A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Innovatív műanyag csomagolóanyaggal nyert díjat egy orosházi cég

Innovatív műanyag csomagolóanyaggal nyert nemzetközi és magyar díjat is az orosházi OVM-Karsai Műanyagfeldolgozó Ipari Zrt. konzorciumi partnereivel.

Az orosházi cég kétéves kutatómunkával újratervezett egy már korábban meglévő, autóiparban használt csomagolóanyagot, amely olcsóbb, erősebb, szélesebb körben felhasználható és teljes mértékben újrahasznosított műanyagból készül, így a gyártás közben jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás – mondta kedden az MTI-nek az OVM-Karsai Műanyagfeldolgozó Ipari Zrt. vezérigazgatója.

Kovács Péter Dávid elmondta, partnere volt a fejlesztés során az elektronikai alkatrészt gyártó ceglédi Infineon Technologies AG és a papírdobozt előállító budapesti DS Smith Packaging Hungary Kft. A három cég közösen elnyerte a Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny múlt évi díját – amit a koronavírus-járvány miatt idén hirdettek ki -, valamint a csomagolási világszervezet, a World Packaging Organisation (WPO) 2022-es díját. Emellett elhozták a Polimerek szaklap különdíját is.

Kovács Péter Dávid elmondta, tavaly csaknem kétmilliárd forintos árbevételt értek el, amelynek 70-80 százaléka az úgynevezett ipari felhasználású műanyag előállításából származott. Termékeiket főként Magyarországon, kisebb részben Romániában tevékenykedő multinacionális vállalatoknak gyártják.

Emellett gyártanak élelmiszeripari csomagolóanyagokat is, ez teszi ki árbevételük 20-30 százalékát. A vékonyfalú csomagolóanyagok gyártásához szükséges formázó szerszámok tervezését saját mérnökeikkel, gyártásukat saját szerszámüzemükben végzik – jegyezte meg.

Hozzátette, az elmúlt egy év tapasztalatai szerint emelkednek a nyugat-európai ipari cégektől érkező megrendelések az úgynevezett műszaki műanyagokra. Itt sikerült digitalizálni a gyártási folyamatot, kizárólag újrafelhasználható PET alapanyagot használnak, amivel évente 100 tonna anyagmegtakarítást érnek el a termelésben – mondta.
A vezérigazgató közölte, a fejlesztés során két pályázaton nyertek el támogatást, amiből az innovatív műanyag gyártását segítő gépeket, termelő berendezéseket vásároltak, továbbá kialakítottak egy szerszámkészítő üzemet. A pályázatok mintegy 400 millió forintos támogatását 50 százaléknyi saját forrással egészítették ki.

A cég jelenleg is közös fejlesztésen dolgozik az elektronikai alkatrészt gyártó ceglédi céggel.

Az OVM-Karsai Műanyagfeldolgozó Ipari Zrt. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2021-ben csaknem kétmilliárd forintos árbevételt ért el, ami mintegy félmillió forinttal haladja meg az előző évit. A cég adózott eredménye a 2020-as 190 millió forintról tavaly 300 millióra nőtt.

MTI

- Hirdetés -

Sign&Display