A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

A gondolkodás sokféleségére esküszik a Vasvári Designs alapítója

Vasvári Péter világszerte elismert, díjnyertes tervezőgrafikussal a Magyar logók című, újonnan megjelent könyve kapcsán beszélgettünk. A kötetben szakmai zsűri által elbírált, összesen 680 inspiráló embléma látható – mögöt­tük pedig megannyi történet, világszínvonalú tudás és egy elképesztően sikeres szerző húzódik meg. A művész megosztotta magazinunkkal, hogy mit gondol a magyar márkatervezés valóságáról, a szakmát érintő gyerekbe­tegségekről, cégvezetői hozzáállásról vagy az arculattervezés modern kultúrájáról, amibe még az oroszlánfejbe feszített Krisztus képe is belefér, ha indokolt.

Miért választotta anno a logó- és arculattervezést? Bármely más grafikai műfajhoz képest miért ez volt a legvonzóbb?

A tervezőgrafika minden területébe belekóstoltam: kiadvány, könyvborító, illusztrációk. Sokféle úton ke­resgéltem. Így például az újdonságok miatt is, már át­fogóbban és objektíven látok rá az egyes szakmai fel­adatokra. Van, aki csak illusztrátorként dolgozik, más kizárólag logóval foglalkozik, vagy például kiadványter­vezéssel ér el sikereket. Én 2008 környékén kezdtem céltudatosabban a logók irányába fordulni, formákat redukálni, és ebből olyan lehetőségeket kihozni, hogy akár egy-két vonallal, formával érjem el az üzenet cél­ba juttatását. Fontos, hogy anatómiailag harmonikus legyen, és érezhető legyen benne a cég tevékenysége.

Azt mondja: nagyszerű érzés ha a szakma egyes tevékenységi köreiben kimagaslót tudunk alkotni.

Amikor művészeti intézményben tanulja valaki a szak­mát, akkor minden van: illusztrálás, borítókészítés stb. Ez egyfajta belépő, hogy lehetőségünk legyen kihozni magunkból az egyediséget, majd orientálódni. Ha sike­rül, akkor már hívják is az embert, és én speciel a már­kanév- és logótervezésben lettem jártasabb. A logó az első lépcsője az arculattervezésnek, hiszen sok helyen megjelenik önálló elemként.

Laikusként talán nem mindenkinek jut eszébe, hogy ez is művészet. Pedig ugyanúgy, ahogy a művészeknek, a grafikusoknak is vannak irányzatai, amelyekhez jobban vonzódik.

Az iparművészet és képzőművészet kettősét tarta­nám fontosnak kiemelni. Mindkettőben kialakultak modern irányzatok és vizuális értékek. Iparművé­szeti szerepe miatt az alkalmazott grafikában vagy reklámgrafikában megjelent a logótervezés, és ez művészeti erényeket hordozhat. Ha van egy szép arculata akár egy intézménynek, akár egy magán­cégnek, vagy kisebb vállalkozásnak, például vendég­lőnek, akkor annak legyen művészeti értéke, egyedi kvalitása. A különböző irányzatok – immáron több mint száz csak a logótervezésben – pedig megadják ezt a lehetőséget az alkotónak. Így tud majd válasz­tani, kialakítani egy egyedi stílust, amiben kiélheti a rajongását.

Az éttermi példánál maradva: a logóhoz nyilván meg kell néznie, hogy milyen a pult, az asztalterítő, a dekoráció…

Igen, és remélem, hogy a többség számára is így ter­mészetes. Más a helyzet viszont, ha a nulláról kell kezdeni az arculatépítést. Olyankor az sem mindegy, hogyan lógnak a lámpák, milyen a belső vakolat, ahhoz mi illik, hogyan játszunk a tapétával, bútorokkal, más elemekkel. Érdekes lehet egy különleges pohár is, amit egyedileg gyártanak le, és csak ott lehet belőle inni.

Mennyire hajlandó egy vállalkozás a teljes arculata megváltoztatására? Könnyű megértetni, ha szükség van rá? Elfogadják, hogy hiába értenek a saját szakmájukhoz, a grafikai megjelenéshez már nem feltétlenül?

Ez változó. Vannak olyanok, akiknek már 10-20 éves a weboldaluk, de „jól van az úgy”, hiába lenne jó, ha érkeznének vevők az online térből. Ugyanígy előfor­dulnak meglepően nagy cégek, amelyek logóját anno egy számítógépen egyszerűen csak begépelték, és azóta azt használják. Ilyenkor meg kell kérdezni, hogy arculattervezési szempontból milyen irányba vinnék a vállalatot, aztán egy munkatárs odateszi a javaslatot a döntéshozók elé, ahol már el szokott akadni a do­log, mert úgy gondolják, hogy a bejáratott ügyfeleknek nem új arculatra van szükségük, hanem arra, hogy a négy fal között tárgyaljanak velük. Náluk a kapcsolat a fontos, az pedig már fennáll, évtizedek óta.

