MyPayNow: gigitális buszmegálló-falak

A dinamikus buszmenetrend mellett hasznos pénzügyi szolgáltatást is kínáltak a megállókban elhelyezett kijelzők, amelyeken a MyPayNow applikációt népszerűsítették.

A leghatékonyabb hirdetőfelületek közé tartoznak a tömegközlekedésben használt táblák, plakátok, digitális megoldások – az ausztrál JCDecaux ezt kihasználva kínált az utasoknak hasznos közlekedési szolgáltatást, miközben partnerét, a MyPayNow-t is népszerűsítette, számolt be az Image Magazines oldala. Az Out-of-Home kampányokkal foglalkozó cég a SMARTFRAME elnevezésű digitális falain közölt valós idejű információkat a várt járat tartózkodási helyéről és érkezési idejéről, mellesleg pedig bemutatta az ingázóknak, hogy milyen könnyen férhetnek hozzá pénzelőleghez a MyPayNow alkalmazással. A kampány a partner brandjét is elültette a fejekben azzal, hogy a rá jellemző, sárga-lila színvilágba csomagolta a kijelzőkön megjelenített információkat.

fotó: Image Magazines

A MyPayNow applikáció leginkább egy digitális hitelkártyához hasonlít: a rendszeres havi jövedelem 25 százalékáig terhelhető, vagyis ekkora fizetéselőleget ad a felhasználóknak, akik a szolgáltatásért lecsippentett apróért cserébe perceken belül hozzáférnek a még ki nem fizetett pénzükhöz, majd a következő havi átutalásból visszaadják azt.

Szeretjük összekapcsolni a közszolgáltatásokkal a hatást és a tudatosságot; a kampányunk pedig egyszerre hasznos és enged teret a MyPayNow szolgáltatásnak. Erőteljes kombinációja ez a kontextusnak és a releváns adatok megjelenítésének, buszmegállókban, kioszkokban. Hasznos szolgáltatáson keresztül kötjük össze az ingázókat és a márkát, úgy, hogy a kreatív megoldással a MyPayNow egyszerű használatára irányítjuk az emberek figyelmét”, magyarázta Ashley Taylor, a JCDecaux kreatív igazgatója.

Azért választottuk az Out-of-Home hirdetési formát, hogy érdemi és érdekes módon tudjuk megfogni az embereket. Nem csak új cég vagyunk, hanem új koncepciót is kínálunk az ausztrál társadalomnak. Bizalmat kell ébresztenünk az emberekben, úgy, hogy közben elismertséget vívunk ki a márkánknak és meg is tanítjuk az alkalmazás használatát. Minderre a digitális Out-of-Home kampány volt a legalkalmasabb. Valós idejű és azonnali, hiteles adatokkal akartuk felhívni magunkra a figyelmet, hogy kíváncsiságot ébresszünk magunk, és az iránt, amit csinálunk”, érvelt a megoldás mellett Nic Bennetts, a MyPayNow vezérigazgatója.

A kampányt nagy sikerrel bonyolították le tavaly ősszel, a JCDecaux országos Out-of-Home, digitális Street Furniture és Large Format hálózatán.

Gábor János / Sign&Display