Benzingőz és szuperverdák

Bár idén a tavasz egyszerűen nem akart megérkezni, a naptár azonban nem várt a jó időre, és március 23-25. között érdemes volt mindazoknak a budapesti vásárközpontba látogatni, akik imádják a tuning verdákat, és az égetett gumi szagát. Az 5 kiállítási pavilonban, mintegy százezer négyzetméteren, 15 ország több mint 200 kiállítójával és ezernél több kiállított autóval az Automobil és Tuning Show ismét nagyot durrantott, a szervezők közlése alapján ez volt történetének eddigi legsikeresebb AMTS kiállítása, amelyre több mint 54.000 látogató volt kíváncsi! A 3M pedig a Medivia Kft. standján mutatta be mindazt, mi szem s szájnak ingere: megújult autódekorációs fóliacsaládját, 12 új színt, szín árnyalatot, illetve mintát és új magyar nyelvű katalógusait – mindezt élő jármű fóliázás keretében, a Bégé Design közreműködésével!

Vigyázat – autó fóliázók…

…hirdette a szellemes tábla a Medivia AMTS standjához érkezve mindazoknak, akik a kihelyezett két gyönyörű autó, és egy gyorsasági motor láttán esetleg még mindig bizonytalanok lettek volna abban, hol is járnak éppen. A vendéglátásra pedig nem lehetett panasz, ugyanis mind a Medivia Kft munkatársai, mind pedig a 3M Hungária kollégái örömmel álltak az érdeklődők rendelkezésére. Engem Farkas Miklós, a 3M key account managere avatott be a legfontosabb újdonságokba. Amelyek közül az első, hogy március elején megjelent a teljes termékpalettát tematizált formában bemutató katalógus, amelyben könnyen megtalálhatók a járművek és szállítmányozás területén használható termékek, minden üvegfelület, a világító reklámtáblák, a padlók, járdák, épületek és falak, azaz a beltéri dekorációs anyagok, a hagyományos displayek és táblák, illetve a védő laminátumok is. A fő kategóriákon belül pedig részletes, átlátható táblázatba foglalták az adott területen használható 3M fóliákat, minden fontos tulajdonságukkal. Ennek a termék kiválasztónak a segítségével könnyen, gyorsan megtalálhatjuk a munkánkhoz legmegfelelőbb 3M terméket anélkül, hogy hosszasan kellene böngésznünk az egyes termékek adatlapjait.

Mindent a szemnek – fóliázás élőben

A járműfóliákról sok szépet lehet mondani, viszont a puding próbája ebben az esetben egyértelműen az evés… akarom mondani a fóliázás, hiszen a járművek felületein mutatható meg leginkább az anyag elmunkálhatósága, a mikrocsatornás ragasztó könnyű pozícionálhatósága, illetve a pontos színek és azok árnyalatai.
Kiss Péter, a Bégé Design tulajdonosa a saját gyorsasági motorját burkolta be a 780mC-10R* fényvisszavető fóliával. Ez az egyedülálló fényvisszavető nyomtatható fólia a nap 24 órájában vibráló ragyogást ad grafikánknak. Kiválóan formázható, könnyen, hatékonyan telepíthető, és nagy szögből is fényvisszavető. A 780mC-10R* túlmutat a járműgrafikán, hiszen kiválóan alkalmazható olyan felületeken, mint például mélygarázsok falai, ahol az alap grafikának extra tartalmat adhatunk, amely kiemelkedik, ha a felületre fény vetül (például a parkolóházba bekanyarodó autók reflektorfényei). Érdemes tehát megismerkedni ezzel az anyaggal, ugyanis rendkívül kreatív lehetőségeket kínál ügyfeleink reklámüzeneteinek hatékony közvetítésére!

1080

Ha valaki ezt a típusszámot a 3M-el kapcsolatban hallja, akkor azonnal tudja: ez az autó design fóliasorozat egyet jelent a kiváló minőséggel. A tavalyi év folyamán, ahogy arról korábbi lapszámainkban beszámoltunk, a 3M Hungária törekvéseinek köszönhetően a 1080-as fóliacsaládhoz sikerült egy piacképes árszintet elérni, amelynek nem maradt el a hatása, hiszen egyre többen vásárolják ezt a fóliát autódekorációs munkáikhoz.

