Kezdőlap Gépek és berendezések Színes ponyvákra, gond nélkül

Színes ponyvákra, gond nélkül

Szuperszéles Mimaki UJV55-320 UV-tekercsnyomtató a Ponyva & Dekornál

A Nyomdaker a kecskeméti Ponyva & Dekor Kft-nél helyezte üzembe az ország első Mimaki UJV55-320-as széles formátumú, UV tekercsnyomtatóját. Kíváncsiak voltunk, milyen érvek mentén választotta a családi vállalkozásként működő dekorációs cég az új gépet és mit várnak ettől a nagyarányú fejlesztéstől, ezért ellátogattunk a telephelyükre, ahol az UJV55-ös is dolgozik.

Kis cég, nagy gép
A Ponyva & Dekor bő két évtizede ismert szereplő a piacon, a cég története talán egyszerre a reklámdekorációs technológiák története is. Az első gép egy plotter volt, pár évvel később üzemelték be az első 160 centis Mimaki JV3-160-ast, amit a JV33-160 követett. Még mindkettő életkorát meghazudtolóan működik még ma is, most, hogy az új gép megérkezett, talán az egyiket eladják. Fekete Ildikó cége több területen is aktív, ezek közül a ponyvák, járműponyvák gyártása talán a legjelentősebb, az UJV55-össel is elsősorban ezeket nyomtatják. „Tavaly szántuk rá magunkat erre a nagy lépésre. Elértük a határainkat, ott tartottunk, hogy az adott infrastruktúrával és munkaerő létszámmal már nem tudtunk tovább növekedni, pedig a partnereink elégedettek voltak a munkáink minőségével és a kapacitásainkkal. Két lehetőség volt előttünk: vagy a létszámot bővítjük és a nagy projektek munkáihoz időszakosan helyet bérlünk, vagy veszünk egy nagy lélegzetet és fejlesztjük a gépparkot. Alaposan körbejártuk a kérdést, osztottunk-szoroztunk és végül a Mimaki UJV55-320-at találtuk meggyőzőnek. Pontosan azokra a kérdésekre kaptunk választ, amire kerestünk” – mondta Fekete Ildikó.

A gép érkezése előtt a telephely egyik épületét átalakították, hogy a széles tekercsekkel is gond nélkül tudjanak dolgozni.

Színes ponyvákra, közvetlenül, gyorsan, kompromisszumok nélkül
A színes járműponyvák jobb UV-állóságuknak köszönhetően lényegesen hosszabb élettartamúak, mint a fehér anyagok. Kevésbé látszik rajtuk a szükségszerűen bekövetkező koszolódás. Sok cég eleve az arculathoz tartozó domináns színt választja, amikor a szállítójárművekre ponyvát rendel. A színes ponyvák megmunkálása sokkal több helyet, rengeteg munkát, időt, alapanyagot követel, ha a hagyományos, maszkolásos eljárással készülnek. A fehér aláfestés miatt a rétegek közötti száradási idő alatt nem lehet az anyagokkal dolgozni, „teregetni” kell, ami nagy alapterületű, fedett helyet igényel.

Ráadásul még a grafika is korlátozott részletességű lehet, színátmenetek, árnyalatok kivitelezése nem lehetséges. Röviden szólva: drága és korlátozott lehetőségekkel bír.

A Mimaki UJV55-320 ezzel szemben rendkívül hatékonyan képes dolgozni a színes ponyvákkal is. Az egyidejű fehér alányomásnak köszönhetően azonnal, egy folyamatban nyomtatják a grafikákat, a megnyomtatott tekercseket azonnal, várakozási idő nélkül, egyszerűen tudják mozgatni és feldolgozni. A grafika részletessége gyakorlatilag korlátlan lehet, hiszen az UJV55-320 akár 1200 dpi felbontásban is nyomtat.

Bevált a flexibilis UV-festék
A korábbi, maszkolásos-festéses eljárás nem csupán az idő, a helyigény és a ráfordított munka vonalán okozott néha bosszúságot, időnként a festékekkel is akadtak problémák. Előfordult, hogy a maszkoló fólia eltávolításakor a gondos előkészítés ellenére is fel-felrepedt a grafika széle, volt, hogy az egész megrendelésnek újra neki kellett állni.

Az UJV55-320-at LUS-120-as, flexibilis festékkel használják, 6 szín + fehér készlettel, amely a négy szín mellett light cyan és light magenta színt és fehér festéket is tartalmaz. A LUS120 rugalmasságának és csaknem 170 százalékos nyújthatóságának köszönhetően tökéletesen alkalmas a ponyvák és fóliák nyomtatására is.

A nyomatok ellenállnak a mechanikus hatásoknak is, így a járműponyvákon is megállják a helyüket. A gép használatát teszi még egyszerűbbé az is, hogy a LUS-120 festék 1 literes kiszerelésű, a flakonokat pedig rend kívül egyszerű cserélni.

Hatékony és sokoldalú
Az UJV55-320-ason elsőre az tűnik fel, hogy két tekercs egyidejű nyomtatására is képes. Ezzel a megoldással akkor is kihasználható a gép 320 centiméteres nyomtatási szélessége, amikor kisebb méretű tekercseket kell nyomtatni.

A gép sebessége is lenyűgöző, a maximális teljesítménye óránként akár 110 m 2 is lehet. A gépbe a Mimaki több kényelmi és termelékenységjavító megoldást is beépített. Az NCU (nozzle check unit) egy fúvókaellenőrző egység, amely érzékeli, ha egy fúvóka menet közben meghibásodik. Ilyenkor választhatunk, hogy elvégzünk egy tisztítást, vagy dönthetünk úgy is, a fúvóka helyreállító rendszer NRS (nozzle recovery system) helyettesítse a hibás fúvókát egy másikkal és gond nélkül folytathatjuk a nyomtatást.

A magas nyomatminőség érdekében használja a gép az MAPS megoldást (Mimaki advanced pass system), ami a hullámos szélű passokkal sávozottság kialakulását akadályozza meg.

Egy másik funkció segítségével üzenetet kaphatunk a géptől, ha a nyomtatási folyamat során probléma adódik. Ilyen esetben a gép e-mailt küld az operátornak, aki így menet közben és azonnal értesül az esetleges problémáról.