A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Országos Kirakatverseny

A Magyar Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége meghirdette a „POSzT a kirakatban” országos kirakatversenyt Pécsett, melyen a színházi találkozó programjait kellett az üzletek kirakataiban megjelenteni 2017. június 7. és 17. között.
A versenykirakatok a POSzT nyitónapjára készültek el, majd június 9-én a leleplezés idejéig takarásban voltak az idén debütáló „Grand Opening” megnyitóig.

A versenykirakatokat esti világításban is zsűrizték. Idei újításként a verseny kirakatrendezői részt vesznek „Év kirakatrendezője” címért való versenyben. A kirakatok leleplezése látványos zenés felvonulás keretében történt meg. Az Oberon társulat Árki Krisztián vezetésével minden versenykirakat előtt a témához kapcsolódó zenei etűdöket játszott, majd a leleplezés után az összegyűlt felvonuló csapattal, a versenyzőkkel, a zsűrivel és az érdeklődőkkel együtt zenélve továbbhaladtak a következő kirakathoz. A szakmai zsűri (Szabó Zsigmond mesterdekoratőr, a zsűri elnöke, Kispap Andrea mesterdekoratőr, Varga László dekoratőr és Sztojkovics Éva, a Pécsi Önkormányzat részéről) pontozással kialakította a sorrendet. Tucatnyi jelentkezőből kilenc nevező tíz kirakata versenyzett. A versenyzők Encstől Kaposvárig hat különböző településről érkeztek.

A zsűri legtöbb pontjáért járó Nyomdaker Kft. díját, és a verseny közönségdíját, melyet az Eurojet Kft. támogatott a Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium csapata kapta. Kirakatuk a Don Quijote darabra készült. Tanárok: Baka József, Horváth Balázs, Sütő Ferenc.
Diákok a 11. évfolyam dekoratőrei: Árbogást Dorina, Balogh Nóra, Kazsóki Regina, Nagy Nikoletta.

Díjátadó a Pécsi Nemzeti Színháznál Fotó: Komlós Attila

A verseny két szakmai díját a Vink Plast Kft. jóvoltából Nickházy Tímea és Németh Adrienn encsi és fertődi belsőépítészek Futótűz című és Berhidi Zsuzsanna budapesti dekoratőr a Máli Méteráru üzletben készített Jadviga párnája című versenykirakatai kapták. Nyereményük egy-egy vásárlási utalvány.

A Nyomdaker Kft. különdíját a „Deko Fizz” csapata kapta, akik a budapesti Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium dekoratőr estis tanulói: Árvai Nikoletta, Bíró Józsefné, Fogarasi Nikoletta, Kiss Adrienn, Takács Eszter. Felkészítő tanáruk Gesztes Ágnes. A versenykirakatuk címe: Retrómadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan.

A Villányi Hétfogás Fogadó és a Fritsch Pince különdíját Füredi Annamária és Bernschutz Alexandra, a Budapesti Operettszínház munkatársai nyerték, akik A Chicagói hercegnő című darabra készítették el versenykirakatukat.

A Pécsi Nyári Színház díját az Amulett Karikagyűrű üzlet Macskák című versenykirakata kapta, melyet Gyurkó Katalin készített.

Pécs Város Önkormányzat díjait Csikkel Anita Biatorbágyról, Jadviga párnája című kirakatáért, Csabai Attila kaposvári dekoratőr-koreográfus Primadonnák című és Köles Ilona budapesti kirakatrendező, Boban Marković koncertre készített kirakatáért vehették át.

A június 17-ei díjátadón Botka Dóra énekesnő és Árki Krisztián (gitár) működtek közre.

A verseny támogatói voltak: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Pécsi Országos Színházi találkozó, Pécsi Nyári Színház, Nyomdaker Kft., Hétfogás Fogadó Villány, Fritsch Pince és a Hetedhéthatár. A szakmai díjat a Vink Plast Kft. ajánlotta fel. A közönségszavazás díjtámogatója az Eurojet Kft. volt.

Az Oberon társulat tagjai: Bánkuti Csenge, Bélafi Fanni, Mózsi Veronika, Szabó Luca, Szalai Barbara, Tárnoky Kata. Vezető: Árki Krisztián gitár, Botka Dóra ének.

A verseny szervezője köszönetet mond Szokodi Szilviának a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-től, aki nehéz helyzetben is tudott segíteni, valamint Komlós Attilának önzetlen közreműködéséért.

A rendezvény szervezője: A Dekorszövetség.

A verseny és a szervezőjének hivatalos weboldala: www.dekorszovetseg.hu
A verseny hivatalos eseménye a Facebookon: https://www.facebook. com/events/1102096646563387/

- Hirdetés -

Szólj hozzá
Sign&Display