A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Új élő autó fóliázási esemény a viscom 2019-en

A viscom kiállítás egyik védjegyévé vált, hogy olyan wrap versenyeket szervez a világ minden részéből érkező legjobb dekoratőrök számára, amelyek által mi látogatók is betekintést nyerhetünk ebbe a világba.

A 2019. január 8-10. között a düsseldorfi vásárközpontban megrendezésre kerülő, kifejezetten a sign készítéssel és szélesformátumú nyomtatással foglalkozó szakmai kiállítás teljesen új autó fóliázási versenyt indít: a Nemzetek Wrap Kupája néven.
Az utóbbi tíz év versenyeit is szervező MR Clipart cég most egy olyan izgalmas verseny formátumot alkotott, amely még nemzetközibb, még több kategóriát foglal magába, mindezt még nagyobb arányú női versenyzői részvétellel.
A Nemzetek Wrap Kupájában tizenhat csapat fogja összemérni tudását. Minden csapat négy főből áll, közülük legalább egy női versenyző lesz. Tizenkét csapat már regisztrálta magát a versenyre Németországból, Ausztriából, Svájcból, Hollandiából, Nagy-Britanniából, Magyarországról, Oroszországból és az Egyesült-Államokból. Jelentkezett még egy Team Adria nevű csapat is, akik a korábbi Jugoszlávia országait összefogó csapatként neveztek.
Minden csapat a viscom teljes ideje alatt versenyben lesz a sorozat kvalifikációs fordulóiban. Egy további új versenyelem, hogy minden csapat egy autó teljes burkolását végzi majd el. Feladataik között lesz az autó karosszériájának burkolása mellett az ablaküvegek fóliázása, illetve például az autó fényezését kőfelverődéstől és egyéb károsodástól védő fólia applikálása is.
A német wrapping szakmai szövetség támogatása által a csapatok komoly, 100.000 Eurós összértékben pénzdíjakban részesülnek. Fontos kiemelni, hogy a verseny legfontosabb elbírálási szempontja a gyorsaság helyett a minőség lesz, amely által a szervezők azt az üzenetet kívánják közvetíteni, hogy a szakmai hozzáértés a legfontosabb szempont ezen a területen.

- Hirdetés -

Sign&Display