A nyomdaipar leáldozóban van, vagy éppenhogy virágzik?

A közelmúltban – 2021 áprilisában – Orgován Katalint választották meg a Nyomda- és Papíripari Szövetség el­nökének. A széleskörű tapasztalattal rendelkező szakember 2014-ben lett a Pátria Nyomda Zrt. vezérigazgatója, majd 2018-ban Kínába költözött, ahol a Canonnál marketingesként dolgozott. 2019-ben tért haza, s folytatta munkáját a Pátria Nyomdánál a korábbi pozíciójában. Orgován Katalin a nyomdászat presztízsének helyreállítá­sáról, piaci lehetőségekről beszélt lapunknak.

LEGYEN ÚJRA A TÉRKÉPEN A NYOMDAIPAR!

Biztos vagyok benne, hogy a nyomdaipar visszanyer­heti régi presztízsét, erre rengeteg előjel mutat – kez­di a beszélgetést Orgován Katalin. Az utóbbi időben ez a szegmens kevés hangsúlyt kapott, és számos sztereotípia alakult ki, amelyekre nem tudtunk meg­felelően reflektálni. Korábban óriási presztízse volt a nyomdaiparnak, ha például valaki kéziszedőként dolgozott egy nyomdában, az magasabb szintű kép­zettséget jelentett a többi munkavállalóhoz képest. Ma pedig számos tévhit él az ágazattal kapcsolatban, többek közt az, hogy egy leáldozóban lévő iparág, a digitális technológia terjedése, illetve a digitális média hódítása következtében. Emiatt alakult ki az a szemlélet, hogy nincs is szükség a nyomdaiparra, hi­szen rendkívül környezetszennyező módon működik. Nos, ez óriási tévhit.

ÁTRENDEZŐDÉS AMORTIZÁCIÓ NÉLKÜL

Nyilvánvalóan átrendeződik a nyomdaipar, hiszen kevesebb újságot és marketinganyagot nyomtatunk. De például a csomagolóanyagok aránya növekedés­nek indult, illetve a papíralapú könyvek iránti kereslet továbbra is töretlen. A papír presztízse megmaradt a hétköznapi emberek tudatában. A környezetszen­nyezéssel kapcsolatos tévhitek egyike, hogy az esőer­dőket, a fákat a papíripar miatt vágják ki.

Ez egyáltalán nincs így, ugyanis minden egyes kivágott fa helyett újat ültetnek. A papír a leginkább visszafor­gatható termék, csak Európában 70 százalékos az új­rahasznosítása – amit kevés anyagról lehet elmondani.

A nyomtatott termékeknek megvan az értékterem­tő képessége, amivel a digitális eszközök nem tudják felvenni a versenyt. Sok dolgot csupán azért veszünk meg, mert szép a csomagolása. A karácsonyfa alá sem internetről letöltött e-bookot teszünk. Sőt, a legelszán­tabb zöld aktivista sem szeretné email-ben megkapni a diplomáját – magyarázza Orgován Katalin. BIZTONSÁGOS MEGOLDÁS

A nyomtatott termékek másik tulajdonsága, amit ma­napság sokan elfelejtenek – bár ott van a szemük előtt –, hogy sokkal biztonságosabbak az online világnál. Adataink gyors elérése érdekében a felhőben tároljuk a dokumentumainkat, de ezzel nagy kockázatot válla­lunk. Habár a közüzemi számlákat nem kell már őriz­getnünk, a szerződéseink, fontos személyes dokumen­tumaink nyomtatott formában vannak a legnagyobb biztonságban.

„MINDENRE NYOMTATUNK, AMI NEM FOLYÉKONY”

Abszolút optimista vagyok a nyomdaipar jövőjével kapcsolatban – mondja lelkesen Orgován Katalin.

Az ágazat nemcsak a könyvekről és az újságokról szól, hiszen ha körülnézünk egy átlagos szobában, alig találunk olyan tárgyat, aminek ne lenne köze a nyomtatáshoz.

