Május 6–9. között immár 21. alkalommal rendezték meg a FESPA Global Print Expót, amelyhez idén csatlakozott a European Sign Expo és a Personalisation Experience is. A rendezvény célja, ahogyan eddig is, nem csupán a gépek bemutatása volt, hanem az innováció, tudásmegosztás és célzott üzleti kapcsolatok generálása az iparág nemzetközi szereplői számára.
A márkamenedzsment forradalma: „Connect. Inspire. Support.”
A FESPA idei arculatváltása túlmutatott a logófrissítésen: átfogó kommunikációs stratégiát dolgoztak ki, amely a szakmai közösség bevonásán, elköteleződésen és folyamatos fejlődésen alapul. A “Connect. Inspire. Support.” jelszó célja volt egyértelművé tenni, hogy a rendezvény nemcsak az iparág legjobbjainak seregszemléje, hanem a kapcsolatok és a közös gondolkodás színtere is. Az esemény új szatellitprogramjai, mint a SmartHub és az ESE Pavilion kiegészítették az olyan visszatérő elemeket, mint a World Wrap Masters, a FESPA Awards és a Club FESPA Lounge. A szervezők tudatosan alakították úgy a struktúrát, hogy egyszerre mutassanak be kreatív, technológiai és közösségi tartalmakat. A vállalati hangulat helyett egy interaktív közösségi térben érezhette magát a látogató, tele inspiráló ötletekkel.
Hogy ez mennyire jó döntés volt, azt mi sem mutatja jobban, mint a látogatottsági statisztikák. 14. 036 személyt regisztráltak vendégként, amely impozáns, 10,5%-os növekedést jelent a 2024-es adatokhoz képest. Az összbelépés 23.061 volt, ami jelzi, hogy egy látogató többször is visszatért a rendezvény ideje alatt. A résztvevők személyében 126 ország képviseltette magát; a legnagyobb delegáció Németországból, Lengyelországból és Olaszországból érkezett, de erős jelenlét jellemezte az Egyesült Királyságot, Hollandiát, Csehországot, Spanyolországot, Franciaországot, Svájcot és Ausztriát is. A FESPA idei statisztikái szerint a látogatók 87%-a döntéshozói pozícióban volt (vezető, tulajdonos, igazgató), ebből 71% felsővezetői pozíciót töltött be. Ezek az iparági szereplők átlagosan 2,9 milliárd eurós beszerzési kerettel rendelkeznek, és 40%-uk aktív beruházást tervez az elkövetkező 12 hónapban. A magas döntéshozói arány különösen fontos üzleti lehetőségeket vetít előre a résztvevő gyártók és szolgáltatók számára.

Sok rendezvény, egy szellemiség
A FESPA hagyományosan sok rendezvény színtere is, ahol szakértők és az iparág érintettjei több szempontból járhatják körül a nyomdaipar és reklámdekorációs ágazat legnagyobb kihívásait, megvitathatják az aktuális trendeket és folyamatokat, és olyan szakmai párbeszédet kezdhetnek, amely aztán akár a kiállítás keretein kívül, hosszabb távon is folytatódhat. Ilyen találkozási pont volt a SmartHub konferencia is. A SmartHub a Personalisation Experience részeként működött, kihangsúlyozva a Smart Factory Trail és a szakmai előadások fontosságát. A konferencia fókuszában a perszonalizáció, a mesterséges intelligencia integrációja, a fenntartható termelés és az automatizált gyártás állt. Olyan neves előadók ragadtak mikrofont a fenti témákban, mint Deborah Corn, Kerry Sanders (EFI), Richard Askam vagy Gemma Mitchell. Mindannyian úgy készültek, hogy a prezentációjuk nyomán beszélgetés alakuljon ki a felvetett témákról, így a SmartHub szakmai programjai lehetőséget adtak a résztvevőknek arra, hogy rögtön reflektálhassanak a valós iparági kihívásokra és megoldásokra.
A European Sign Expo külön pavilont kapott, ahol több mint 100 signage-kiállító jelent meg, többek között az ABC Display, EFKA, NLSELED, Polarstar, Cosign, Domino Sign, TPS, SIGN-Ware és még sokan mások. A standok között szó szerint „Sign Street” épült: a látogató egy komplett utcaképben sétálgathatott, amelyben világító betűk, LED installációk és interaktív megoldások nyújtották egy nyüzsgő város benyomását. A szakmai sokszínűség mellett így akár a laikus nézők is élményként élhették meg a nézelődést a látványos standok között, és ebben a vizuális közegben rögtön érhetővé is vált a signage ereje és szemléletformáló hatása.

