A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Mindent az újraindulás érdekében

Integrated Systems Europe – 2021-es szakmai események

A 2021-es év a legnagyobb európai digital signage szakmai kiállítás, az Integrated Systems Europe számára sem kezdődött jól, hiszen a rendszerint az év elejére tervezett eseményét el kellett halasztania. Ráadásul a kiállítás épp most mutatkozott volna be új helyszínén, Barcelonában. A szervezők azonban nem adták fel, és egy helyett három helyszínen akarták elvinni szakmai partnereikhez a kiállítást – ha már az utazás számukra bizonytalan volt.

Ha Mohamed nem megy a hegyhez…

15 év – ennyi időn át adott helyet Amszterdam és a RAI vásárközpont az Integrated Systems Europe szakmai kiállításnak, amely azonban olyan ütemben növekszik, amellyel ez a helyszín már nem tudott lépést tartani, így tavaly bejelentették: az ISE Barcelonába költözik.

Sajnálatos módon a koronavírus-járvány miatt a bemutatkozás elmaradt. Az ISE szervezői azonban nem adták fel, mert triplázott erővel dolgozva, három európai helyszínre – Barcelonába, Münchenbe és Londonba – úgymond helybe akarták vinni a szakmai eseményt szakmai közösségük kiállítói és látogató partnereihez. A három helyszínből végül kettő lett, ugyanis a müncheni rendezvényt a német kormány aktuális intézkedései miatt törölniük kellett. A Barcelonában június 1-2. és Londonban június 23-24. között megrendezett hibrid – azaz személyes, illetve online egyaránt elérhető – szakmai események azonban nagy sikert arattak, köszönhetően a profi rendezésnek és az iparág nyitottságának.

ISE Barcelona – összegzés

Pontos eredményeink jelen állás szerint a barcelonai eseményről vannak, amelyről kijelenthető: nagyon különleges digital signage kiállítás volt. A barcelonai premierre ugyanis 2421-en minden nehézség ellenére személyesen is ellátogattak, 8000-en pedig online követték a színes szakmai programot.

Az ISE Live & Online 2021 végül kétnapnyi sikeres kiállítást és személyes hálózatépítést követően zárta kapuit a Fira de Barcelona vásárközpontban – több mint 50 kiállítói standdal, személyes előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel –, amelyek párhuzamosan követhetők voltak az ISE Digitális programmal. Az ISE első hibrid rendezvénye első napján 1431, míg második napján 990 látogató ment el a barcelonai vásárközpontba. Több mint 8000-en regisztráltak az ISE Digital eseményeire, amely 120 élő előadást és beszélgetést foglalt magába, és 107 718 percnyi (1778 óra) megtekintést és 442 online chatet generált.

Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Ezek a szakmai összejövetelek fontosak az AV rendezvényszervező szakma és a város számára egyaránt. Tizenhét éves utazás eredményeként jutottunk el Barcelonába, éppen ezért keserédes, hogy debütáló eseményünket nem tudtuk olyan módon megtartani, ahogy azt szerettük volna. Tisztában vagyunk azonban az élő szakmai rendezvények értékével, és bízunk az erőnkben, mellyel képesek vagyunk újraindítani az iparág üzleti életét. Remélem, a kezdeményezésünk világszerte minden vásárhelyszín számára erőt és bizakodást ad arra nézve, hogy az élő események biztonságosan és sikeresen megszervezhetők. 2022 februárjában teljes erőbedobással térünk vissza Barcelonába.”

- Hirdetés -

A rendezvények ideje, illetve a vásár építési és bontási ideje alatt mindenkinek kötelező volt egy negatív COVID-19 bemutatása, illetve az FFP2 maszk viselése.

Jordi Puigneró, a katalán kormány alelnöke elmondta: „Ezzel a rendezvénnyel újra megnyitottuk Barcelonát és Katalóniát a világ felé. Az Integrated Systems Europe a vásárok és kongresszusok újraindításának ünnepe volt, és megnyitotta az utat a gazdasági és szociális fellendülés felé.”

Ada Colau, Barcelona polgármestere hozzátette: „Az esemény megnyitásával az újraindítás üzenetét küldtük a világ felé. A digitális és audiovizuális szektor stratégiai jelentőséggel bír városunk számára, különösképpen azért, mert az iparág számos tehetsége él Barcelonában. A város technológiai szektora nagy potenciált jelent a következő évek folyamán. Meggyőződésünk, hogy a digitális szektor leginkább a krízisből való gyors kilábalásunkat segíti majd.”

Szakmai kommentár

A kezdő lépést tehát megtették – a szakmai vásárok visszatértek, az ISE pedig megmutatta, hogy egy személyes rendezvény is megtartható biztonságosan és sikeresen. A barcelonai bemutatkozás természetesen eltér a megszokottól – pláne az ISE megszokott sztenderdjeit tekintve (a korábbi években: minden kiállítói hely eladva, rengeteg látogató). A megszokott 80 000 látogató helyett 2400-an látogatták meg a valamivel több mint 50 kiállítói standot, amely szintén messze elmarad az ezernél is magasabb kiállítói létszámtól. A rendezvény, illetve az online események mégis kifejezetten jó fogadtatásban részesültek a szakma által. A visszajelzések alapján azonban a személyes találkozásnak és hálózatépítésnek örültek leginkább az iparág képviselői.

A szervezők így bizakodással készülhetnek a 2022 februárjában megrendezésre kerülő következő Integrated Systems Europe kiállításra.

Az ISE tartalmak legnagyobb része az eseményeket követően is elérhető, és utólagosan megtekinthető a digital.iseurope.org oldalra történő regisztrációt követően.

Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display