A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Iskolák is építettek standot a SignExpo-n

A SignExpo és PPDExpo a hazai szakemberek talán legfontosabb találkozóhelyévé vált, így az oktatási intézmé­nyek ugyanúgy nagy lehetőséget látnak benne, mint a kiállító cégek. A BKSzC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Tech­nikum például a dekoratőr hallgatói miatt érezte fontosnak, hogy jelen legyen a kiállításon, hiszen a távoktatás évei alatt a hasonló lehetőségek kiszorultak a képzésből. A megjelenés különösen hasznosnak bizonyult, hiszen ahogy a szakmai szereplők, úgy a hasonló pályákra felkészítő intézmények sem feltétlenül ismerik egymást.

– Itt találkoztam a Soproni Egyetem egyik munkatár­sával, és kiderült: ő például nem tudta, hogy nálunk van dekoratőrképzés is, holott kilencedik éve visszük – idézte fel mosolyogva Gesztes Ágnes pedagógus, hozzátéve: az intézmény standján pont azért kapott nagyobb hangsúlyt a dekorációs szakirány, mert a név-adó Kozma Lajoshoz többen társítják a faipari ágaza­tot. – Kirakatbabákat hoztunk, és ezekből készítet­tünk kompozíciót, hiszen a kirakatrendezés az egyik olyan terület, amivel az iskolán belül foglalkozunk, míg a rajzok főleg fás szerszámokról készültek, de hoztunk csendéleteket, fejrajzokat is, mert ezek szin­tén fontosak a dekoratőrképzésben – sorolta.

A tanár elárulta: a stand megjelenése jórészt a diákok keze munkáját dicséri: kivették a részüket az építésből, a háromnapos üzemeltetésből, valamint a bontásból. Fontosnak tartották ugyanakkor, hogy az aktívan dol­gozó tanulók mellett további osztályok is lássák a kiál­lítást, bár annak PPDExpo, vagyis csomagolástechnikai része kevésbé érintette a munkájukat. A SignExpo vi­szont bővelkedett a tanmenet szempontjából fontos látnivalókban, főleg ami a fólianyomtatást és fóliázást, az ajándéktárgyak és faanyagok gyártását, a vágógé­pek működését, vagy éppen a fénytechnikai megoldá­sokat illeti. Nem utolsó szempont persze az sem, hogy a diákok testközelből láthatták a profi ipari gépeket, hiszen hasonlóra iskolai keretek között nem igazán nyílik lehetőség. Mindemellett azért is hasznos volt az iskola jelenléte, mert partnereket tudtak keresni a nyá­ri gyakorlathoz, illetve hozzájuthattak olyan hasznos nyersanyagokhoz, amelyekre a cégeknek már nincs szüksége, viszont a tanórákon még kincset érhetnek.

- Hirdetés -

„Nincs még egy olyan kiállítás itthon, ami ennyire kap­csolódna a dekoratőr szakmához, ezért nagyon lénye­ges volt, hogy intézményként képviseltessük magun­kat, és a diákok is itt legyenek – mutatott rá Gesztes Ágnes, azzal érvelve, hogy leginkább az elsőéveseknek fontos a szakmai alapozás, hiszen a jelentkezés idején még nem sok fogalmuk van a szakmáról. – Kezdetben csak a tervezéssel és rajzolással találkoznak, de amikor eljutnak addig az évig, hogy kirakatban kell dolgozni, vagyis meg kell mozdulni, az elsőre még nem minden­kinek szimpatikus – jegyezte meg.”

A dekoratőrök leginkább az utolsó, szakmai év során jutnak el addig, hogy speciális feladatokat, így árutar­tók, kirakatok, standok, kiállítóterek, vagy akár esküvői meghívók, ültető- és menükártyák komplex tervezését kell végrehajtaniuk. Az itt és így szerzett tudást sok­féleképpen hasznosítják, hiszen egy részük vizuális kommunikációval foglalkozó felsőoktatási intézmény­ben, mondjuk számítógépes grafikai vonalon tanul tovább, míg mások rögtön vállalkozást indítanak. Elő­fordult olyan eset is, hozta fel Gesztes Ágnes, amikor egy diákjuknak a külső cégnél töltött nyári gyakorlat után rögtön állást ajánlottak, de akadt példa rá, hogy az iskolában választott témakörben annyira jól érezte magát egy-egy tanuló, hogy kizárólag azzal – rendez­vényszervezéssel, vagy az esküvői dekorációval – kez­dett el foglalkozni.

Gábor János, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display