A nyomtatás örök

A nyomdaipar az elmúlt húsz évben komoly fejlődésen ment keresztül, a közelmúltban pedig a pandémia hatott rá erőteljesen. Tóth Gábor, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület (PNYME) ügyvezető igazgatója beszélt lapunknak arról, hogyan került a társaság élére, illetve milyen kihívások előtt áll a magyar nyomdaipar.

A NYOMTATÁS ÖRÖK

A nyomdaipar az elmúlt húsz évben komoly fejlődésen ment keresztül, a közelmúltban pedig a pandémia ha­tott rá erőteljesen. Tóth Gábor, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület (PNYME) ügyvezető igazgatója be­szélt lapunknak arról, hogyan került a társaság élére, illetve milyen kihívások előtt áll a magyar nyomdaipar.

NYOMDÁSZ TŰZÖN-VÍZEN ÁT

A Veszprémi Egyetem Műszaki Informatika karán fe­jeztem be a felsőfokú tanulmányaimat, majd a véletlen folytán a Veszprémi Nyomda Zrt. üzemébe kerültem. Ekkor formakészítés és rendszergazda feladatköröket láttam el, melyeknek köszönhetően viszonylag ha­mar megismertem ezeket a technológiákat. Ennek és a lelkesedésemnek köszönhető, hogy rövid idő alatt műszaki igazgatója, később vezérigazgatója lettem a társaságnak. Emellett pedig folyamatosan képeztem magam, ez idő alatt az Óbudai Egyetemen végeztem el a könnyűipari mérnök szakot – ami nyomdászkép­zést is nyújtott számomra. Innentől egyenessé vált az utam, mert minden tevékenységem ebbe az irányba fókuszálódott.

A 2008-as világválsággal kezdődően elindult egyfaj­ta piaci tisztulási folyamat, amelynek a veszprémi és több nagy múltú nyomda is az áldozatául esett. A Prospektus nyomda ügyvezetőjeként folytattam a kar­rieremet, ahol akcidens nyomtatványokkal, csomago­lóanyag-gyártással foglalkoztunk. Sikerült itt a nyolc évem alatt egy új üzletágat felépíteni, ami rentábilis és fenntartható. 2020 decemberében kerültem a Papír-és Nyomdaipari Műszaki Egyesület (PNYME) élére.

A nyomdaipar – abban a húsz évben, amit én itt töltöt­tem – hihetetlen dinamikus fejlődésen ment és megy keresztül, folyamatosan átalakuló termékkörökkel. Meggyőződésem szerint a nyomtatás sohasem fog el­tűnni. Rengetegféle technológia áll a rendelkezésünk­re, köztük olyanok is, amelyek a közelmúltban jöttek létre. A nyomdai produktumok társadalmi megítélése meglehetősen vegyesnek mondható, amelyre komoly hatást gyakorol az elektronikus média és a marketing.

ELSŐ A KÖRNYEZET

A papír évtizedekig üldözött pozícióban volt a környe­zetvédelem miatt. Ez az anyag azonban a legkörnye­zetbarátabb, ami csak létezik a Földön. Gyakorlatilag folyamatosan megújul, korlátlanul áll rendelkezésre, és az erdőségek ennek hatására egyáltalán nem fo­gyatkoznak. Európában már nincs olyan papírgyár, ami ne lenne önfenntartó. Ez azt jelenti, hogy ezen in­tézmények mellett több száz-ezer hektárnyi erdőség, erdőgazdálkodás folyik, a kivágott fákat feldolgozzák, a helyükre pedig újakat ültetnek. A fák aratása hason­lóan működik, mint a búzáé csak éppen a learatott bú­zaszálakért senki nem ejt könnycseppeket.

Kezünkbe veszünk valamilyen papír alapú kiadványt, ami végül a hulladékgyűjtőbe kerül, amit visszagyűj­tenek, majd Dunaújvárosban a Hamburger Hungária Kft. üzemében újrahasznosítanak. A hulladékból kü­lönféle hullámkartonokat, csomagolóanyagokat gyár­tanak. Ezt az életutat többször megjárják ugyanazok a papírok. Mikor pedig már nem hasznosítható tovább, akkor a természetben lebomlik. Másrészt pedig azok az anyagok, amelyeket ma a nyomdaipar alkalmaz, szintén környezetbarátak, ma már nem kőolajbázisú festékeket használunk, hanem növényi alapút. Ez a csomagolóanyagoknál kiemel­ten fontos szereppel bír, hiszen ebben az esetben a csomagolás akár az élelmiszerekkel, közvetlenül is érintkezhet.

