Innováció, kreativitás és iparági lendület: az ISE 2026 túlszárnyalta a várakozásokat

A barcelonai Fira de Barcelona Gran Via mind a nyolc csarnokát betöltő ISE 2026 négy napon át látta vendégül a résztvevőket, minden eddiginél szorosabban hozva össze a globális audiovizuális és rendszerintegrációs közösséget.

A számok nem hazudnak

Az Integrated Systems Europe (ISE) 2026 minden korábbi rekordot megdöntött: összesen 92.170 látogatót fogadott a világ minden tájáról. 1751 kiállító – köztük 323 első alkalommal bemutatkozó cég – töltötte meg minden idők legnagyobb, 101.000 négyzetméteres kiállítási területét.

Az ISE 2026 kiemelkedő látogatószám-növekedést produkált, ami a rendezvény folyamatos bővülését és globális vonzerejét igazolja. Már az első napon, kedden 55.156 egyedi látogatót regisztráltak, ami 10%-os növekedést jelent a 2025-ös kiállítás első napi adatához (49.981) képest. Szerdára az összesített egyedi látogatószám elérte a 76.035-öt, miközben a rendezvény történetének legforgalmasabb napját is ekkor jegyezték fel: 64.198 látogató volt jelen a helyszínen, ami szinte megegyezik a járvány előtti rekorddal (64.908 látogató az amszterdami ISE 2019-en). A lendület csütörtökön is folytatódott, amikor az egyedi látogatók száma 87.648-ra emelkedett, hivatalosan is a valaha volt legmagasabb részvételt eredményezve. Összességében az ISE 2026 8%-os növekedést ért el a teljes látogatószámban 2025-höz képest, ami példátlan energiát, méretet és iparági aktivitást jelez, és megerősíti a rendezvény pozícióját a világ vezető eseményeként az audiovizuális és rendszerintegrációs közösségben. A regisztrációk száma elérte a 120.914-et, a négy nap alatt pedig több mint 212.000 látogatást rögzítettek.

„Az ISE 2026 során őszintén megérintett és azóta is inspirál a közösségünk szenvedélye és ereje” – mondta Mike Blackman, az Integrated Systems Events ügyvezető igazgatója. – „Négy rendkívüli nap alatt úttörő technológiákat ünnepeltünk, merész ötleteket indítottunk útjukra, tartós kapcsolatokat építettünk, és új mércéket állítottunk fel iparágunk számára. Ami a leginkább lelkesít, az a kiállítóink és partnereink kreativitása, energiája és sokszínűsége, valamint az ISE csapatának rendíthetetlen elkötelezettsége, amely mindennek teret ad.”

A közösség erejével

Az ISE 2026-on debütált a Spark, amely a kreativitás és a technológia egységét hirdető új kezdeményezésként az innovációt és a tudásmegosztást ösztönzi a kreatív iparágakban. Az új eseményformátum a jövő alkotóit hozta össze, egyetlen magával ragadó élményben egyesítve a broadcast, az élő rendezvények, a marketing, a design és a gaming legkiválóbb szakembereit. A Spark találkozási pontként szolgált kreatív szakemberek, technológusok és döntéshozók számára, hogy kapcsolatokat építsenek, ötleteket osszanak meg, és felfedezzék a kreativitás jövőjét. Kiemelkedő partnereivel és előadóival a Spark 2026 bemutatta, miként alakítja át a technológia a közönségélményt – a képernyőn, a fizikai terekben és az élő eseményeken egyaránt –, és hogyan formálja az innováció és az együttműködés a kreatív munka következő generációját.

