A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

What the Pack?! – A hamisítás a csomagolásra fókuszál?

Nagyon úgy tűnik, hogy a csomagolásokat arra is használják, hogy hamisított árukat – többek között élelmiszereket, italokat, gyógyszereket és ruházati cikkeket – kínáljanak a fogyasztóknak. Az Europol és az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) értékelése szerint a hamisítás továbbra is jelentős kihívást jelent, az EU határain kívülről érkező ilyen termék pedig a csomagolás. A Packaging Europe cikkében összegyűjtötte, hogy a csomagolás mekkora szerepet tölt be a hamisítóhálózatokban, az ipar pedig hogyan reagálhat erre a fogyasztók védelme érdekében.

A hamisítás megfékezésének kihívása

A jelentés kiemeli, hogy a hamisított áruk az EU importjának az 5,8 százalékát teszik ki, ami mintegy 119 milliárd euró értéknek felel meg. A hatóságok 2020-ban körülbelül 66 millió kalózterméket foglaltak le.

Többnyire az EU-n kívül történik ezen árucikkek előállítása, a hamisított csomagolóanyagok és félkész termékek lefoglalása az uniós határokon arra utal, hogy a közösségen belül is vannak olyan gyártóüzemek, amelyek támogatják ezeket az illegális műveleteket. A lefoglalt tételek száma és értéke 2019 és 2020 között csökkent, de a jelentés hozzáteszi, hogy ez a COVID-19 világjárvány következménye.

A világjárvány során az e-kereskedelem óriási fellendülésnek indult, amely a hamisítás megfékezése érdekében tett lépések esetében újfajta nehézségeket jelenthet. Emellett pedig az egész ellátási láncban kihívásnak számít, hogy például a félvezetők szűkülő globális kínálata a hamisított termékek térnyerését okozhatja. A jelentés szerint a hamisítók a kezdőponttól egészen a végpontig tartó üzleti modellekkel dolgoznak, amelyek a gyártás és a forgalmazás minden aspektusát lefedik, a legális útvonalakhoz való hozzáféréssel és akár a fogyasztók bevonzására fejlesztett marketingstratégiával.

A hamisított áruk fő belépési formája az EU-ba a kis csomagok, leggyakrabban tengeri és közúti szállítással. A jelentés szerint a hatóságok által lefoglalt áruk 76 százaléka sértette a védjegyhez, 23 százaléka a formatervezési mintához fűződő, 15 százaléka pedig a szerzői jogokat.

Melyek a leginkább kedvelt termékek a hamisítók körében?

2020-ban a csomagolóanyagok voltak  az EU határához érkező, legtöbbször lefoglalt hamis árucikkek, de az öt leggyakrabban előforduló termékek közé tartoznak még a címkék és matricák. Az Europol és az EUIPO szerint a csomagolóanyag-hozzávalók behozatala nőtt, amelyeket gyakran az EU-n kívül gyártanak, majd illegális gyártóüzemekbe importálnak, amelyek akár kiváló minőségű nyomtató-, vágó- és nyomdagépekkel vannak felszerelve.

Más hamisított termékek gyakran hamis vagy manipulált csomagolás valamelyik elemére támaszkodik.

A csomagolás jelentheti a védelmet a hamisítás ellen

A Nemzetközi Hologramgyártók Szövetsége (IHMA) üdvözölte a jelentést, és kulcsfontosságúnak tartja a hamisítás elleni biztonsági eszközök, például a hologramok elterjesztését. Dr. Paul Dunn, az IHMA elnöke ekképpen kommentálta a jelentést: „A holográfiának kiemelt szerepe van a hamisítók és a csalók elleni küzdelemben, mivel hatékony tényező lehet. Az ilyen eszközök jelenléte a csomagoláson nyugtatóan hathat az ellátási lánc szereplőire, és felismerhetik az előnyeit. Az ISO 12931 szabvány szerinti hitelesítési megoldások használata lehetővé teszi, hogy a hatóságok ellenőrizhessék a termék eredetiségét, s megkülönböztessék az ázsiai és kelet-európai hamisítási gócpontokból származó árucikkektől.

Technológiák jelenthetik a megoldást

Számos vállalat intelligens csomagolást alkalmaz a hamisítás ellen. Az Aura Blockchain Consortium egy privát blokkláncot használ arra, hogy a gyártás után minden egyes terméket egyedi azonosítóval lásson el, ami igazolja a termék származását és tulajdonjogát. Az ilyen biztonsági és nyomon követhetőségi intézkedések segíthetnek az olyan luxuscikkek, mint a prémium kategóriás alkoholok hamisítása elleni védekezésben, amelyeket az Europol és az EUIPO jelentése különösen érzékeny ágazatként azonosított.

A ruházati szegmensben az RFID iránt különösen nagy érdeklődés mutatkozik. Az Avery Dennison nemrégiben felvásárolta a TexTrace-t, hogy olyan textil RFID-címkékek hozzon létre, amelyeket a ruhadarabon helyeznek el, s annak teljes élettartama alatt rajta maradnak. Ezt az eljárást egyre több forgalmazó várja el beszállítóitól.

Némethi Botond, Print&Packtech magazin

- Hirdetés -

Sign&Display