- Hirdetés -

Nem akarnak új ügyfeleket szerezni – főleg egy világjárvány alatt, amikor a partnerek könnyen kieshetnek a körforgásból?

Van egy 60-70 éves cégvezető korosztály, amely ra­gaszkodik a 20-30 éve működőképesnek tűnő gya­korlatokhoz, míg az utánuk jövők már nyitná­nak az új megoldások felé. Ők többségében második generációs, középkorú menedzse­rek, akik már objektívek: az oktatás, tovább­képzések során tanultakból és a gyakorlatból szerezték meg a tudásukat. Ez a nézőpont talán azért alakult ki, mert egy néhány évtize­des, például rendszerváltás környékén ala­pított cég tulajdonképpen fiatal, tehát nincs kialakult kultúrája annak, hogy időről időre meg kell újulni, vagy legalábbis bizonyos arcu­lati elemeken frissíteni szükséges.

Ugyanebből arra következtetnék, hogy az arculati elképzeléseknek sincs kialakult kultúrája.

Így van. Amíg külföldre néhány vonalból álló, lényegre törő logót is el lehet adni, itthon sokan szeretnének minél több üzenetet belezsúfolni, holott egy-kettő bő­ven elég, a harmadiktól pedig már túlzsúfolttá válik. Vegyünk egy példát: egy kezet, ami egy nagy vízcsep­pet tart. Ennyivel elég egyértelműen lehet tudatosíta­ni, hogy ez milyen cég, viszont ha rá akarunk tenni a logóra még egy emberalakot vagy egy családot is, ak­kor kész a képzavar. Nálunk még nem annyira szeretik lecsippenteni a márkajelzést, például egy-egy pontra, alakzatra vagy vonalra.

Ez a magyar spórolásból eredhet: ha már fizetek valamiért, abba a lehető legtöbb előnyt szeretném belesűríteni, amit a pénzemért kaphatok.

Ezzel is magyarázható. De ugyanúgy benne lehet az in­telligencia vagy a műveltség hiánya. A ‘90-es években még sok ilyen hisztérikus vállalkozás volt, ám a több­ség mostanra tájékozottabb, és jobban elfogadnak minket szakemberként. Persze akadnak, akik nagyon bele akarnak nyúlni a grafikus munkájába, viszont ez egyre kevesebbszer fordul elő. Nekem szerencsém van: hozzám úgy jönnek, hogy amit készítek, azt ér­demes elfogadni. Ezt más is ki tudja alakítani, ha tám­pontokat ad: megindokolja például, hogy miért kell attól eltérő betűtípus, mint ami az ügyfélnek tetszik, vagy miért egy adott szín lesz hatékonyabb a másiknál. A szakmai véleményünket markánsan vállalni kell!

Volt olyan extrém kérés, amiről nem tudta lebeszélni az ügyfelet? Vagy olyan, ami lehetetlennek tűnt, mégis jött az isteni szikra?

Volt egy nagyon érdekes kérés, amióta én is azt tartom, hogy „nincs lehetetlen, csak tehetetlen”. Az amerikaiügyfél azt szerette volna, hogy ábrázoljam a megfeszí­tett Krisztust, és az oroszlán feje mint ikon szintén je­lenjen meg a logón. Kerestem kapcsolódási pontokat, és az oroszlánfej lett az alap, amibe a homloknál és a szemeknél illeszkedik Jézus keresztre feszített tes­te. Ez lett a vallási üzenetet hordozó Moetivs divatcég logója, és annyira jól sikerült, hogy nemcsak ruházat­ra nyomtatják, hanem ékszert is készítenek belőle. Az ilyen munkákból én is tanulok: bátornak kell lenni, és el kell lépni a szokatlan vizualitás felé, amiből mar­káns, az ügyfélre nagyon jellemző dolog születik.

Az új könyvét kinek érdemes forgatni: érdeklődő szakmabelieknek, arculatkereső vállalatoknak, művészetbarátoknak?

Ezt mindegyikük számára írtam. Igyekeztem, hogy mind az ügyfelek, mind a tervezők számára érthető­vé tudjam tenni, de talán utóbbiaknak több ötletet tartogat. Hangsúlyozom benne, hogy az ügyfélnek is segítenie kell a tervező munkáját, mert a siker 50- 50 százalékban múlik kettejük kapcsolatán. Érdemes együtt leülniük a könyvvel, átnézni a benne lévő gyűj­teményt – mert inspiráló és ötletgazdag válogatás –, aztán együtt kidolgozni a megjelenést, amit végül a tervező megvalósít.

Gábor János, Sign&Display magazin 

- Hirdetés -

Sign&Display