A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Unifol stand a FESPA-n

„És Önnek, melyik a kedvenc színe?” – ez a kérdés volt olvasható az Unifol standján Berlinben, ahol valóban a márka autófóliáinak óriási színválasztékát prezentálták, illetve azt, miként viselkednek ezek a termékek jármű burkolás közben.

Régi ismerősünk, Recep Orak, az Unifol cég export menedzsere köszöntött a cég FESPA standján, majd elmondta: „Természetesen a cég teljes termékportfólióját bemutattuk standunkon, amely iránt kifejezetten nagy érdeklődést muRégi ismerősünk, Recep Orak, az Unifol cég export menedzsere köszöntött a cég FESPA standján, majd elmondta: „Természetesen a cég teljes termékportfólióját bemutattuk standunkon, amely iránt kifejezetten nagy érdeklődést mutattak látogatóink. A 3900-as sorozatszámú digitálisan nyomtatható film sorozatunk ma nagyon népszerű. Az autódekoráció szempontjából kifejezetten fontos a 9520-as Prémium cast járműburkoló fóliánk, illetve a 9532-es Prémium cast lamináló termékcsaládunk.”
Az Unifol céget 1994-ben Bes Reklam Ürünleri San. ve TIC. A. S. néven alapították, és nyugat-európai dekorációs anyagok forgalmazását kezdte meg Törökországban. Ezzel egy időben a cég elindította az öntapadós fóliák gyártását az Isztanbultól 100 KM-re nyugatra, Tekirdağ-ban (magyarul Rodostó) található gyárában. A folyamatos kutatás-fejlesztési munka eredményeként 2004-ben piacra dobták az Unifol öntapadós fólia termékcsaládot, majd 2010-ben megkezdték a PVC cast fóliák, illetve kiváló minőségű egyéb fóliák kutatását és fejlesztését. 2011-ben – a cég nagyméretű beruházást kezdett egy második, 2 méter széles fólia termékcsalád megalkotása érdekében, és megvásárolta a cast PVC fóliák gyártásához szükséges gyártó gépeket. 2013-ban megkezdték a cast fóliák próbagyártását egy újonnan kifejlesztett gyártási technológiával. Emellett a cég megkezdte az átlátszó fóliák, padlóra ragasztható fóliák, és polimerikus karbon szálas fóliák gyártását is. Az Unifol ezzel mára területének piacvezető cégévé vált Törökországban. Majd 2014-ben piacra dobták az Unicast cast PVC fóliákat és a Stoneguard fóliákat. A cég megépítette második gyárát Corlu ASB Európai Uniós szabadkereskedelmi zónában papír szilikonizáló tevékenység céljából.

Az Unifol termékcsalád:

• Az Unifol fólia termékcsalád 44 különböző színben érhető el, ebből 27 szín fényes, 17 pedig matt színeket tartalmaz, a 3700-as plotter sorozatban.
• 8 különböző szín érhető el a 7800-as Translucent azaz áttetsző szériában. • 6 különböző szín érhető el a 78027807-es Glass Etch szériában.
• 6 különböző szín a Transparent sorozatban.
• 3800-as és 3900-as Digitálisan nyomtatható széria.
• 7600 Polymeric autó burkoló fólia
• 9500, 9600, 9700 és 9800-as sorozatszámmal érhetők el az Unicast termékek – különleges színekben.
A Bes Reklam cég, a vásárlói igények figyelembe vételével, tovább folytatja a fenti fóliák gyártását és fejlesztését, amelyek a kezdetekben kizárólag 4 színben voltak elérhetőek.
Az Unifol termékcsalád kizárólagos hazai forgalmazója az Aka Digital Média Kft.

- Hirdetés -

Sign&Display