Egy a huszonötből – egy főszerkesztő kalandjai a sign világában

2001 sok szempontból meghatározó év volt, de számunkra különösen, hiszen ekkor jelent meg először lapunk, akkor még Sign magazin néven, azaz az idei a 25. évfolyamunk. 25 év hosszú idő: akadnak olvasóink, akik meg sem születtek még akkor, mások éppen egyidősek velünk, és vannak olyanok is, akik végigkísérték az utun­kat. Az idei éven végigvonuló sorozatunkban áttekintjük, mi minden történt velünk és partnereinkkel ebben a negyed évszázadban. Töltsük együtt a következő 25 évet is!

UGRÁS AZ ISMERETLENBE

A Sign&Display magazin negyedszázados jubileu­mához képest nem számít komoly időtartamnak, hogy más ünnepelnivaló is akad: idén ősszel egy éve már, hogy új főszerkesztőt kapott a lap. Ennek leginkább maga a főszerkesztő – azaz: én – örültem, de talán az olvasóink és a partnereink sem bánják, hogy együtt írhatjuk tovább ezt a történetet. A kettős évforduló jó alkalom arra, hogy egy kicsit még kö­zelebb kerüljünk egymáshoz, és elmeséljem, milyen belecsöppenni egy különleges szakág nagy múltú sajtójának izgalmas forgatagába.

2024 augusztusában futottam bele az álláshirdetés­be, hogy egy reklámdekorációs szaklap főszerkesz­tőt keres. Amkor megnyomtam a „küldés” gombot az e-mailen, amivel jelentkeztem a munkára, még nem tudtam, hogy egy egészen új világ nyílik meg előttem. Most már bevallhatom: az önéletrajzom finoman szólva sem hemzsegett a sign ágazatból hozott referenciáktól, mivel korábban főleg kultu­rális magazinoknál dolgoztam. Jogos lehet a kérdés: akkor mégis miért? A válasz nagyon egyszerű: mert olyasmit szerettem volna csinálni, amit még soha. Amit tanulni kell, ahol kihívások várnak, ahol felé­píthetek valamit, és úgy szerezhetek elismerést, ha megmutatom, hogy mire vagyok képes, akkor is, sőt, különösen akkor, ha ez nagyobb erőfeszítésbe kerül. Talán ezt érezte meg a lap tulajdonosa, amikor bizalmat szavazott nekem, és rögtön be is dobott a mélyvízbe: még körül sem nézhettem, hova kerül­tem, máris megindult az őszi lapszám előkészítése.

A magazin írásával és szerkesztésével párhuzamosan ismerkedni kezdtem a Sign&Display partnereivel, és azonnal rájöttem, miért nevezik őket a munkatár­sak partnernek, nem pedig ügyfélnek vagy kliens­nek. Hihetetlenül kedvesen és nyitottan fogadtak, és mindenki nagy türelemmel vezetett be a maga szakterületére. Megismerkedtem a különféle gyártási technológiákkal és alapanyagokkal, a legfontosabb márkákkal és trendekkel, elkezdtem átlátni, ki kivel áll üzleti kapcsolatban, milyen koprodukciók és konku­rens cégek vannak a magyar piacon, és hol helyezhe­tő el hazánk Európa reklámdekorációs és nyomdaipa­ri térképén. Épp a napokban merengtem el azon, hogy ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ilyen mondatok hagyják el a számat: “Szem­pont volt-e a latex gép vásárlásakor, hogy nem kell pihentetni az anyagot, és hogy a nyomatokból zárt térben nem párolog vegyi anyag?”, akkor biztos, hogy visszakérdezek, milyen micsodából párolog a miféle hogyishívják. Ma pedig már ennél cifrább dolgokat is mondok és írok a legnagyobb természetességgel.

EGY HELY, AHOL LEHETEK FURCSA

A magazin tartalmi összeállításában kezdettől fogva szabad kezet kaptam. Az első, általam szerkesztett lapszámnál persze még óvatos voltam, és nem rukkoltam elő semmi extrém dologgal. Aztán amikor láttam, hogy milyen rugalmasak a keretek, elkezd­tem egyre kijjebb tolni a határokat. Ne szépítsük: elszabadultam. Megjelentek a lapban a szigorúan vett szakmai anyagok mellett a vizuális művészetek­ről szóló cikkek, az ágazathoz kapcsolódó történelmi érdekességek és olyan rövid hírek, amelyek külön­legesek, szórakoztatóak vagy szürreálisak, a direkt használhatatlanra tervezett asztaltól a gombafona­lakból készült sátorponyván át a szagolgatható óri­ásplakátig. Van egy bizonyos típusú hangsúly, amit Anita, a laptulajdonos cég vezetője használ, amikor telefonon lelkesen elhadarom neki, mit találtam ki, és ő igent mond. Van egy kis csönd (gondolom, ilyenkor kortyol egyet a gyógynövényes nyugtató te­ájából), aztán nagyon kedves, megnyugtató hangon azt mondja: „Jó, legyen!”

Minden cikk, ami a magazinba kerül, átmegy egy plusz korrektúrán, hogy a kész lapban ne legyen se helyesírási, se gépelési hiba, se szakmai pontatlan­ság. Végtelen türelmű korrektorunk ebből a cikkből fogja most megtudni, hogy a laptopom billentyűze­téről elvesztettem a T betű gombját, ezért van az, hogy minden szövegbe rengeteg t-t kell beleírnia, amit én kihagytam. Tudtad, kedves olvasó, hogy a T a leggyakoribb mássalhangzó a magyar nyelvben? Nekem eddig fel se tűnt. Bezzeg most!

Azzal vigasztalom magam, hogy a partnereink között is akad jó pár különleges karakter, és így könnyebben kerülünk egy hullámhosszra. Az olyan e-mailek és te­lefonok például, mint hogy „a cégvezető Afrikában fog oroszlánokat fotózni, de esténként lesz internet, meg tudja nézni a cikktervet, küldd neki nyugodtan!” vagy „fussunk már össze a FESPA-n, nem tudom pontosan, hol leszek, és tudom, hogy még nem találkoztunk, de sárga póló lesz rajtam” (és megismertem!), kifejezet­ten otthonos érzéseket keltenek bennem. Az eltelt egy év során fantasztikus rendezvényeken jártam, csodá­latosan elhivatott és kreatív embereket ismerhettem meg, annyit tanultam, mint korábban évek alatt sem, és hihetetlenül megtisztelő, hogy egy ilyen nagy múltú és szakmai szinten kimagasló lap munkatársa lehetek. Képtelen vagyok már úgy belépni egy üzletbe, hogy ne nézzem végig automatikusan a kirakattól a padlómat­ricákon át a polcok feliratozásáig és a kijelzők elhelye­zéséig a teljes arculatot. A magazinnak köszönhetően más szemmel nézem a világot, és ez így van jól.

Kerényi Kata, főszerkesztő, Sign&Display magazin