Először versenyeztek Magyarországon az autófóliázás világsztárjai! Képes beszámoló a World Wrap Masters Hungaryről
Március 28. és 30. között Magyarországra figyeltek a járműdekorációval foglalkozó szakemberek világszerte. A UNIX-AMTS keretén belül tartott World Wrap Masters Hungary rengeteg látogatót vonzott a Hungexpóra, hozzáértőket és laikusokat egyaránt.
VÉGRE ITTHON!
A World Wrap Masters a világ legjobb járműdekorációs szakembereit köti össze és ünnepli meg rendezvényein. Ez az egyetlen valóban nemzetközi versenysorozat, amelynek keretében minden nagyobb kontinensen vannak fordulók, és győztesei versenyezhetnek a döntőben a World Wrap Master címért. A FESPA szervezésében zajló versenyek koronája a döntő, amely idén Berlinben, május 6. és 9. között zajlik, és ahol – túlzás nélkül állítható – a világ legjobbjai mérik össze tudásukat.
A verseny története során számos helyszínen voltak már versenyfordulók, arra azonban mindeddig nem volt még példa, hogy Magyarországon rendezzenek meg egyet, holott hazánk számos szakemberrel sikerrel képviselteti magát a megmérettetéseken már hosszú évek óta. Most végre eljött ennek is az ideje, és a hazai szervezőcsapat Kiss Lajos vezetésével igazán kitett magáért, hogy egy látványos és emlékezetes rendezvény legyen a végeredmény.
A World Wrap Masters fordulói jellemzően mindig egy-egy szakmai rendezvényhez kötődnek, és általában egy nyomdaipari eseményen vagy dekorációs fóliákkal kapcsolatos kiállításon kapnak helyet. Most először fordult elő a verseny történetében, hogy egy nagyszabású autós show keretei között zajlott le.
A UNIX-AMTS Közép-Kelet-Európa legnagyobb élményközpontú autókiállítása. Egy évről évre növekvő rendezvényről van szó, mely egyre több kiállítónak, premiernek, valamint exkluzív látnivalónak ad otthont. Az idei látogatószám minden eddigit felülmúlt, és aki most ellátogatott a Hungexpóra, az végigizgulhatta a World Wrap Masters három napját is.
VERSENYSZABÁLYOK
A World Wrap Masters Hungary nevezési létszáma limitált volt: legfeljebb harminc versenyző jelentkezését fogadták el a szervezők. A megmérettetés során öt különböző típusú anyaggal kellett a versenyzőknek a feladatokat teljesíteni: a Skyfol által biztosított klasszikus és színes kővédő fóliával, illetve az Avery színes és nyomtatott fóliáival dolgoztak. Minden anyag felhelyezésének megvannak a maga apró trükkjei, így nagyfokú anyagismeret, tapasztalat, helyzetfelismerés és kreativitás kellett az egyes versenyfeladatok sikeres végrehajtásához, ráadásul mindent megadott idő alatt kellett teljesíteni.
A versenyzőket az első napon két csoportra osztották. Az egyik csoport három egyforma autón öt körön keresztül öt különböző feladatot teljesített időre. Ezekkel a feladatokkal pontokat gyűjtöttek az elvégzett munka minősége alapján. A másik csoport közben négy körön keresztül két különböző feladatot végzett el, szintén megadott időkereten belül, így gyűjtve pontokat. A nap felénél következett az úgynevezett kreatív kör, amikor a versenyzőknek használati tárgyakat kellett lefóliázniuk a rendelkezésre álló színekből kreatívan, gyakorlatilag bármilyenre: a cél az volt, hogy a végeredmény látványos legyen, és közben a tárgy maga használható maradjon eredeti funkciójában. A második napon megcserélték az első nap csoportjait, és mindenki elvégezte azokat a feladatokat, amelyeken előző nap a versenytársak dolgoztak. A nap végén a két nap összesen kilenc feladatának pontjait összegezve nevezték meg azt a 12 versenyzőt, akik továbbjutottak az elődöntőbe. A harmadik, egyben utolsó nap délelőttjén ismét az autókon dolgoztak a versenyzők. A 12 továbbjutó négy fordulóban mérte össze a tudását az elődöntőben, és hatan jutottak tovább a délutáni döntőbe. A hat döntős végül egy izgalmas fordulóban küzdött meg a dobogós helyekért, így alakult ki a végső sorrend.
DÁN GYŐZELEM, MAGYAR KVALIFIKÁCIÓ
A fentiekből is jól látszik, hogy aki végül megnyeri a versenyt, sok mindenben kiemelkedő teljesítményt képes nyújtani. Egyrészt nem is kérdés, hogy technikailag ő a legjobb az adott pillanatban – és ez tényleg a pillanaton múlik, hiszen itt már kiemelkedő tudású profikról van szó, akik között csak 1-2 pont különbség dönti el, ki lesz a győztes. Másrészt higgadtan képes dolgozni közönség előtt és időprés alatt is, tudatában annak, hogy itt minden tétre megy: ez is elengedhetetlen a versenyfeladatok sikeres teljesítéséhez.
A tét pedig egyáltalán nem volt apró. Az első helyezett jogot nyerhetett arra, hogy ott legyen a 2025-ös 12 fős berlini világbajnoki döntőben, ehhez a szervezők a szállást és az útiköltséget is biztosítják. A szabályok szerint ha a nyertes már rendelkezik kvalifikációval, akkor a sorban utána következőre száll át a döntőben versenyzés joga. A győztes emellett értékes szerszámokkal és fóliákkal, valamint egy Protokona Tools állvánnyal lett gazdagabb, előfizetést kapott a The Wrap Institute-hoz, és mindezek mellett nyert egy TREK POWERFLY 5 elektromos kerékpárt is 4300 € értékben.
A versenyzők teljesítményét nemzetközi bírói gárda értékelte: Kiss Lajos és Ivan Tenchev háromszoros világbajnokok, valamint Carlos Ruis Fort, az Avery Dennison hivatalos trénere. Alaposan próbára tették a versenyzők tudását, mivel több olyan új versenyelemet is behoztak, amellyel itt találkozhattak először élesben. A résztvevőknek a verseny egyik feladataként a járművek mellett egy épületfal-elemet is fóliázniuk kellett, hiszen a dekorfóliák akár belsőépítészeti megoldásokra is használhatók. A kreatív fordulóban egy sisak és egy benzineskanna várt rájuk. Új elem volt az is, hogy az egyik feladatnál a bírók egy elektronikus eszköz segítségével, objektíven mérték le, hogy a versenyzők mennyire precízen dolgoztak. A harmadik nap délutánjára kialakult a végeredmény. A World Wrap Masters Hungary győztese a dán Filip Sørensen lett. Mivel ő korábban kvalifikált már a világbajnokság döntőjére, ez a jog továbbszállt a következő helyezettre. Úgy alakult, hogy a második, harmadik és negyedik helyezett is megszerezte már a kvalifikációt korábban, így a jogot, hogy indulhasson a világbajnokságon, az ötödik helyezett kapta: Bábel Balázs. Így az első magyar World Wrap Masters verseny méltó módon, magyar kvalifikációval zárult.
#Kerényi Kata, főszerkesztő