A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A kínálat keresletre talált

A Digitmaster Kft, változtatva korábbi stratégiáján, nyílt napokat rendezett központjában március 21-22-én, melynek keretében szó esett a Chemica flex/flock fóliák textil dekorálásba történő bevezetéséről, a Sublisplash szublimációs festékkazetta zárt rendszerű nyomtatókban való használatáról, új szublimálható termékekről, hőprésekről, transzferpapírokról…és sok egyéb témáról.

Teltház, kupahangulattal…

…a számomra már klasszikussá vált mondás Juhár Tamás, volt válogatott labdarúgó barátomtól származik és egyből ez jutott eszembe, amikor március 21-én a Digitmaster épületéhez érkeztem. Ott ugyanis már a parkolóban sem lehetett helyet találni. Az épületbe érve ez a helyzet csak fokozódott – az érdeklődő ügyfelek ugyanis szó szerint sorban álltak azért, hogy megtudják, mit is kínál számukra vendéglátójuk. Ricz Tamás és kollégái pedig lelkesen válaszoltak minden kérdésre.
A szervezés tehát abszolút jól sikerült, hiszen mindkét nyílt nap nagy érdeklődés mellett került megrendezésre és a kedvező visszajelzések alapján a Digitmaster munkatársai már szeptemberre is terveznek egy hasonló rendezvényt, az érdeklődők számára – tartsák tehát készenlétben naptáraikat, mert a Sign and Display magazin megpróbálja elsőként informálni olvasóit a szeptemberi nyílt napok pontos időpontjáról!
A mostani tapasztalatokról lapunknak beszélve Ricz Tamás elmondta: Nagyon sikeresek voltak bemutatott új és régi termékeink, ami az értékesítési adatokon is megmutatkozott.
Majd a bemutatott termékekre vonatkozó kérdésünkre így beszélt a részletekről: „A német beszállítónktól kaptunk egy lehetőséget letesztelni a Sublisplash festéket, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Sokkal színgazdagabb, sokkal jobb a fedése és kedvezőbb az ára, az eddig használt szublimációs festékekéhez képest. A jövőt illetően tervezzük, hogy más nyomtatóknál is használni tudjuk a Sublisplash festékeket.
A Chemica francia cég egyik fontos szereplője a flex és flock fólia gyártóinak. Széles körű termékpalettája a felmerülő igényeket teljes mértékben kielégíti. Ezért is esett rájuk a választásunk, hogy a jövőben termékeiket a magyarországi piacon értékesítsük.
Technikai segítségnyújtás céljából a német és a francia cég képviselői is részt vettek nyíltnapunkon, így az érdeklődők közvetlenül nekik is feltehették az őket érintő kérdéseiket.
Nagy sikert aratott a Silhouette Cameo3 asztali plotter, ami helytakarékos méreteivel, színes formájával és sokoldalú felhasználhatóságával elnyerte a látogatók érdeklődését.
Külön érdekesség, hogy ehhez az asztali plotterhez 30 cm széles flex fólia tekercsekkel tudunk szolgálni, mely a magyar piacon különlegesség.
Örömünkre szolgált, hogy az általunk bemutatott termékek iránt nagy volt az érdeklődés, ezen belül a fóliák és a Cameo3 asztali vágógép voltak a legsikeresebbek.
A résztvevők közül sokan vásároltak új szublimációs festékrendszert, fóliát és asztali plottert.”
A nyílt napon elhangzottak alapján lapunk készített egy rövid, technikai jellegű összefoglalót, hogy megkönynyítsük olvasóink dolgát a fent említett termékeket illetően!Örömünkre szolgált, hogy az általunk bemutatott termékek iránt nagy volt az érdeklődés, ezen belül a fóliák és a Cameo3 asztali vágógép voltak a legsikeresebbek. A résztvevők közül sokan vásároltak új szublimációs festékrendszert, fóliát és asztali plottert.” A nyílt napon elhangzottak alapján lapunk készített egy rövid, technikai jellegű összefoglalót, hogy megkönynyítsük olvasóink dolgát a fent említett termékeket illetően!

Sublisplash®

A Sublisplash egy új digitális szublimációs festék, amelyet vezető fejlesztő szakemberek hoztak létre. A mai piac stabil és megbízható festéket követel, amely minden alkalommal működik, a Sublisplash pedig a jelenleg legfejlettebb asztali megoldás. Az Európai Unióban fejlesztett és gyártott Sublisplash nagy felbontást és élénk színeket biztosít, így használatával a szublimációs eljárás egy magasabb szintre emelkedik. A Sublisplash a legfejlettebb ICC színprofil kezeléssel érhető el.

Előnyök:
• Nagy felbontás
• Élénk színek
• Kiváló, telített fekete
• Nagy kapacitású kazetták
• Alacsony nyomtatási költség
• Tökéletes nyomtatási eredmény még a kihívásokkal teli nyomatoknál is
• Megbízható és stabil
• Nem teszi tönkre nyomtatóját!Silhouette Cameo3 asztali vágó plotter Maximum 33 cm széles fólia vágására alkalmas.
• kompakt méret, asztali kivitelezés
• kiváló ár-érték arány
• profilbővítéshez tökéletes választás
• optikai bemérés
• kontúrvágás
• dupla tokmány (két különböző eszköz befogására)
• érintőképernyős irányítópanel
• SD kártyáról történő közvetlen vágás
• sokoldalú felhasználás
• Bluetooth támogatás Műszaki Információk
• maximális vágási terület: 305 mm x 3000 mm
• maximális vágási vastagság: 0,8 mm
• maximális vágási erő: 0.21 N (210 gf)
• behelyezhető média mérete: maximum 324 mm x 330 mm
• SD kártya olvasó a közvetlen, PC-vel való összeköttetés nélküli vágáshoz
• kompatibilis médiák: flex, flock, strassz stancfilm, dekorfóliák, fotópapír, stb.
• USB 2.0-s interfész
• hálózati feszültség: 240 V AC
• vágókés: Silhouette Auto-Blade
• Silhouette Studio® Basic Edition design szoftver; kompatibilitás Windows XP/Vista/7/8/8.1/10 and Mac® OS X 10.7. és újabb verziók. (Figyelem: a legújabb 4-es verzió már tartalmazza a magyar nyelvű felületet, melyet a gyártó oldaláról ingyenesen lehet letölteni)
• méretek: 531 x 127 x 165 mm

Sign

- Hirdetés -

Sign&Display