Manapság gyakorlatilag mindenre nyomtatunk, ami nem folyékony. A papíralapú csomagolóanyagok iránt egyre jelentősebb a kereslet, például az egyszer hasz­nálatos műanyag szívószálat felváltja a papírból készü­lő, de megjelenik ez a trend más műanyag termékek kiváltásánál is. A következő évtizedekben számottevő átalakulást figyelhetünk meg a csomagolóiparban, ez pedig fellendíti a nyomdaipart is.

DIGITALIZÁCIÓ A PAPÍR VILÁGÁBAN

A nyomdaiparban foglalkoztatottak száma csökkenni fog az automatizálás miatt, hiszen itt is megjelentek a modern technológiák. Ezzel együtt komoly szakem­berhiánnyal küzdünk. Többek közt ennek is a követ­kezménye az iparág korszerűsítése. A digitalizáció há­rom helyen érinti a szegmens szereplőit: a papíralapú médiáról az elektronikusra történő váltás, a nyomta­tási technológia modernizálása, valamint az automa­tizált és robotizált folyamatok megjelenése a nyom­daiparban. Ez a három trend határozza meg jelenleg az ágazatot, s általuk csökken a gyártási idő, növekszik a hatékonyság és a gazdaságosság.

A NYOMDAIPAR JÖVŐJE

A nyomdaiparnak – ahogy korábban is említettem – a jövőjét egyértelműen a csomagolóipar jelenti. Emel­lett óriási növekedést produkál a dekorációs, illetve a széles formátumú nyomtatás – sorolja Orgován Kata­lin. Hétköznapi példa, de jól szemlélteti a mai trendet: amikor elmegyünk a boltba, rengeteg terméket látha­tunk, a választásunk egyik legfőbb szempontja pedig a csomagolás. A nyomdaipar hatalmas szerepet ját­szik ebben. Az, hogy egy csomagolás figyelemfelkeltő, a színek megfelelnek a grafikus által elképzelteknek, az apró betűk pedig jól olvashatók, mindez a minőségi nyomdának köszönhető. A sok apró részlet segíti elő a vásárlói döntést.

SZÁRNYALÁS A TECHNOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL

A hagyományos nyomtatási technológiákat felváltják a digitális megoldások. Ilyen például az inkjet. Ezzel a technikával nagy formátumban nyomtathatunk, nagy sebességgel, személyre szabottan. A flexo technika – a nyomtatáshoz szükséges rugalmas nyomóforma a hengerpalástra rögzített – a lézertechnika fejlődé­sével vált igazán mérvadóvá. Ezáltal egészen finom rasztereket lehet nyomtatni, akár műanyagra is.

TÖBB EZER FŐT IS ELBÍR A NYOMDAIPAR

A képzett munkaerő hiánya rendkívül jelentős a nyom­dász szakmában. Több ezer szakképzett munkaerőt tudna a nyomdaipar alkalmazni. Az oktatás terén vi­szont elmaradásban vagyunk, jelenleg kevés fiatal választja ezt a mesterséget. Pedig kreatív, komoly jö­vőképpel rendelkező szakmáról van szó, amelyben ko­moly ambíciókat lehet megvalósítani. Jól látható, hogy az iparágat kevesen hagyják el, tehát aki megtanulta, az szereti, és egy életen át hivatásként tekint rá.

Az iparágban megjelent a duális képzés lehetősége, ami rendkívül előremutató számunkra, hiszen meg tudjuk szólítani az érdeklődő fiatalokat, és perspektí­vát kínálhatunk számukra. Továbbá kidolgoztunk egy mentorprogramot – ami a duális képzéshez hasonló megoldás –, melynek keretében a diákokat egy-egy nyomda patronálja. Ezen felül pedig tervezünk egyfaj­ta ösztöndíj-rendszert kialakítani, ami plusz motivációs tényezőt jelenthet a hallgatóknak.

ÖSSZEFOGÁSSAL A KÖZÖS CÉL ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN

A nyomdaipar presztízsét egyénileg nem lehet helyre­hozni. A kommunikációban együttműködésre, a part­nerek edukációjára, valamint fejlett technológiára van szükség ahhoz, hogy a szegmensünk felvirágozzon – zárja gondolatait Orgován Katalin.

Némethi Botond, Sign&Display magazin