Új PVC-mentes bannereket adott ki az Innotech

Új PVC-mentes bannereket adott ki az Innotech

A vállalat a meglévő Vertex Marine sorozatot bővítve dobott piacra két, kizárólag újrahasznosított PET szálakból készült anyagot. Ezzel a lépéssel tovább erősítették klímabarát felfogásukat, hiszen ők voltak az elsők, akik egyáltalán megjelentettek PVC-mentes reklámhordozókat.

Kieran Dallow marketingmenedzser a SignUpDate-nek nyilatkozva felidézte: a PVC-mentes, újrahasznosított PET-ből készült termékek esszenciális elvárásként jelentek meg a szegmensben. A szakember úgy látja, hogy az elmúlt öt év hozta a legnagyobb változásokat: ebben az időszakban kezdték el átvenni a hagyományos anyagok helyét a PVC-mentes megoldások, míg két évvel ezelőtt már az újrahasznosítás iránti igények is robbanásszerű növekedést produkáltak. Erre a hullámra ült fel ügyesen az Innotech Digital, és azóta sem hagytak fel az újabb és újabb környezetbarát hordozók fejlesztésével.

A két új film gyártásához egy az egyben kidobott PET-palackokat használnak fel, magyarán sok-sok tonnányi újonnan keletkező hulladéktól óvják meg a környezetet – ezen belül pedig, ahogy arra a terméksorozat neve is utal, a tengeri élővilágot. A cég azt állítja, hogy olyan megoldást dolgoztak ki, ami a legkisebb mértékben sem csökkenti a szűz poliészter nyújtotta minőséget, és ez bármely népszerű technológia, így szublimációs, UV és latexnyomtatás esetében, valamint Eco-Solvent, Solvent, UV és latextinták használatával ugyanúgy igaz. Kieran Dallow egészen addig ment, hogy „a piac által valaha látott legkörnyezetbarátabb” anyagokat sikerült megalkotni.

A Vertex Marine sorozatban eddig megjelent R-PET Display Textile és R-PET Recycled Flag Textile mellé érkezett a 180g/m2-es Vertex Glacier R-PET Backlit Display Textile és a 240g/m2-es Vertex Texture R-PET PVC-Free Coated Polyester Grey Back. Előbbit háttérvilágítással rendelkező, feszített szövetmédiához tervezték, így ideális lehet forgalmas közterületekre vagy értékesítési és információs pontokra készülő hirdetésekhez, miközben a felhordása is egyszerű, gyűrődésmentes. Utóbbit leginkább nagy, egybefüggő felületekhez, fellógatott alkalmazásokhoz, vászonkeretekre feszítéshez és kiállításokhoz ajánlják.

Mindkét anyag esetében igaz, hogy négyzetméterenként legkevesebb tíz műanyagpalack hulladékából készül, 3,2 méteres szélességig többféle méretben kapható és – a sorozat korábbi típusaihoz hasonlóan – nehezen éghető tűzvédelmi besorolást kapott.

Gábor János, Sign&Display