A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Kirobbanó igény a fenntartható technológiák iránt

A 2020-as években a környezetbarát nyomtatás trendje fogja uralni az ágazatot. Ezt eddig is sejteni lehetett, ám az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének augusztusban kiadott riasztása óta a márkák és a vásárlók is intenzívebben érdeklődnek a károsanyag-kibocsátást, illetve a hulladék mennyiségét csökkentő megoldások iránt – következtet friss, „A zöld nyomtatás jövője 2026-ig” című riportjában a Smithers.

A vállalat megállapította, hogy a következő évek nagy nyertesei azok az ellátók és eredeti eszközgyártók lesznek, akik törekednek a fenntarthatóságra. Ennek számtalan innovatív módja létezik, a nyomtatási értéklánc teljes hosszán. Kiszemezgettük a legfontosabbakat, amelyek a Smithers szerint máris érzékelhető jelenségként bukkannak fel:

  • a hulladékcsökkentés érdekében még elterjedtebbé válnak a digitális nyomtatási rendszerek, amiből egyenesen következnek a rövidebb átfutási idők is,
  • a bio- és vízbázisú, illetve növényi olaj alapú tinták gyors beemelése 50 százalékkal növeli az újrahasznosítható anyagok mennyiségét, miközben visszavágja az illékony szerves vegyületek okozta emissziót,
  • kilő a környezetbarát nyersanyagok, köztük az újrahasznosított rostok, illetve a fenntartható fakitermelésből származó szűzpapírok értékesítése,
  • a csomagolótechnológiák elfordulnak a plasztiktól, és a rostbázisú nyersanyagok kerülnek előtérbe,
  • megjelennek új, bambuszból vagy növényi törmelékből készült papírok,
  • nőni fog a másodlagos nyersanyag-felhasználás – például eszköztisztításra szánt víz -csökkentésére szánt befektetések összege,
  • nagyobb támogatást kapnak a nyomtatott anyagok visszagyűjtésére és újrafelhasználására törekvő technológiák, mind az ipari zárt láncban, mind pedig a végfelhasználói oldalon.

A felmérés a gazdasági szegmens összes prioritásának evolúcióját, a kulcsfontosságú jogalkotói kezdeményezéseket, az analóg és a digitális nyomtatási folyamatok hatásait és minden fontos nyomtatott termék forgalmának alakulását is figyelembe vette a végkövetkeztetésekhez.

Gábor János, Sign&Display

Forrás: Ink World

- Hirdetés -

Sign&Display