzel a sokoldalú bemutatóval, hogy a FESPA látogatóit arra ösztönözzék: merjenek másként nyomtatni, merjenek minél több új megoldást kipróbálni.

Ronald van den Broek így összegezte idei FESPA jelenlétüket: „Kifejezetten elégedettek vagyunk az általunk az idei FESPA kiállításon elért eredményekkel. Ez volt az eddigi kiállításaink közül a legsikeresebb, ez a rendezvény pedig évről évre felülmúlja elképzeléseinket. Számunkra ez a tökéletes lehetőség, hogy a világ minden tájáról érkező látogatók számára megmutassuk, miként képes a Mimaki segíteni abban, hogy vállalkozásuk egy magasabb szintre lépjen.”