Fenntartható fordulat a nyomdaiparban

A társadalmi felelősségvállalás kiemelt szerephez jutott a világgazdaságban, de a nyomdaiparra még inkább igaz, hogy igyekszik minél inkább környezetbarát megoldásokkal működni – állapította meg a HP és a C Space nemrég megjelent tanulmánya. A kutatás során kiderült: a nagy formátumú latex nyomtatókkal dolgozó vállalkozások 85 százaléka tekinti magára nézve is kötelező érvényűnek azt, hogy fenntartható termékeket és gyakorlatokat alakítson ki.

A riport szerint a vállalatoknak – bármekkorák is legyenek – nagyon gyorsan kell reagálniuk az új elvárásokra, és hasznos lenne, ha a társadalmi felelősségvállalást nem leküzdendő akadályként, hanem üzleti lehetőségként kezelnék. Ez nem egyszerűen praktikus lépés, mivel azonnal észrevehető haszonnal kecsegtet: a fenntarthatóbb gyakorlatokra áttérő vállalkozások hatékonyabbak, könnyebben, gyorsabban csökkentik a költségeiket és ésszerűsítik szolgáltatásaikat – például a körforgásos gazdaságra jellemző folyamatok révén. Az átalakulás új üzletkötéseket eredményez, hiszen a cégek végre kiszolgálják a környezettudatosabb ügyfeleket is.

A nyomdaipari vállalkozásoknál állandósult törekvés a fenntarthatóság: a Widthwise 2 tanulmánya szerint 2020-ban már a háromnegyedük rendelkezett környezetvédelmi akkreditációval, további kilenc százalékuk pedig éppen a megszerzésén dolgozott. A vizsgált évben közel felük helyezte fókuszba a karbonlábnyom csökkentését, de 16 százalékuk a házon belüli hulladékmennyiség visszafogását vagy újrahasznosítását is tervezte. Mindezzel párhuzamosan egyre keresettebbé váltak a nyersanyagok új alternatívái, hiszen a PVC-nek és társainak a gyártását, illetve ártalmatlanítását mára kivétel nélkül mindenki környezetre veszélyes folyamatként ismeri el. A szemléletváltás gyors eredményt hozott: napjainkra nemcsak a nagy márkák, hanem a beszállítók is egyre ökotudatosabb médiafejlesztéseken dolgoznak.

A tanulmány rámutat: bár jól látszik a fenntartható gyakorlatok felé kijelölt út, el kell ismerni, hogy csak az elején járunk, hiszen az iparág még mindig keresi a társadalmi felelősségvállalásban rejlő igazi gazdasági előnyöket. Pedig egy csomó megoldás itt van a szemünk előtt – például mind hatékonyabb nyomdagépek formájában, hívja fel a figyelmet a HP. A cég olyan saját technikákat emelt ki példaként, mint az újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagok feldolgozása és a csomagolásokból származó hulladékok visszafogása, hiszen ezek mind észrevehető költségcsökkenést eredményeznek.

A kutatás a munkahelyi balesetek elkerülésének fontosságát ugyancsak kiemeli: mint írták, továbbra is túl sok sérülés történik manuálisan elvégzett feladatok (27 százalék), botlások és megcsúszások (22 százalék) vagy gépbeállítás miatt (22 százalék). Ezek mindegyike elkerülhetővé vagy legalábbis csökkenthetővé válik a fenntartható technológiák bevezetésével, de – emelik ki – még ezek sem váltják ki a munkakörnyezetből eredő kockázatok megszüntetését, a továbbképzések szükségességét vagy éppen a kézzel végzett feladatok fokozatos leépítését. Fontos továbbá a minél kevésbé ártalmas vegyszerek és a vízbázisú festékek bevezetése – fűzték hozzá.

Gábor János, Sign&Display