 

VÁLTOZÓ TRENDEK

Mindenki számára ismert az a folyamat, hogy az 1900-as évek közepétől a nagyobb vállalatok kataló­gusokban mutatták be a nagyközönségnek a termé­keiket. Ezek rendkívül komoly marketingeszközöknek bizonyultak akkoriban, hiszen hatékonyan elérhették a célközönségüket. Viszont ma már azt tapasztalhat­juk, hogy egyre kevesebb ilyennel találkozunk. E mö­gött egyrészt a környezettudatosság húzódik, más­részt pedig a digitalizáció hatása.

Az internet megkerülhetetlen, ám sokan ráeszmélnek, hogy a tökéletes megoldás az egyfajta hibrid kom­munikáció irányába mutat. A kis szériás nyomtatás jelenleg a reneszánszát éli, alacsony példányszám­ban gyártatnak prospektusokat, különböző marke­tinganyagokat a vállalkozások. A nyomtatáson belül a csomagolóanyag-nyomtatás szektora az, ami képes dinamikusan fejlődni a válságtól függetlenül is. Hiszen mindent csomagolni kell, az elmaradhatatlan.

ÚJRA FIZIKÁLIS RENDEZVÉNYEK…

A PPDexpo saját „találmányunk”, 2013-ban indítottuk, a korábbi Printexpo utódjaként. Az első két esemény még veszteséges volt, de ebben az időszakban fel tudtuk mérni, hogy milyen igényeik vannak a részt­vevőknek, s hozzájuk igazítottuk a szolgáltatásokat. Később ehhez csatlakozott a SignExpo. A két esemé­nyen így különféle gyártók vehetnek részt, a látoga­tók pedig sokfajta technológiával ismerkedhetnek meg. A szinergiának köszönhetően mindenki csak nyerhet. 2022-ben találkozhatunk újra Budapesten, a BOK-csarnokban.

Az idei évben már szimpóziumokat, házon belüli ren­dezvényeket is tudtunk tartani, úgyhogy a jövővel kapcsolatban is optimista vagyok. Azt érzékeljük, hogy óriási az igény a fizikálisan is megtartott eseményekre. A közel másfél éves bezártság kiéheztette az embere­ket a személyes találkozásokra. Abban biztos vagyok, hogy rengeteg újdonság született a pandémiás idő­szakban, számos beruházással gazdagodtak, úgyhogy a témák egész biztosan megvannak a tapasztalatok megosztásához.

… ÉS ÚJ DIGITÁLIS CSATORNÁK

Új kommunikációs csatornákat nyitnak a különböző felületek, amiket mi is kihasználunk. Nekünk az a kül­detésünk, hogy ne csak a nyomtatott anyagokkal fog­lalkozzunk, hanem a digitális világban is jelen legyünk. A weboldalunk jelenleg megújulás alatt áll, a közösségi médiában régóta jelen vagyunk több platformon is, továbbá a közelmúltban indítottuk el podcastünket is. Ez utóbbiban 5-15 perces anyagokat osztunk meg az aktualitásokról – céges változtatások, események, ér­dekességek.

FEJLETT HAZAI NYOMDAIPAR

A magyar nyomdaipari vállalatok fejlettnek mondha­tók. Világszínvonalú gyártástechnológiával találkozha­tunk az üzemekben. A nemzetközi porondon is kife­jezetten jól szerepelnek a hazai vállalkozók. Nemcsak azért van így, mert rengeteg multinacionális nyom­daipari vállalatnak van Magyarországon fióktelepe, ha­nem a kkv-k közé tartozó cégek is a régió országaival versenyeznek a globális piacon. Összegezve: exportké­pes a magyar nyomdaipar, a gépek pedig rendkívül jó technikai fejlettséget képviselnek.

Némethi Botond,
Sign&Display magazin

Comments (1)
Add Comment