A World Wrap Masters európai döntője és az egész éven át végigvonuló versenysorozatot megkoronázó világbajnokság idén is sok érdeklődőt vonzó, fő attrakciót jelentett. Talán ez az a program, amely a legszélesebb közönséget képes megszólítani, hiszen a szűk érelemben vett szakma mellett azokat is érdekli, akik az autók szerelmesei, vagy egyszerűen csak a nagyobb kézügyességet igénylő hobbik iránt vonzódnak. A FESPA egészén végigvonuló program során profi kommentátor segített a nézőket végignavigálni a versenyfordulókon, a bírói értékelések alatt pedig látványos termékbemutatók zajlottak.
A kétévente megrendezésre kerülő FESPA Awards, ahogyan mindig, most is központi eleme volt a rendezvénynek: 18 kategóriában díjazták a leginnovatívabb és legszebb projekteket. Az ünnepélyes díjátadó gála május 7-én zajlott le, de aki elszalasztotta, az sem maradt le a legjobb pályamunkákról. A FESPA főbejáratán belépve a fogadócsarnokban hatalmas, látványos kiállítás volt megtekinthető a FESPA Awards díjazott munkáiból, illetve a szűkítésbe bekerült legérdekesebb pályázatokból. Ez a tárlat önmagában egy komplex programelemként akár órákra is képes volt lekötni az érdeklődőket, részletesen bemutatva a projekteket és a hátterüket, valamint magukat az alkotókat is. A díjazottak között ugyanúgy megtalálhatók voltak neves márkák, mint ígéretes startupok.

Fókuszban a társadalmi kérdések
Az idei FESPA Global Print Expo számos társadalmi témát is integrált a kiállítás keretein belül. Ezek közül külön hangsúlyt kapott a fenntarthatóság, a közösségi szerepvállalás és a nemek közti egyenlőség kérdése.
A FESPA Foundation “Print For Good” kezdeményezése célul tűzte ki a nyomdaipar fenntartható jó gyakorlatainak támogatását és népszerűsítését. A résztvevők környezetbarát alapanyagokat, biológiailag lebomló tintákat és energiatakarékos technológiákat mutattak be. A Sustainability Spotlight-zónában energetikai hatékonyságról, karbonlábnyom-csökkentésről, zöld tanúsítványokról és a Scope 3 kibocsátások csökkentéséről kaphatott hasznos információkat minden érdeklődő.
A FESPA Foundation emellett helyszíni gyűjtést is szervezett, hogy az így kapott adományokat ingyenesen eljuttassa Dél‑Afrikába. Ezzel az „Adopt a School” program keretein belül öt oktatási intézményt támogatnak közvetlenül. A szervezők már előzetesen felhívták a regisztrált kiállítók és látogatók figyelmét arra, hogy hozzanak magukkal tanszereket, olvasószemüveget vagy akár pénzadományt, ha csatlakozni kívánnak a kezdeményezéshez. Ezeket a helyszínen a megadott átvevőponton adhatták le, azzal a biztos tudattal, hogy valaki a világ másik felén nagyon fog örülni, ha eljut hozzá.
Valódi színfolt volt a kiállításon a „Girls Who Print” program, amely 2009-ben egy LinkedIn csoportként indult, és mára nemzetközi nonprofit szervezetté nőtte ki magát, amely a női esélyegyenlőséget állítja a fókuszba. A nyomdaipar még mindig férfias ágazatnak számít, ezt igyekeznek megtörni a női szakemberek fókuszba állításával, mentorprogramokkal, képzésekkel és konferenciákkal. Európai tagozatuk hivatalosan most, a 2025-ös FESPA keretén belül indult útjára a „Lunch and Lead” névre keresztelt eseménnyel, ahol egy jó hangulatú ebéd keretében máris alkalmat adtak a kapcsolatok építésére.
A SmartHub keretében bemutatott digitális, on‑demand és automatizált technológiák a pazarlás csökkentésére, erőforrás-hatékonyságra és testre szabhatóságra fókuszáltak, ezzel is társadalmilag felelős gyártásra ösztönözve. A Sustainability Spotlight és a SmartHub együtt reflektált arra, hogy a vállalatok hogyan érzékelik és implementálják a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot üzleti modelljükben.

Találkozzunk Barcelonában!
Az idei FESPA kiállítás igazi pezsgő közösségi élményt nyújtott, miközben felvonultatta a szakma színe-javát, és a lehető legtöbb szempontból igyekezett körüljárni a legfontosabb fejlesztéseket. A rendezvény során több mint 100 új terméket és megoldást mutattak be, és ezeket rögtön élőben, működés közben is megtekinthették és kipróbálhatták az érdeklődők. Emellett a rendezvény azt is bebizonyította, hogy a nyomdaipar egyre inkább kiemeli a társadalmi felelősségvállalást és fenntarthatóságot a jól hangzó szlogenek elméleti világából, és beépíti napi gyakorlatába, ami biztató jövőképet vetít előre.
A FESPA Global Print Expo 2026-ban május 19–22. között Barcelonában, a Fira de Barcelona épületében várja majd kiállítóit és látogatóit. A rendezvény előkészületeiről, az alakuló programról, a jelentkezés feltételeiről természetesen beszámolunk majd lapunk hasábjain. Hiszen a FESPA több mint egy kiállítás: egy közösség és egy platform is, amely a vizuális kommunikáció jövőjét formálja.
Kerényi Kata, főszerkesztő