Víztiszta fólia – Környezetbarát anyagok

Kombináljuk a nyomtatott grafikáinkat átlátszó részekkel! Az IJ180m-114 használatával mindez lehetséges – így eddig még sosem látott, különleges hatást kölcsönözhetünk a grafikus fóliabevonatnak! Az SV480mC és LX480mC környezetbarát technológiával készülő anyagok forradalmasítják az autófóliázás lehetőségeit. Ezek a sokoldalúan felhasználható PVC mentes fóliák kiváló nyomtatási minőséget nyújtanak, jellemzőikkel áttörést jelentenek a fóliázás világában.

Új védőlaminátumok

A védőlaminátumok alapvető funkciója, hogy megőrizzék grafikáink minőségét. Alkalmazásukkal tehát tartósíthatjuk reklám anyagaink, arculatunk minőségét. A különböző textúrában, kivitelben elérhető laminátumok viszont a védelmi funkciójukon kívül egyedi külsőt is adnak az adott grafikának, ezáltal további extra kreatív hatást érhetünk el alkalmazásuknak köszönhetően.
A 8548G univerzális laminátum különleges, környezetbarát és PVC mentes, amelyet használhatunk járműveken, hajókon, épületeken egyaránt. A 8600-as dombornyomású laminátum sorozat különösen érdekes, hiszen használatával textúrált külsőt, és mélységet adhatunk beltéri sima felületre készült dekorációs nyomatainknak. A 8900-as, speciális csillámló, szálcsiszolt vagy karbon hatású la mi ná tumok kal extra külsőt és tartósságot adhatunk dekorációs grafikáinknak, de autófóliánkat is feldobhatjuk és tartósabbá tehetjük általa.

Telepítő eszközök és garancia

A 3M minőségének garanciája a teljes körű kiszolgálás. Ehhez pedig elengedhetetlen a márka széles körű telepítő eszköz és szerszám választéka, amelyben minden, a fólia applikáláshoz szükséges eszközt megtalálunk, amelyek használata garantálja számunkra a professzionális végeredményt.
A 3M több szintű garanciát biztosít termékeihez, melyekről szintén megtalálhatók a legfontosabb részletek új katalógusukban. A 3M Alap Termék Garancia, amely biztosítja, hogy az általunk vásárolt 3M fóliákon, illetve ragasztón nincs semmilyen fizikai sérülés, vagy szemmel látható hiba, ennek köszönhetően nyomtatott grafikánk biztosan kiváló minőségű lesz.
A 3M Teljesítmény Garancia abban az esetben érdekes, amennyiben nincs módunk arra, hogy a 3M MCS garancia által jóváhagyott tintákat használni.
A 3M MCS, azaz Összepárosított Alkotóelemek Rendszere a reklámgrafikai piacon egyedülálló garanciát biztosít ügyfelei számára, hosszú élettartamú, tökéletes grafikákat, a legmagasabb színvonalon, a legzordabb környezetben is. A 3M™ MCS™ garancia úgy lett kialakítva, hogy minden alkotóelem fejlesztése, tesztelelése és gyártása során azok kompatibilis rendszerré álljanak össze, és a legkiválóbb teljesítményt/ végeredményt konzisztens módon nyújtsák. A 3M™ MCS™ garanciarendszer a felhasznált alapanyagok technikai adatlapjaiban és minőségi szabványaiban előirtak szerint, a végleges és teljes grafika minőségét garantálja, a meghatározott időszakra, abban az esetben, ha a grafika elkészítése során a meghatározott kompatibilis alap és segédanyagokat és eszközöket használták: 3M fólia, 3M által jóváhagyott tinta, 3M védőlaminátum, mindezeket a meghatározott nagyformátumú nyomtató gépen nyomtatva. A garanciaérték minden esetben függ a felhasznált médiától, a nyomtató típusától, a védőlaminátum/védőlakk használatától, a ragasztási felülettől és az applikációs fólia típusától is.
Mire e cikk elkészült, addigra az AMTS három napjának végén a 3M standján kiállított BMW személyautót is tökéletesen befóliázták egy gyönyörű, szatén színhatású fóliával, és minden érdeklődő megismerkedhetett a márka által kínált rengeteg kreatív lehetőséggel!

* A 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alapján fényvisszavető dekorációk alkalmazása közúti forgalomban lévő gépjárművek számára nem en ge dé lyzett, kivételt jelentenek ez alól a megkülönböztető jelzést viselő járművek.