A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Elefánt a töltőállomáson: egy díjnyertes logó története

Illés László, lapunk művészeti vezetője és kreatív munkatársa a Magyar Logó Díj 2024 pályázatán a dinamikus kategória első helyezettje lett, megkapta az arany jelvényt. Díjazott munkájának nem mindennapi történetét osztotta meg velünk.

Az M. Petrol (akkor még Mobil Petrol volt a nevük) üzemanyagtöltő állomások jellegzetes elefántos emblémáját szinte mindenki látta már. Aki rápillant, nem is sejti, mennyi munka van mögötte. Ez a sok befektetett energia pedig most díjat ért, nem is akármilyet!

Több munkám is bekerült a Magyar Logó Díj pályázatán szereplő kiemelt logók közé – mondja László. – Ötöt beválogattak a Magyar Logó Díj 2024 nevű kötetbe, ezeket kiválósági díjjal jutalmazták. És egy hatodik lett a dinamikus kategória fődíjasa, az M. Petrol töltőállomások logója, amelyhez kapcsolódóan átfogó arculati tervet is készítettünk.

Dinamikusnak nevezünk egy logót, ha egy arculaton belül több variációban is megjelenik, miközben a legfőbb jellegzetességei megmaradnak. A változatok kapcsolódhatnak egy-egy eseményhez, kampányhoz vagy az adott cég különféle szolgáltatásaihoz. A tervező kreativitása itt szabadon szárnyalhat, miközben mindvégig szem előtt kell tartania az eredeti embléma legfontosabb vonásait. Nem könnyű tehát a feladat.

2010-ben Pécsett volt egy 12 fős reklámügynökségem, amelynek egyik tulajdonosa és a kreatív vezetője voltam – vág bele a történetbe László. – A mostanra több mint 23 milliárd forint éves nettó árbevételt elérő Mobil Petrol Hungária Zrt.-vel megtaláltuk egymást, hogy tervezzem meg a logójukat.

Elkészítettem az elefántos tervet, amit annyira jónak éreztem, hogy biztos voltam benne, elsőre elfogadják majd. A cég vezetősége egy tízfős testületből állt, és legnagyobb meglepetésemre nem lelkesedtek egyhangúan az ötletért, nem született köztük konszenzus, további ötleteket kértek. Csodálkoztam, mert a jól átgondolt terveimet elsőre el szokták fogadni. Soha nem kellett még csinálnom ilyet, és azóta sem: még négyszer mentünk hozzájuk prezentálni, összességében legalább 20 különböző logótípussal, amelyek teljesen mások voltak a korábbi bemutatott tervekhez képest. Semmivel nem nyertük el a tetszésüket. Tudtam, hogy legelső tervemmel valami igazán eredetit alkottam, és bízva az ösztöneimben, egy merészet húzva úgy döntöttem, hogy az elefántos logóval fogok visszatérni, amit most nagyon komoly érvekkel támasztok alá. Ekkor jött az ötlet: felfedeztük, hogy máig nincs olyan töltőállomás a világon, amely a saját logójával képes minden szolgáltatását lefedve kommunikálni. Hát legyen akkor ez az első!

Az M. Petrol kutakon a tankoláson kívül sok más praktikus dolog is elérhető: autómosó, porszívó, kávézó és shop. László mindegyikhez készített egy variációt az eredeti logóból: az elefánt autót mos, porszívóz, levegőt fúj az ormányával. A belépő vendéget kis zászlóval köszönti, a távozót zsebkendővel integetve búcsúztatja. Az eredeti emblémán a figura egy cseppben lépked, és ez a forma is visszaköszön a tervekben több helyen is: a bankkártyás fizetés jelzésénél az egyik kör hegyes, a kávézó jelzésénél a csésze füle egy hegyes kört zár be, és még sok hasonló apróság. Lászlónak köszönhető a Jumbo Shop elnevezés is, amit a cég azóta is használ.

Elmentünk az ötödik prezentációnkra a kibővített tervekkel – meséli László. – Megmutattam a vázlatokat, és ahogy beszéltem, hirtelen csend lett a teremben. Amikor befejeztem, a többségi tulajdonos felállva tapsolni kezdett. „Ez lesz a logónk, nem kérdés!” – mondta. Ilyen élményem még soha nem volt egyetlen terv bemutatásakor sem.

Azóta eltelt 14 év, a cég túl van az 50. benzinkút átadásán is, de a mai napig, amikor egy új M. Petrol töltőállomás épül, az arculatát az akkor bemutatott tervek alapján készítik el, nem változtattak rajta azóta sem. Ez már önmagában bizonyítja, hogy egy embléma sikeres: de más egy elégedett ügyfél, és más a szakmai közönség. Ezért nem is volt kérdés László számára, hogy ha lehetősége adódik, megmutatja a logót hozzáértőknek is, és megméretteti más munkák között.

Amikor megláttam a Magyar Logó Díj 2024 kiírását, a dinamikus kategóriával, nem volt kérdés, hogy itt a pillanat – mondja László. – Így, hogy évek teltek el a logó készítése óta, azt is meg tudtam vizsgálni a pályázaton keresztül, hogy mennyire időtálló a koncepció. Ez egy nagyon komoly hiánypótló díj, és szakmai megerősítést ad a résztvevőknek arról, hogy jó úton járnak. Hiszem, hogy a legelső gondolat a legeredetibb és legjobb: hiába prezentáltam 20 különböző ötletes logót, végül mégis az első terv lett a nyerő. Ez a szakmai verseny is megerősítette, hogy ha az ötleted eredeti, ne hagyd elveszni a fiókban. Hiszen egy sokfős, neves szakemberekből álló szakmai zsűri egybehangzó véleménye alapján lett Magyarország legjobb logója az M. Petrol logó. A Magyar Logó Díj hatalmas élményt és szakmai megerősítést adott, ha lesz még ilyen verseny, nem kérdés, hogy újra indulok!

Kerényi Kata, Sign&Display magazin

- Hirdetés -

Sign&Display