A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

VR installációval és sok ezer AV-innovációval hódított az ISE

Az idei ISE elképesztő hajrával szervezte át magát teljesen új helyszínre. Mike Blackman vezérigazgató emlékeztetett: a rendezvényt 16 évig (2020-szal bezárólag) Amszterdamban tartották meg, de ezúttal költözniük kellett, ráadásul két hetük volt rá, hogy eldöntsék, hová. Barcelonára esett a választás, és úgy látja, nem is találhattak volna ideálisabb helyszínt a legmodernebb vizuális és hangtechnikai innovációk kiállításának.

A Gran Vía öt vásárcsarnokát hat különböző technológiai zónára osztották, és négy napon át (május 10-13.) több mint 800 kiállító standján vonultak fel a legkülönbözőbb audiovizuális újdonságok. Az eszközöket felhasználási területeik szerint is csoportosították, így – a teljesség igénye nélkül – oktatás, események, előadások, kereskedelem, konferencia, biztonság vagy éppen egészségügy kategóriákban lehetett találkozni olyan innovátorok termékeivel, mint az Alfalite, a Barco, a Christie, a Google, a KNX, a LANG, a Microsoft, a Panasonic, a Samsung, a Shure, a Sony és a Zoom.

Az otthoni szórakoztató elektronikai újdonságok mezőnyében egyelőre kevésbé ismert, de annál sikeresebb és nagyobb kiugrások előtt álló gyártók is képviseltették magukat. Az Artcoustic, a Crestron, a L-Acoustics, a Rako Controls, a Storm Audio és még sokan mások a 2022-es év legizgalmasabb televízióit, mennyezetbe épített hangszóróit, jövőbe mutató projektorait és vetítővásznait mutatták be, de ugyancsak komoly szerep jutott a mozis technológiáknak, a világítórendszereknek, vagy épp a biztonságtechnikai megoldásoknak.

A kiállítás programjánál is hosszabb, ötnapos rendezvényfolyamra futotta szakmai prezentációkból, amelyek kiskereskedelmi és vezérlőtermi technológiákat, esetleg nyilvános események, oktatások, sőt, szuperjachtok megoldásait vonultatták fel, naponta kb. 150 előadó segítségével. Az ISE 2022 igazi kuriózuma egyébként a díjnyertes Exhibition Hubbal közösen épített „Immersive Art Experience”, egy 650 négyzetméteres VR-élményművészeti installáció volt. Ennek keretében tartották meg a káprázatos „I RISE at the Plaça d’Espanya” mapping előadást is, ami a remény, az újjáéledés és megújulás üzenetét tolmácsolta a résztvevőknek.

Gábor János, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display