Szintén újdonságként jelentették be az ISE Alapítvány létrehozását, amelyet az ISE hívott életre társtulajdonosai, az AVIXA és a CEDIA támogatásával, valamint Barcelona városa és a katalán kormány közreműködésével. Az alapítvány célja az AV- és rendszerintegrációs közösség megerősítése, különös hangsúlyt fektetve a csapatmunkára, az innovációra és a tartós hatásra a „Powering On, Together” mottó jegyében. Az alapítványt sajtótájékoztatón mutatták be, ahol többek között David Labuskes, az AVIXA vezérigazgatója; Daryl Friedman, a CEDIA globális elnök-vezérigazgatója; Raquel Gil, Barcelona alpolgármestere; valamint Miquel Sàmper, a katalán kormány üzleti és munkaügyi minisztere is felszólalt.

Ikonikus helyszínektől az AI-elemzésekig

Az ISE 2026 kiemelt előadásai – Matt Clark és Sol Rashidi prezentációi – teltházas közönséget vonzottak. Clark „A homlokzat mögött: egy teljesítményközpontú mapping megvalósítása a Casa Batllónál a koncepciótól a kivitelezésig” című előadásában feltárta a Barcelona egyik legismertebb épületén megvalósított mapping kreatív és technikai hátterét. Rashidi „AI-val a valóság tükrében: mire van szükség a skálázáshoz és milyen lesz a vezetés jövője” című előadása pedig meggyőző képet adott arról, miként alakítja át a mesterséges intelligencia az iparágakat, és milyen vezetői szemlélet szükséges ehhez az átalakuláshoz. Előadásaik együtt is azt bizonyították, hogy az ISE az innováció, a kreativitás és az előremutató iparági gondolkodás első számú színtere.

Nemzetközi döntéshozók az ISE 2026-on

Az ISE és Barcelona városának partnersége továbbra is kulcsszerepet játszik az esemény sikerében. A 2026-os kiállításon számos VIP-vendég és kormányzati tisztviselő vett részt – köztük latin-amerikai országok képviselői is –, ami jól tükrözi Barcelona globális technológiai központként betöltött szerepét. A résztvevők között nemzeti és regionális kormányzati vezetők, valamint a digitalizáció és az AI-szabályozás szakértői is jelen voltak, hangsúlyozva az ISE hatását a nemzetközi együttműködésre és a regionális fejlődésre.

„Az ISE hagyományosan az AV-szakemberek legnagyobb találkozójaként indítja az évet. A világ különböző pontjairól érkező emberek kapcsolódnak itt egymáshoz, és olyan ötleteket cserélnek, amelyek jóval a konferenciaközpont falain túl is tovább élnek” – mondta David Labuskes, az AVIXA vezérigazgatója. – „Az ISE hete alatt briliáns elmékkel találkozhattunk, akik előreviszik ezt az izgalmas iparágat. Az AVIXA büszke arra, hogy az ISE és a CEDIA csapataival együttműködve egy ilyen pezsgő fórumot hozhat létre.”

„Az ISE 2026 ismét bebizonyította az együttműködés rendkívüli erejét globális technológiai ökoszisztémánkban” – tette hozzá Daryl Friedman, a CEDIA globális elnök-vezérigazgatója. – „Társtulajdonosként büszkék vagyunk arra, hogy az esemény tovább növeli befolyását olyan platformként, ahol az innováció, az oktatás és a partnerségek találkoznak. A kiállítótéren és a konferenciaprogram során érzékelhető energia egy virágzó iparágat tükröz, amely nemcsak befogadja a feltörekvő technológiákat, hanem aktívan alakítja is, miként gazdagítják azok a tereket, ahol élünk, dolgozunk és kapcsolatokat építünk.”

Találkozunk az ISE 2027-en!

Ahogy az iparág a jövő felé tekint, az ISE 2026 maradandó benyomást hagy maga után a legmodernebb megoldások bemutatójaként, valamint az együttműködés és a fejlődés katalizátoraként az AV- és rendszerintegrációs szektorban. Az ISE 2027 február 2–5. között tér vissza a Fira de Barcelona Gran Via helyszínére. Érdemes már most beírni a dátumot a naptárba!

Kerényi Kata, Sign&Display magazin