A kirakatverseny gondolata már 1910-ben megjelent a kecskeméti sajtóban, az 1920-as és 1930-as években pedig a látványos üzletportálok és kirakatok a városi élet fontos részei voltak. A mostani kezdeményezés a „Régi hagyomány, új fényben” mottó köré épül, és a szervezők szerint a kirakatot nem pusztán dekorációként, hanem marketingeszközként és városi élményként is érdemes kezelni.
A versenyre kecskeméti kereskedelmi, szolgáltató és vendéglátó vállalkozások nevezhetnek, amelyek nyilvános helyről látható kirakattal vagy üvegfelülettel rendelkeznek. A részvétel díjmentes. A szeptember 15-én megtartott szakmai workshopon a résztvevők többek között kreatív kirakattervezési és marketingötleteket ismerhettek meg, valamint gyakorlati segítséget kaphattak saját koncepciójuk kialakításához.
A kirakatok elkészítésének határideje október 7., a szakmai zsűrizésre október 15-én kerül sor, az eredményhirdetést pedig október 21-re tervezik. A programba a közönség is bekapcsolódhat: a résztvevő üzleteknél elhelyezett QR-kódokon keresztül bárki szavazhat kedvenc kirakatára. A kategóriák legjobbjai és a közönségdíjasok értékes nyereményekben, illetve szakmai tanácsadási lehetőségben részesülnek.