A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Melyek a reklámdekorációs ipar legfőbb kihívásai?

Többek között erre a kérdésre is választ adott az október 19-21-én immár harmadik alkalommal a Mimaki által megrendezett Global Innovation Days, ahol a különböző újdonságaik bemutatásán túl a trendekre is kitértek. Már az első beszélgetés kiemelkedő tartalmat szolgáltatott, amelyben a FESPA Global Print Expo 2022 során megtapasztalt piaci trendeket, illetve ezek hatását a jövőre foglalta össze Danna Drion (EMEA marketingigazgató, Mimaki) vezetésével Mark Sollman (EMEA termékfejlesztési vezető, Mimaki) és Graeme Richardson-Locke (műszaki vezető, FESPA). Továbbá a 2023-ban Münchenben megrendezendő FESPA kulisszái mögé is beleshettek a hallgatók.

FESPA Berlin 2022 – kitekintés

„Olyan eseményt láthattunk Berlinben, amely kétszer akkora volt, mint 2021-ben Amszterdamban” – mutatja be a 2022-es FESPA-t Graeme Richardson-Locke. „A világjárványt követően ismét növekedésnek indult a rendezvényünk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a közösségünk tagjai összegyűljenek egy helyre, és prezentálják az élvonalhoz tartozó technológiákat.”

„A reklámdekorációs iparág számára rendkívül fontos a fizikai jelenlét, ahol benyomásokat szerezhetnek a szakemberek a különböző anyagokról” – foglalja össze tapasztalatait Mark Sollman. „Olyan platformra van szükség, ahol kézzelfoghatóvá válik a technológia. A virtuális térben rendezett események kiváló lehetőséget teremtenek, de a fizikális jelenléttel nem veszik fel a versenyt.”

„A reklámipari szakemberek számára rendkívül fontos volt már egy ilyen rendezvény” – teszi hozzá Danna Drion. „A legtöbben már vágyakoztak egy ekkora esemény iránt, és ki voltak éhezve erre a lehetőségre.”

Regionális recesszió, de van megoldás

„Egy hete tartottuk a közgyűlésünket Madridban, amelyen 27 ország képviselője vett részt. Az egyesületünkön belül egyre nagyobb aggodalomra ad okot a régióban tapasztalható gazdasági helyzet. A Kelet-Európában zajló konfliktus hatása rendkívül destruktív hatást gyakorol, az energiakrízis, az ellátási láncok megszakadása akadályt jelent a megszokott fejlődési ütem tartásában. Viszont ennek ismeretében előre kell tekintenünk, és a felmerülő problémákat a technológia által megoldani. Eddig is nagy szerepet kapott, ám ezek után még inkább hangsúlyos lesz a fenntarthatóság, az életciklus-elemzés, az automatizálás, az energiahatékonyság és még sorolhatnám” – foglalja össze Graeme Richardson-Locke.

„Egyre nagyobb szerepet játszik a különböző gépek paramétereinek összehasonlítása” – teszi hozzá Danna Drion. „A fenntarthatóság lett az egyik legfontosabb szempont a beszerzések során. Sokan eddig egyfajta szlogenként tekintettek a jelenségre, ám mostanra egyértelművé vált, hogy milyen innovációk állnak mögötte.”

„A Berlinben megrendezett FESPA kiállításon kiemelt figyelmet kapott a részünkről, hogy olyan anyagokat használjunk, amelyek újrahasznosíthatók, illetve a gépeink is a lehető legalacsonyabb ökológiai lábnyomot hagyják maguk után. A standépítés során hangsúlyt helyeztünk arra, hogy csökkentsük a szén-dioxid-kibocsátásunkat” – hangsúlyozza Mark Sollman.

A beszélgetés során a fenntarthatóság mellett az automatizálás fontosságára is felhívták a figyelmet. Az általuk megosztott koncepció szerint olyan berendezésekre van szüksége a vállalkozásoknak, amelyek a hatékonyságot elősegítő szoftverekbe integrálhatók. A különböző gépek egymással kommunikálnak, ami hozzájárul a pontosabb és gyorsabb munkavégzéshez. Továbbá az automatizálás előnye, hogy megoldást nyújt a jelenlegi munkaerőhiányra.

Némethi Botond, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display