A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Mikrogyárak forgathatják fel a divatipart

Mivel az ágazat a globális károsanyag-kibocsátás tíz, illetve a keletkező szennyvíz mennyiségének húsz százalékáért felelős, egyre nagyobb szerep jut a zöldebb megoldásoknak, és ezek kulcsszereplői a mikro méretű vállalkozások lehetnek. Az egyik legjobb példát a Mimaki és egy divattervező együttműködése szolgáltatta, a FESPA-n – mutat rá az Image Magazin.

Az igény szerinti mennyiségben (on-demand) gyártott ruhák jelentősen csökkenthetik a divatvilág ökológiai lábnyomát – már csak azért is, mert az új, innovatív megoldások némelyike vízfelhasználást sem igényel. Ez azért nagy szó, mert egy darab póló hagyományos előállításához napjainkban kb. 2700 liter víz kell (például a gyapottermesztés okán), ami egy személy 2,5 éves ivóvízfogyasztásával egyenértékű.

A 2021-es FESPA-n Carolina Guzman divattervező és a Mimaki demonstrálta, hogyan lesz ruha a képernyőn látott dizájnból egyetlen nap leforgása alatt. Ehhez valós időben működő mikrogyárat telepítettek a kiállítás helyszínére, ahol egy Mimaki TS100-1600-as szublimációs nyomtatóval megtervezték, kinyomtatták és digitálisan méretre is szabták a ruhadarabok elemeit. A gyártási folyamat során sikerült betartani minden környezetvédelmi és etikai szempontot – többek között a környezetbarát Greentex szövet alkalmazásával, illetve azzal, hogy a megmaradt anyagokat a Sheltersuitnek adományozták. A szervezet a ruhaiparban keletkező felesleg gyűjtésével és újrafelhasználásával foglalkozik: hálózsákokat vagy éppen széldzsekiket és esőkabátokat készítenek hajléktalanok számára.

A Mimaki egy új, magas minőségű ruhakollekciót gyártott le a kiállítás ideje alatt – így bizonyítva a mintegy száz országból érkezett látogatóknak, hogy a mikrogyárak jelenthetik a divatipar jövőjét. Ezekben a műhelyekben nemcsak az on-demand gyártás a különleges, hanem az is, hogy lehetséges a teljesen egyedi, egydarabos előállítás, gyakorlatilag bárhol és nagyon gyorsan. A technológiai innovációk lehetővé teszik a szabásminták azonnali módosítását-frissítését, és a felvázolt gyártási folyamat még olcsóbb is, hiszen messze nem kell annyit költeni raktározásra és szállításra, sőt, nincs gond a megmaradt termékek kezelésével-megsemmisítésével sem. További előny, hogy megszűnhet a ruhagyártók kitettsége külső ellátóktól vagy szállítóktól, tehát mindent egybevetve igazán jövőbiztos vállalkozást alakíthatnak ki.

Gábor János, Sign&Display

- Hirdetés -

Sign&Display