A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A textil és prómóciós ipar irányzatai

Minden területen azt hangoztatják, hogy a nyomdaipar – ide értve a digitális és szélesfromátumú szektort – egyre újabb és újabb területekre lép be. A piaci versenyben pedig az a vállalkozás tud érvényesülni, amely megfelelően választja meg saját célpiacát. A legújabb trendekről pedig a szakmai vásárok adnak aktuális képet. Éppen ezért cikkünkben röviden beszámolunk az idén év elején megrendezett Heimtextil és PSI szakmai kiállításokról

Heimtextil – újabb növekedés
A textilipart, és textilnyomtatást tartják a nyomdaipar egyik üstökösének, amely az utóbbi években is folyamatos, stabil fejlődést produkált. Az előrejelzések szerint pedig nem lesz ez másként a következő időszakban sem. Az idei frankfurti Heimtextil ismét növekedést produkált, január 9-12. között ugyanis 2.975 kiállító mutatta be termékeit az összesen 70.000 látogató számára. A kiállítás fő témakörei a városi design, az építészet és a hotel iparág voltak.

Bővülő kínálat
Sorozatban nyolcadik éve növekedett a kiállításon megjelenő cégek száma. A piacvezető vállalatok mellett, egy új kezdeményezés keretében idén 50 fiatal divattervező és start-up vállalkozás mutatkozhatott be az „Új és Következő” program keretében. A kiállítás fókuszpontjai voltak a megrendelésre készülő bútorok, és az ehhez a témához kapcsolódó építészek és ingatlan tervezők. „Számunkra ez egy fantasztikus szakmai rendezvény bemutatkozás volt” – mondta Tom Puukko, a finn Feathr tapétagyártó tulajdonosa, majd hozzátette: „Kiváló új kapcsolatokra tettük szert a világ minden pontjáról. Számunkra az egyik legfontosabb momentum volt, amikor építészek egy teljes csoportja állt meg standunknál és kért bennünket arra, hogy prezentáljuk számukra termékeinket.”

Építészet és textil design találkozása
Kiemelt szakmai programok sora, vezetett túrák és kiváló prezentációs terület várta az új „Belsőépítészeti Expo” területén az érdeklődőket. Számos építész és lakberendező, hotel tervező és bútor designer vett részt az érdekes szakmai programokon.

Urbanizáció mint kiemelt trend
A külön „Theme park” trend területtel a Heimtextil a jövő divat és bútortervezési trendjei felé tekintett. A „Jövő a város” cím alatt nemzetközi tervező szakértők vetítették előre az urbanizáció megatrendjét. Az a megállapítás, amely szerint a világ lakosságának több mint a fele városokban él – ez a kiállítási szegmens nem csak a következő szezon szín és anyag trend irányzatait mutatta be, de a jövő beltéri dekorációs reális irányzatait. is. Érdemes lesz ellátogatni 2019. január 8-11. között Frankfurtba azoknak, akik nyitni akarnak a textilipar felé!

PSI, a promóciós termékek kiállítása – Nagy fejlődés a futball VB-nek köszönhetően!
Professzionális, erős és nemzetközi: ez az a három betű, amely tükrözi a PSI kiállítás lényegét. Európa legnagyobb, promóciós termékekkel foglalkozó szakmai kiállítása mindig is igyekezett felnőni ezekhez a hívószavakhoz. A vásár látogatóinak 58%-a érkezett külföldről, összesen majdnem 90 országból, amely új rekordot jelent. Ezzel a PSI egy dinamikus kezdést is adott az új üzleti évnek, 925 kiállítójával és 17.342 látogatójával, akik közül 1.200-an olyan ipari megrendelők voltak, akiket disztribútorok hívtak meg az esemény utolsó napjára. „Csak digitális” – ez már a tegnap jelszava. Mára ugyanis olyan hirdetési eszközök iránt a legnagyobb a kereslet, amelyek megérinthetők. Mindez a hirdetők nyelvezetére fordítva ennyit tesz: a megrendelők, különösen azok, akik az ezredfordulón születtek, autentikus márkaélményt keresnek, kevesebb fenntartásuk és félelmük van a márkák megnevezésétől, és nyitottak arra, hogy ezekkel a márkákkal mutatkozzanak. „Jelenleg számos területen egy érdekes folyamatot látunk, amelyet leginkább analóg, vagy az érintés forradalmának nevezhetünk. Manapság, a digitális újra-alkothatóság korában az emberek olyan dolgokat keresnek, amelyeket megtapasztalhatnak kézzelfogható, több érzékszerves formában. Ez a trend természetesen pozitív hatással van a promóciós termékek iparágára is.” – mondta a PSI kiállítás igazgatója, Michael Freter, a háromnapos kiállítás legfontosabb konklúziójaként.

