A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

HP Latexről 1. rész – EuroJet

8 év HP Latex szakmai tapasztalat után úgy döntöttünk itt az ideje összefoglalni a piaci tapasztalatokat.

Minden aspektusból megvizsgáltuk az elmúlt éveket, most pedig szeretnénk megosztani veletek a tapasztalatainkat.

A nyár folyamán 3 interjút olvashattok majd a HP Latexről, ügyfél oldalról, Eurojet részről és gyártói szemszögből.

Elsőként ki mást is kérdezhettünk volna, mint az első magyarországi HP Latex 26500 tulajdonosát.

Kovács István és Marácz Csaba beszélgetése:

Tudjuk ki volt az első Holdra szálló, tudjuk ki nyerte az első Nobel Díjat, tudjuk ki volt az első olimpikon, no de kevesen tudják, hogy kinek volt először itthon HP Latex 26500-as nyomtatója. Engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek azt az embert, aki tibetológusnak készült és ma mégis digitális nyomdája van, azt az embert, aki 28 éves pályafutását így foglalja össze:

„Van, aki elissza, van, aki elkártyázza, én meg szenvedélyesen nyomtatókat vásárolok.”Marácz Csaba, Reactor Kft. ügyvezetője, tulajdonosa

Régi motoros vagy a szakmában, sok mindent láttál, tapasztaltál már a reklámkivitelezői piacon. Hogyan csöppentél bele?

1991-ben kiadványszerkesztőként kerültem a nyomtatás világába. Tapasztalva a minőség iránti igényt 1997-ben két társammal együtt nyomdaipari film- és próbanyomat készítésre megalapítottuk a Reactor Kft-t. Ez a tevékenység egy láncszem volt az ofszet-, szita- és flexo nyomóforma készítés folyamatában, amit a 2000-es évek elején megjelenő, majd rohamosan elterjedő közvetlen nyomólemez készítési (CTP) technológia a legtöbb esetben szükségtelenné tette. A visszaesés miatt újra kellett gondolni és szervezni a tevékenységünket. Vajon mi lehet az az új irány, amivel a meglévő ügyfélkörünket is meg tudjuk tartani és a szakmai ismeretünk is könnyen átültethető?

A korábbi tevékenység jellegéből következett, hogy ügyfeleink túlnyomó többsége (grafikai stúdiók, nyomdák, könyvkiadók, reklámügynökségek) mind-mind szakmabeli cég. Az elérhető legjobb minőségre való állandó törekvés így nem csak a szakmaszeretetből, de partnereink hozzáértéséből is automatikusan következik. Ez nem csak a munkatársak, de az alapanyagok és gépek kiválasztásánál is tükröződik.

A nyomdai színrebontás, a film- és próbanyomat készítés rutinjából fakadóan nagy rálátásunk volt a prepress folyamatokra, ismertük a hozzá tartozó technológiákat és ebből adódott, hogy a hasonló ismereteket igénylő digitális nyomtatás vonalán induljunk tovább.

Két irányba mozdultunk el. Vásároltunk egy vízbázisú, pigmentes tekercses nyomtató-vágó gépet, illetve egy Xerox DocuColor 5252-s SRA3-as íves digitális nyomtatót. Majd a hozzájuk tartozó kötészeti és utófeldolgozó gépparkot fejlesztettük. Igyekeztünk minél univerzálisabb berendezéseket vásárolni. Széles formátumban először egy pigmentes gépre esett a választásunk, mert ez kültéren is kevésbé fakuló nyomatokat ígért. Azonban a hozzá való speciális alapanyagok akkor még nagyon drágák voltak.

