A disguise felejthetetlenné tette az Euroliga fináléját

Az innovatív vizuális megoldásokat építő cég eszközeit a kosárlabda Euroliga legutóbbi szezonzárása során használták, hogy ikonikus látványorgiával szédítsék a nézőket. Az elődöntő-sorozat kölni fordulója – a járványveszély miatt – a teljesen üres Lanxess Arénában zajlott, de az élő közvetítést sikerült megtölteni élettel – köszönhetően a mesterfokon alkalmazott kiterjesztett valóságnak (AR). A rendezvény digitális tartalmaiért felelős Filmmaster Events az Ombra kreatív stúdióval dolgozott együtt, és a disguise három darab gx 2c típusú médiaszerverére, illetve a Notch valós idejű tartalommotorjára bízták a megvalósítást.

Az izgalom fokozására olyan pezsgő AR-élményt állítottak össze, ami egyszerre tükrözi a sportágra jellemző vonásokat és az Euroliga kultúráját. A tíz legendás pillanatot, személyt, eseményt, küldetést és egyéb elemeket felvonultató visszaszámlálás grandiózus, káprázatos módon vegyült a stadion élő képével, illetve dolgozott olyan fizikai elemekkel, mint a pálya síkja, ami egyszer csak hullámzani kezdett, vagy a két táncos és a lemezlovas, akik együttműködő részévé váltak az animációnak. Az életre kelt AR-grafikák színpompás, vidám és látványos közeggé varázsolták a kongó csarnokot, így az otthonról figyelő rajongók kirobbanó élményt kaptak – már az első sípszó előtt.

Lenyűgöző, hogy az egyedi látványvilágot hét hatalmas LED-kijelző képével is kombinálták, és a disguise szoftverének hála a tervezés-előkészítés sem tartott tovább négy napnál. A gx 2c médiaszerverek a piacon elérhető hasonló eszközökhöz képest kétszeres teljesítményre képesek, hiszen egyenként két-két kameraállás élő képével is elbírnak, ami elképesztő rugalmasságot ad a produkciónak. A cég egyik programozója, Nicholas di Fonzo elárulta: a rendszerük különlegessége az, hogy más AR-tartalom futtatásához készült platformokkal szemben a disguise eszközeivel élő műsort is lehet szerkeszteni. A szakember a Sockpuppet modul segítségével egy grandMA2 fénypultra csatlakozott, majd az összes show-elemet és videót erről irányította. A  döbbenetes végeredmény 5:25-től a VIDEÓBAN láthatják.

Adriano Martella, a Filmmaster Events kreatív igazgatója aláhúzta: sikerült bizonyítani, hogy egy közönség nélküli stadionba is lehet csodálatos hangulatot varázsolni, ezáltal érzelmi kapcsolatban maradni a rajongókkal.

Gábor János, Sign&Display