A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Úttörő megoldások a reklámdekorációs világban

Az Astral Signs Reklámtáblakészítő és Forgalmazó Kft. tekintélyes múlttal rendelkezik, hiszen 1989-ben jött létre. Különböző reklámhordozók gyártására és forgalmazására specializálódtak, kínálatukban megtalálhatók világító reklámtáblák, fényreklámok, neonreklámok, totemoszlopok és egyéb reklámberendezések. A sokéves tapasztalattal rendelkező vállalat a termékeit az egyedi elképzelések megvalósításával állítja elő, ezt a legmodernebb technológiával és első osztályú alapanyagok felhasználásával képesek biztosítani.

A legválságosabb időszakból is megerősödve

„Indulásunkkor reklámdekorációval foglalkozó cég még nem volt sok a hazai piacon” – kezdi a cég bemutatását Török Dávid, az Astral Signs ügyvezetője. „Édesapám indította a vállalkozást az osztrák partnerek unszolására. A feszített fóliás rendszer egyik úttörője lett Magyarországon. 2008-ig dinamikusan fejlődött a cég, megfelelő mennyiségű és minőségű erőforrással rendelkeztünk, akkoriban mintegy 15 fő dolgozott az Astral Signsnál. Néhány évtizede más trendek uralkodtak ebben a szegmensben, azaz a kész termékeket vitték, azt nézték, hogy mi elérhető, s ahhoz igazították a terveiket. Ma pedig egyedi elképzelések szerint igénylik a legkülönbözőbb megoldásokat.”

A 2008-as válságot követően elkezdték kiépíteni a saját gyártást és összeszerelést, melyet követően exponenciálisan növekedett a vállalkozás forgalma. A koronavírus-járvány törte meg a lendület ívét, ám a hazai piacon tapasztaltak csak visszaesést, ezzel párhuzamosan egyre több exportmegrendelést kaptak külföldi partnereiktől. A 2020-as év után 2021 30 százalékos bevételnövekedést jelentett.

„Minden munkára kifejezetten büszke vagyok, van szerencsém a partnereinknél és a műhelyben is segíteni a folyamatot” – taglalja Török Dávid. „A tervezéstől az applikálásig bezárólag végezzük a megrendeléseinket. Nagyméretű feszített megoldásoktól egészen az aluprofilok gyártásáig terjed a portfóliónk. A kapcsolatainknak hála külföldre is szállítjuk a termékeinket.”

Sokszínűség megfelelő nyomtatóval

Az első HP nagyformátumú nyomtatójukat 2015-ben vásárolták. Az elsődleges szempontjuk a magas minőség volt, ami mellett a termelékenység is kiemelkedő szereppel bírt. Ezt az előző generációs gépet 2021-ben cserélték le a jelenleg használt HP Latex 335 nyomtató- és vágóberendezésre. A gyártó a támogatást bizonyos időszakon belül nyújtja a felhasználóknak, majd a fejlesztett nyomtató piacra vezetését követően kedvezményekkel segítik a partnereiket a produktívabb működés érdekében.

„A nyomtatóbeszerzés folyamán két technológiát vettünk számításba, egyrészt az eco solventet, másrészt pedig a latexet” – sorolja Török Dávid. „A korábbiakban HP berendezésünk volt, amellyel kapcsolatban kifejezetten jó tapasztalatokat szereztünk. A két eljárás között pedig győzött a minőségi és fenntarthatósági szempontokat szem előtt tartó latex. Vételár tekintetében ez a technológia költségesebb, ám a minimális differencia sokszorosan megtérül, hiszen színazonosságban, produktivitásban egyértelmű a latex fölénye. Hordozó alapanyag keresése közben találtuk meg a Fortuna Digital vállalatát, ami a számunkra megfelelő gépet és széles anyagválasztékot tud kínálni.”

A minőség igenis számít

A latex nyomtatók előnye, hogy az elkészült nyomatok azonnal használhatók – szemben például az eco solvent megoldással, ahol a száradási idővel is számolni kell.

Az Astral Signs a HP Latex 335 nagyformátumú nyomtató mellett tette le a voksát, amelyet vágógéppel egészítettek ki. A berendezés már az alapanyagok terén is a változatosságot, variálhatóságot célozza meg, többek között a vinyl, textil, papír, ponyva, szintetikus és polipropilén anyagokra képes magas minőségben nyomtatni. A gyártás sebessége ma már elengedhetetlen tényező, hiszen az ügyfeleknek a lehető leghamarabb van szüksége a termékre, a HP Latex 335 50 négyzetméter/óra sebességgel képes dolgozni, ami kiemelkedő ebben a kategóriában. 1625 milliméter a maximális munkafelület, az elkészült nyomatok a latex technológiának köszönhetően teljes mértékben karcállók, és biztosított a színállóság.

A nyomtatóhoz tartozó, ám attól különálló HP Latex 64 Cutter egyedülálló technológiával rendelkezik. Ami azt jelenti, hogy a médián található vonalkód beolvasását követően a gép automatikusan végzi el a körvonal vágását akár extrém kontúrvonalakkal rendelkező címkék és matricák körül – az operátor által bevitt beállításoknak megfelelő távolságra helyezi a bevágást a mintázattól. A műveleti sebessége maximum 850 milliméter/másodperc, amelyet 6 centiméternél nagyobb média esetén képes produkálni, míg ennél kisebbnél 1131 milliméter/másodperc.

A média betöltésének technikáját az alábbi videóban mutatják be:

„A gépkezelő munkatársunk egyszer megbetegedett, ezért kénytelenek voltunk a nyomtatási folyamatot kiszervezni. A latex helyett eco solvent technológiát alkalmazott a partnerünk. Egyrészt a nyomatnak száradnia kellett egy napig, valamint a színazonosságot sem tudta produkálni. A végeredmény emiatt  felemásra sikerült, de az eset jól prezentálja a két eljárás közötti minőségbeli különbséget.”

Sokszínű felhasználás kül- és beltéren

A HP Latex 335 – ahogy az feljebb is olvasható – számos alapanyagra képes nyomatot készíteni. Az Astral Signs által gyártott dekorációs termékeket kül- és beltéren egyaránt használják az ügyfeleik. Termékeik, a világító és nem világító dekorációs elemek széles választékban rendelhetők, amelyeket gyors és precíz kivitelezéssel gyártanak le.

Némethi Botond, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display