Bár ekkor még viszonylag kevés szereplő volt a piacon, de a fejlődéshez, új piacok meghódításához versenyképesebb alap- és kelléanyag költségű megoldást kellett keresnünk. Ekkor érkezett hozzánk egy Eco-Solvent nyomtató, amivel már sokkal kedvezőbb árú alapanyagokra is képesek voltunk nyomtatni. Az Eco jelölésről akkoriban azt hittük, hogy a környezetbarát megoldásra utal, valójában az Economic-ot, vagyis gazdaságost jelentette. Bár egyébként az ún. ipari kemény oldószeres (hard-solvent) nyomtatókhoz képest ez a technológia valóban összehasonlíthatatlanul kisebb terhelést jelentett mind a munkatársak egészségére, mind a környezet számára. Ez a piac akkor annyira felfutóban volt, hogy a megnövekedett rendelési állomány kiszolgálására hamarosan további három Mild-Solvent nyomtatót is hadrendbe kellett állítsunk. A megfelelő körülmények biztosítása érdekében ezekhez aktív szenes légszűrőket alkalmaztunk. Ekkor már költséghatékonyan, jó minőségben és viszonylag gyorsan tudtunk nyomtatni, de az elkészült nyomatok szárításával és feldolgozásával nem ritkán akadtak nehézségeink. Volt olyan eset, hogy a nagy festékterhelésű backlit nyomatokat az irodánk különböző pontjain ruhaszárító kötélre kellett lógassuk, melyek egyébként nem a frissen mosott ruha illatát árasztották. Ennek ellenére előfordult, hogy a különösen nagy festékterhelésű átvilágítós (backlit) nyomatok mégsem száradtak meg teljesen. A kihelyezés utáni visszaszedéskor derült csak ki, hogy úgy rendesen odatapadtak az előtét plexikhez. Pedig azt éreztük, hogy a nyomatok teljesen szárazak, de ezek szerint az oldószer párolgása jócskán tovább folytatódott.

Ami a széles formátumú nyomtatásban létezett, minden nyomtatási technológia megfordult már a kezeid között. Így lettél az elsők között Latex felhasználó is…

A szublimációst kivéve, tényleg minden. Az első Latex nyomtatónk nem az első generációs gép volt. Akkor tájt váltunk meg egy UV-nyomtatónktól, ami bár a backlit gyártáshoz szükséges elvárt élénk színekkel tudott nyomtatni, de sajnos gondjaink voltak a szerviz támogatással. Ez számunkra kritikusan fontos alkalmazás volt, mert az egyik legnagyobb ügyfelünk folyamatosan, nagy mennyiségben rendelt tőlünk átvilágítós gyorséttermi menü boardokat. Ekkor, gyakorlatilag megváltásként érkezett a Latex technológia. Egy bemutatón találkoztam először azzal, hogy az elkészült nyomat – még az átvilágítós filmekhez szükséges dupla festékterhelés mellett is – azonnal száraz tud lenni. Mai napig tisztán emlékszem az „első találkozásra”, mennyire meglepett, hogy a magas denzitás mellett nem csak mennyire élénkek, de milyen tiszták is a színek, vagy hogy mennyire könnyedén állítja elő a sok más technológiának nem kis fejtörést okozó élénk piros színeket is.

Nektek már akkor is kiemelten jelentőségű volt és manapság is sok olyan megrendelőtök van, akinek fontos, hogy azt a színt tudjátok reprodukálni, ami az adott cég arculati kézikönyvében szerepel.

Igen, ez így van. Ahogy az elején is említettem, a nyomdai filmkészítés kapcsán, szakmailag kritikus, minőségigényes ügyfélkörünk megkövetelte a pontos színvisszaadást. Sokszor kaptunk, kapunk olyan megrendelést, hogy igyekeznünk kell ehhez vagy ahhoz a Pantone színhez legközelebbi színérzetet reprodukálni. Az ilyen hozzáadott értékek miatt is van, hogy legtöbbször nem kényszerülünk az öngyilkos ár harcban reszt venni.

Nem tagadom, volt már hosszútávon kevésbé gyümölcsöző hirtelen felindulásból elkövetett szerelembe esésem is…, de néhány kalandos kivételtől eltekintve gépbeszerzéseinket mindig igen alapos, szigorú tesztelés előzi meg. Ezért is van, hogy sokan szívesen veszik meg azokat az eszközöket tőlünk, melyektől későbbiekben megválunk, vagy az értékesítőknek is könnyebb dolguk van ezekkel a típusokkal, mert a versenytársak tudják, hogy az nem zsákbamacska.

2015-ben aztán megjelent a 3. generáció és az első latex 360 is hozzád került…

Az élet úgy hozta, hogy bár az előbb említett HP Latex 26500 az adott munkára alkalmas volt, de az ember szerette volna, ha a gépe még univerzálisabb. A második generáció még a kezdeti fejlesztése volt a Latex technológiának, az ezzel együtt járó gyermekbetegségekkel, mint például a hosszadalmas felfűtési és visszahűtési idővel, illetve a jóval magasabb szárítási hőmérsékletből fakadó kihívásokkal.

Ezért aztán megvásároltuk a következő, a 3. generációt a HP Latex 360-t, amely már gyorsan felfűtötte magát, gyorsabban indulhatott rajta a nyomtatás, miközben jelentősen csökkent a szárítási hőfok is.

