A Wrap Masters fóliás versenysorozatot a FESPA rendezvényein bonyolítják le a világ különböző tájain. Ezeken a megmérettetéseken bárki indulhat – az European kiíráson többek között japán, amerikai, cseh, ukrán, lengyel, dán, portugál nevezők vettek részt. A World Wrap Masters Final versenyt a legtöbbször Európában rendezik meg. A Wrap Master of Europe megmérettetést a FESPA Global Print Expo kiállítás keretein belül szervezik – idén Münchenben –, amely két napot foglal magába, a győztese pedig kvalifikálja magát a World Wrap Masters, amelyet szintén helyben bonyolítanak le a rákövetkező két napon. A versenyzők nemcsak autók csomagolásában mérik össze tudásukat, hanem egyedi tárgyakat is kapnak, amelyeken a fóliázási képességek mellett a kreativitást is pontozza a zsűri. Szebeni József (A Vill-fény Kft. ügyvezetője) az előbbit megnyerte, míg utóbbin az előkelő ötödik helyen végzett.
A Wrap Master of Europe teljes mezőnyét 16 nevező alkotta. A verseny első napján egy sárvédőt, majd a kreatív megmérettetésen egy bowling bábút csomagoltak be, ezt követően 12 főre csökkent a létszám. Egy oldalajtó fóliázásával folytatódott a küzdelem, amelyen visszapillantótükör és kilincs is volt, ennek kivitelezésére 20 perc állt rendelkezésre, a forduló után már csak kilencen folytathatták a versenyt, így zárult le az első versenynap. A második napon a kilenc főnek a hármas döntőbe jutáshoz a vágási képességeiket is összemérték a lökhárító fóliázása előtt, amelyre 30 percet kaptak, hibázás esetén viszont mínusz 1 perces büntetést szabhattak ki rájuk – itt volt olyanra is példa, aki 5 percet veszített az idejéből. A kreatív körben egy olajoshordót fóliáztak be, majd a döntő következett. A végső próbatételen 50 perc leforgása alatt kellett egy autó oldalát nyomtatott fóliával becsomagolni.
„Mindkét verseny óriási kihívás és rendkívül hasznos tapasztalatszerzés volt” – foglalja össze a benyomásait Szebeni József. „A World Wrap Masters esetében olyan geometriájú tárgyak becsomagolását is elvégeztük, ami komoly fejtörést okozott, s tovább nehezítette a feladatot, hogy rendkívül rövid idő alatt kellett kreatív megoldást produkálni. A legjellegzetesebb kihívást egy lufi jellegű műanyag kutyafigura jelentette, amelynek fóliázására félórás időkeret állt rendelkezésre.”
FOLYAMATOS TANULÁSSAL AZ ELITBEN
A szakember 2009-ben kezdte elsajátítani a fóliázás fortélyait, ekkor Berlinben figyelte meg az eljárás praktikáit. A sport és tanulás mellett fokozatosan bővítette a járműfóliázással kapcsolatos ismeretét. „Rengeteg oktatáson vettem részt, és ezt a jövőben is folytatni fogom, mert ha csak egy kérdésemre választ találok egy ilyen alkalom során, akkor már megérte, hiszen én is többet tudok nyújtani a munkáim során” – emeli ki a folyamatos fejlődés fontosságát a Vill-fény ügyvezetője. Először 2018-ban vett részt nemzetközi versenyen, ami szintén elősegítette a szakmai előrehaladását. „Ezeken a megmérettetéseken az jelenti az igazi kihívást, hogy gyorsan, kiváló minőségben és hibátlanul kell dolgozni. Emellett rengeteg olyan technikát leshetek el neves szakemberektől, amiket beépíthetek a saját folyamataimba” – hangsúlyozza Szebeni József. Az első versenyeken már az első köröket sem sikerült abszolválnia, de folyamatos tanulásának köszönhetően mára a mezőnyben favoritnak számít.
TAPASZTALATOK ÉS TUDÁS ÁTADÁSA
A szakember szerint a fóliázással kapcsolatos tévhitek egyre inkább eloszlanak Magyarországon, és ez az eljárás egyre népszerűbbé válik, ahogy az ismeretek mélyülnek. „Az AMTS shown a bemutatott autók között kiállítottunk egy Opel Astra F modellt is, ami teljes mértékben elütött az összképtől, s ez óriási visszhangot keltett. Az elképzelések szerint csupán a magas értékű autókat érdemes becsomagolni, de vannak olyan megoldások, amelyek az alacsonyabb kategóriájú autók megjelenését dobják fel, illetve állagát segítik megőrizni” – összegzi a szakember, majd kiemeli az edukáció fontosságát: „Amellett, hogy sok helyen megmutatjuk magunkat, a tapasztalatunk és tudásunk átadásán is dolgozunk, amivel a szakma nívóját emelhetjük.”
Némethi Botond, Sign&Display magazin