Iparági értékesítés Németországban – első alkalommal haladta meg a 3,5 milliárd Eurót
Ezt az aktuális statisztikai adatot a német promóciós ipar szövetsége, a GWW tette közzé a vásárhoz kapcsolódóan. Az előző évben az iparág bevétele 3,47 milliárd Euró volt, így a mágikus 3,5 milliárd Eurós szint átlépése az iparág egyértelmű fejlődését mutatja. A GWW elnöke, Frank Dangmann szerint pedig ez a trend tovább folytatódik: „Mára a németországi nagy cégek közül tulajdonképpen mindegyik, míg a közepes méretű vállalkozások 75%a alkalmaz promóciós termékeket vevőik felé irányuló kommunikációjukban.” A szervezet felmérése szerint a megkérdezett cégek esetében ötből egy cég tervezi, hogy a jövőben pénzt költ promóciós termékekre. Az iparág – leginkább Németországban és Európában – óriási fejlődés előtt áll, amelyet leginkább a 2018-as oroszországi FIFA Futball Világbajnokság hajt.

Pozitív európai előrejelzés 2018-ra
Az iparág számára 5,3 %-os fejlődést prognosztizálnak Európában a 2018as évre – amely felmérés 1.000 megkérdezett európai promóciós termék disztribútor véleményét tükrözi.

Megatrendek és új termékek a PSI középpontjában
A fent említett megatrendek meghatározóak voltak az idei PSI kiállításon. „Egyértelmű irányzat mutatkozik a fenntarthatóság és a kiemelkedő minőségű termékek felé.” – mondta Michael Freter. A legfrissebb PSI ipari barométer is ezt támasztja alá, hiszen az 1.000 megkérdezett cég 90%-a rendelkezik igazolhatóan környezetbarát termékkel a kínálatában. A gyártók és forgalmazók több mint fele már termékkínálatának több mint 30%-át állítja össze fenntartható termékekből.Fenntarthatóság és kiemelkedő minőség – ezek a címkék érvényesek szinte minden termékszegmensre. Elég egy pillantást vetnünk az irodaszerek termékkörére, amely rengeteget profitál a kézírás reneszánszából. Vagy a promóciós textilek termékköre, amely különlegesen erőteljes mértkében, 200 kiállítóval vett részt a PSI-n, és rengeteg olyan fenntartható termelésből származó anyagot mutattak be, mint a „Walk of cotton” azaz a „pamut sétája”, és olyan termékeket, amelyek kívülről nézve divatosak, közelebbről szemlélve pedig ultramodern és fenntartható eljárással készültek. A PSI egyik legfontosabb adottsága, hogy e vásár keretében a promóciós termékeket életstílus termékekként lehet bemutatni, legyen szó a PSI divatbemutató kifutójáról, vagy a GUSTO pavilonról, ahol rengeteg meglepő termékötletet és innovációt mutattak be. Ilyen volt például az a futball labda alakú, éneklő sörösüveg nyitó, amely a futball vb szurkoló rigmusait játssza használat közben, vagy az esernyő, amely változtatja a színét az eső mértékétől függően – így megtalálhatjuk a kellemeset még a legrosszabb időjárásban is, de érdekes volt az a szilikonból készülő pohár is, amely zsebre dugható méretre zsugorodik, ha üres. Mindezen termékek is alátámasztják a PSI hitvallását, amelyet Petra Lassahn igazgató fogalmazott meg: „Ahol a promóciós termékeket illető képzeletünk végződik – a PSI kiállítás ott kezdődik.” A következő PSI kiállítást 2019. január 8–10. között rendezik Düsseldorfban.

Sign

- Hirdetés -

Sign&Display