A festékkazetták sorában itt bukkant fel először a színtelen Optimiser, ami a kisebb pontterülést elősegítve élesebb nyomatképet adott és számos esetben a laminálást is el lehetett hagyni, mivel a festéktapadást segítő tulajdonsága révén karcállóbb felületet eredményezett. Ráadásul ez a modell már másféleszer termelékenyebb is. A felcsévélő rendszer pedig a gyakorlatban annyira stabilnak bizonyult, hogy a backlit fóliák gyártásánál éjszakára is magára mertük hagyni a gépet. A 370-es modellre történő frissítési lehetőség megjelenésekor pedig azonnal kértük ezt a fejlesztést, ami a gyakorlatban 3 literes festékellátó rendszert jelentett, ami tovább segítette a folyamatos, felügyelet nélküli termelést.

Már több, mint 5 éve éltek együtt a nyomtatóval, napi szinten használva azt. Hogyan váltotta be az elképzeléseket?

Ha egy nyomtató gyártó megkérdezné, hogy milyen nyomtatót szeretnék, akkor azt válaszolnám rá, hogy olyat, aminek nagy a színtere, nyomtasson gyorsan és csíkozás mentesen, legyen iszonyat jó a felbontása, a festéke legyen olcsó, környezetbarát, de lerobbanthatatlanul tapadjon mindenre, a nyomat azonnal száradjon meg és persze legyen nyújtható is, a felület legyen karcálló. Ezt most még egy nyomtató se tudja, ezért is alkalmazunk több technológiát, de ha valaki csak egy nyomtatót vesz, akkor számára a HP latex technológia fogja a leg sokoldalúbban alkalmazható megoldást hozni.

A Latex kifejezetten univerzális. Azonnal száraz, környezet kímélő a festéke, jól nyújtható a kész nyomat, a monomer fóliától a papíron és autó fólián át a ponyván keresztül a hurkolt poliészterig rendkívül széles a felhasználható alapanyagok választéka. Mi gyakran laminálás nélkül értékesítjük a nyomatait. Azon esetleg el lehet gondolkodni, hogy a mai megváltozott, felgyorsult piaci körülmények között, a kapacitásnöveléskor egy ipari gépet vagy inkább ugyanazért az összegért több eszközt vásároljunk a kisebb sorozatból. Ez utóbbi fokozott üzembiztonságot adhat, bár ez sem annyira indokolt, hisz a tervezett megelőző karbantartásokon kívül talán, ha két szervizhívásunk volt az elmúlt 5 év során. Szóval a gép termelőeszköznek alkalmas. Ha a mostani hat nyomtatómat le kellene cserélni kettőre, akkor biztos, hogy vennék egy UV táblanyomtatót, a másik pedig a sokoldalúsága okán biztos, hogy Latex lenne.

*Az árgarancia visszavonásig érvényes.

Mi alapján választasz nyomtatót?

  • széles színtérrel rendelkezzen, mert fontos arculatszínek színhelyes reprodukálása
  • tökéletes, csíkmentes nyomatot állítson elő, mert sok olyan termékünk van, ahol a nagy nyomatokat közelről nézik, ráadásul a megrendelő az elkészült munkát mindig „közelről veszi szemügyre”
  • azonnal feldolgozható legyen, ne kelljen a száradásra várni
  • nyújtható legyen, hogy járműdekorációra is használható legyen
  • környezetkímélő legyen és a festékéből ne párologjanak az egészségre ártalmas komponensek
  • gyors reagálású, naprakész tudású, megbízható, lelkiismeretes szervizes csapat álljon mögötte

Ez utóbbi ma már az egyik legfontosabb, mert amíg hagyományos technológiával készültek a nyomdaipari termékek, addig hosszabb gyártási idővel lehetett számolni, de ez a digitális technológia elterjedésével megváltozott! A digitális nyomdák ügyfélköre azért választja ezt a technológiát, mert fontos számára a sebesség. Ha egy rendezvény másnap van, akkor – hiába lenne olcsóbb – nem jelent alternatívát számukra, ha két nap múlva készül el a nyomat.

Ezért is fontos vizsgálni, mekkora létszámú, milyen felkészültségű és hozzáállású a szervizcsapat, miként biztosítják a támogatást. Ti erre csillagos hatost kaptok tőlem! A fiúk gyakran még a probléma megoldása után is érdeklődnek nálam, minden rendben van-e. A mai „kapkodós” világban ez a gondoskodás példaértékű.

A következő interjúban épp a szerviz csapatunk tapasztalatairól olvashattok majd, ha bármi kérdésetek van hozzájuk írjátok meg az eurojet@eurojet.hu e-mail címre.

- Hirdetés -

Sign&Display