A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A színmenedzsment minden eleme egy helyen

Újabb tematikus szakmai rész-kiállítással bővül az idei FESPA programja. A Colour L*A*B* egy új technológiai bemutató és szakmai konferencia program, amelyet kifejezetten azzal a célzattal hoztak létre a szervezők, hogy segítsék az ide látogató nyomdaipari szakembereket és vállalkozókat egy jobb tudás megszerzésében a színmenedzsment területén.

Az idei FESPA B4 csarnokában elhelyezésre kerülő Colour L*A*B* jól felépített formában mutatja be a professzionális színmenedzsment minden elemét, beleértve a monitorokat, a mérési és kalibrációs eszközöket, lightboxokat, proof eszközöket, szoftveres megoldásokat, illetve nyomtatókat.

A tematikai bemutatón az erre a területre specializálódott beszállító cégek által fejlesztett technológiai megoldásait tekinthetik meg az érdeklődők, illetve a színmenedzsment lényegét jól szemléltető grafikákat, és nyomtatott leírásokat egyaránt találnak majd, amelyek bemutatják a folyamatokat és technológiákat, illetve tartalmazzák az adott szolgáltatók elérhetőségeit is. Élő demonstrációk keretében, teszt fájlok nyomtatása által illusztrálják a különféle lehetséges nyomatminőségeket, több különféle alapanyagon.

A látogatók ingyenes, előre foglalható vezetett Colour L*A*B*szakmai túrák keretében ismerkedhetnek meg a kiállítással, az elismert színmenedzsment szakember Paul Sherfield vezetésével, aki részletesen elmagyarázza a folyamatokat és megválaszolja a látogatók kérdéseit annak érdekében, hogy fejleszteni tudják saját jelenlegi gyakorlatukat és ismereteiket. A kapcsolódó konferencia keretében ingyenes oktatási jellegű prezentációkat tartanak a terület elismert szakértői, mint például Dr. Andreas Kraushaar a FOGRA-tó, illetve Paul Lindström a Digitaldots.org-tól.

A Colour L*A*B* szekció elindítása ismét a szervezők közvetlen reakciója a FESPA közösség igényeire, hiszen felméréseikben komoly szakmai várakozás mutatkozott a színhelyes megoldások, illetve kiegyensúlyozott, konzisztens tervezés szakmai bemutatása, illetve ezirányú oktatás iránt, hiszen a megrendelők elvárásai egyre komolyabbak e téren, a nyomdai alkalmazások választéka egyre szélesedik, ráadásul egyre többféle alapanyag felhasználásával. A FESPA technikai támogató részlegének vezetője, Graeme RichardsonLocke elmondta: „A specializálódott nyomtatási ipar résztvevői proaktívan alkalmazzák a digitális nyomtatási technológiát, és learatják a fejlett produktivitás, illetve az alkalmazások sokszínűsége által kínált előnyöket. Manapság az iparágunkat kutatva, illetve látogatóinkkal és kiállítóinkkal beszélgetve kiderül: a minőség-ellenőrzés az egyik kulcsfontosságú terület, ahol a nyomdai szolgáltatók úgy érzik, még szükség van működésük javítására. A legutóbbi print census felmérésünk szintén megerősíti ezt, minden harmadik válaszadó ugyanis azt mondta, tervezi egy színmenedzsment technológia megvásárlását, illetve ehhez kapcsolódó szakmai oktatáson való részvételt az elkövetkezendő két év során, mindezt azzal a célzattal hogy nagyobb rálátást szerezzen a kiegyensúlyozott gyártásra és a vevői igények maximális sikerrel történő kiszolgálására.”

A Colour L*A*B* a FESPA értékteremtő kezdeményezésének keretében valósul meg, amelynek keretében azt tűzték ki célul, hogy technikai oktatásban, illetve a legjobb gyakorlati példák bemutatásával segítik a digitális nyomtatási iparág résztvevőinek munkáját. Az új kiállítási szekciót a www. fespa.com oldalon megjelenő, 6 részes színmenedzsment blog sorozat támogatja, Paul Sherfieldtől, a Colour L*A*B* házigazdájától, aki röviden elmondta: „A megrendelők – legyenek azok márkatulajdonosok, vagy lakberendezők – magas elvárásokat támasztanak a kiegyensúlyozott színmegjelenések elérésére, függetlenül attól, hogy az adott nyomdai termék milyen technológiával, illetve milyen alapanyagra készül. A megfelelő színmenedzsment olyan kézzel fogható előnyökkel jár a nyomdai szolgáltatók számára – mint a jobb tervezhetőség, nagyobb gyártási rugalmasság, kevesebb keletkező hulladék, és magasabb vevői elégedettség, és jobb vevőmegtartó arány. A jó hír, hogy a digitális nyomtatási technológia természetéből fakadóan csökkenti azon variánsok számát, amelyek az analóg nyomdai folyamatokból adódtak, és számos nyomdai szolgáltató már megfelelő eszközökkel rendelkezik. A FESPA 2019-en megtekinthető Colour L*A*B* segíteni fog számukra, hogy felépítsék a megfelelő tudást, kompetenciát és önbizalmat ad számukra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ezekből az eszközökből, így meghatározhatják, ha bármilyen hiba van a gyakorlatukban, és optimalizálhatják munkafolyamatukat annak érdekében, hogy minden gyártás esetében már az első nyomatuk a megfelelő színekkel készüljön.”

A FESPA Colour L*A*B* túravezetéseinek időpontja megtalálható a rendezvény aloldalán a https://www.fespaglobalprintexpo.com/features/colour-lab címen, ahol az érdeklődők egy kattintással jelentkezhetnek az általuk kiválasztott túrára, amely nagyjából 45 percet vesz igénybe. Sign

- Hirdetés -

Sign&Display