Izgalmas szakmai program és Gál Imre díjátadó

A HSF – Magyar Fényreklámgyártók Szövetségének őszi köz­gyűlése idén Debrecenben került megrendezésre október 5-én. A házigazda ezúttal a helyi Sign System Kft volt, akik kiválóan szervezték meg az eseményt.

A rendezvény közös ebéddel in­dult a Divinus Hotel éttermé­ben, ahol ismét nagy örömmel üdvözölték egymást a szakma hazai képviselői.

A közgyűlésen napirend előtti felszó­lalásában leköszönt Csubak Tamás alelnök (Béflex Zrt). A szövetségben végzett eddigi munkáját méltatva és megköszönve kívánt sok sikert pálya­futásának folytatásához Csanaky Zsu­zsa elnök (Neon Sign Kft).

Csubak Tamás lemondását köve­tően a közgyűlés Lember Istvánt (Sign System Kft) választotta meg a megüresedő pozícióra, Lember Ist­ván helyét a Felügyelőbizottságban Bárán László (Béflex Zrt) vette át.

A tavaszi közgyűlésen megválasz­tott elnök beszámolt a célkitűzések megvalósítására tett erőfeszítések­ről, a Szövetség www.hsf.hu címen elérhető honlapjának aktualizálá­sáról és fejlesztéséről. Összegezte a tagoknak kiküldött kérdőívekre ka­pott válaszokat, ami alapján kirajzo­lódott a szakma jelenlegi helyzete, és jó bázisadatokat tartalmaz a jövő­beni fejlődés mérésére. Beszámolt arról, hogy a szövetség széleskörű bemutatása érdekében megjele­nési lehetőséget próbálnak szerez­ni szakmai konferenciákon. Szpon­zorációs rendszert dolgoznak ki az alapanyagforgalmazók számára, mellyel a minőségi anyagok össze­gyűjtését, népszerűsítését segítik, ezzel is ösztönözve a kivitelezőket ezen alapanyagok felhasználására.

Niedermayer Gergő (Eki Creative Kft) főtitkár elmondta, hogy látogatást tet­tek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara külkereskedelmi kapcsolatokért felelős osztályán, tájékozódva az eset­leges együttműködési lehetőségekről.

Bacskainé Esztergomi Erzsébet tá­jékoztatta a közgyűlés résztvevőit a szakképzés beindítási folyamatának aktuális állapotáról, a felmerülő ne­hézségekről.

Ezt követően Csubák Tamás bemu­tatta a 2017-es Gál Imre díj pálya­munkáit. A pályázó cégek képviselői kommentálták pályázataikat, kitér­ve a kivitelezés kihívásaira illetve a technikai megvalósítás részleteire. A szavazásban most is Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képző­művészeti Egyetem adjunktusa, és a Sign and Display Magazin segítet­te a döntéshozókat, a nyertes pálya­munka idén a Neon Sign Kft. által készített Kristinus totem volt. A díjat Csanaky Péter, a Neon Sign Kft. ügy­vezető igazgatója vette át.

1. helyezett a Béflex Zrt Coca-Co­la bemutató terem design-ja lett, a III. helyezést az Alustart Kft egyedi benzinkút spreaderje nyerte el.

A rövid kávészünet után következtek a meghívott előadók prezentációi.

A Magyar Fényreklámgyártók Szö­vetsége rendezvényein megjelené­si lehetőséget biztosít az alapanyag beszállítók részére. A mostani alka­lom támogatója a Vink Plast Kft volt. Az általuk tartott előadáson megis­merhettük a Fundermax burkoló­lemez sokoldalú felhasználásának lehetőségeit, illetve az AluSplash falpanel lemezeket.

Buzogány Zoltán az Acél- és alumíni­umszerkezetek hegesztéséhez kap­csolódó EN 1090 tanúsítvány követel­ményeibe vezette be a résztvevőket.

Ezt követően Dr Fodor Judit ügy­védnő tartott előadást jogi kérdé­sekről, majd készséggel válaszolt a tagok hozzá intézett kérdéseire. Téma volt a munkaszerződések, a vállalkozói szerződések illetve a sza­badalmi-szerzői jogok körüli problé­mák, követelmények, visszaélések. Az előadás élénk párbeszédet indí­tott el a tagok között.

A 2018. évi tavaszi közgyűlés hely­színéül a tagok Győrre szavaztak, a szervezést a Felirat Kft. vállalta.

A napi program vidám hangulatú va­csorával zárult a debreceni Belga ét­teremben, ahová külön a Szövetség részére indított nosztalgia villamossal jutottak el a résztvevők.

Sign