Kezdőlap Szakmai kiállítások és rendezvények Mosolyogj a világra…

Mosolyogj a világra…

SignExpo – PPD Expo 2017 – Pozitív hangulat. Kreatív, felkészült kiállítók. Szép, izgalmas standok. Komoly látogatói létszám. Távirati stílusban így foglalható össze a SignExpo, PPD Expo amelyet március 28-30 között rendeztek meg a volt SYMA csarnokban. Megpróbálunk összefoglalni, értékelni és életképeket kiragadni.

Van egy olyan mondás, miszerint ha rámosolygunk a világra, mi is mosolyt kapunk vissza cserébe.

Azaz, a pozitív hozzáállás egy idő után megtérül, és sikeresek leszünk általa. Az idei SignExpo kiállítóival beszélgetve fogalmazódott meg bennem a gondolat: valószínűleg érezhető volt az a pozitív hozzáállás, amellyel az év legfontosabb hazai szakmai eseményére készültek, mert cserébe remek látogatói létszám volt a válasz! Pedig a szervezőknek, leginkább Pesti Sándornak, a Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület (PNYME) ügyvezető igazgatójának, nem kis erőfeszítésébe került, hogy az esemény ismét a jól bevált helyszínen kapjon helyet.

Az idei esemény tapasztalatai alapján kijelenthetjük: a SignExpo jelentősége az elmúlt évek során tovább nőtt, hiszen a reklámdekoráció közvetlenül hat a fogyasztási cikkek piaci fogadtatására, a gyártók és kereskedők piaci részesedésének növelésére leginkább alkalmas marketing eszköz, és mint ilyen, fontos érték-és eredménynövelő tényező.

Az idei kiállítás „Ismét együtt” jelmondata többértelmű – és ez nem a véletlen műve volt. Legegyszerűbb olvasata, hogy a kiállítás létrehozói és megvalósítói ismét és továbbra is összefogva, egymást kiegészítve és segítve rendezték a SignExpo és PPD Expo kiállításokat. De benne volt az is, hogy a szakma ilyen széles körben és koncentráltan legutóbb 2015-ben lehetett együtt, kiaknázva az ebben rejlő lehetőségeket és kihasználva ennek minden előnyét. Mert a helyzet nem változott: „Szinte” bármilyen információ beszerezhető az internetről, „szinte” bárkivel kapcsolatba kerülhetünk, de a személyes benyomásokat, tapasztalatokat, a face-to-face kapcsolatokat nem hogy nem pótolja semmi, de egyre fontosabbá és értékesebbé válnak.

SignExpo 2017 számokban A március 28-30. között a BOK (volt SYMA) csarnokban megrendezett SignExpo PPD Expo eseményen 105 kiállító, 76 standon, 2.708 nettó négyzetméter kiállítói területen mutatta be termékeit. A PPDexpo, SignExpo és Flexpo szakkiállításokat – 4.432 előregisztrációt követően 3.726 szakmai látogató tekintette meg, amely jelentős növekedés az előző kiállítás látogatói létszámához viszonyítva.

A látogatói létszám megoszlását tekintve az alábbiak szerint alakult napi bontásban: Első nap: 1.015 fő Második nap: 1.524 fő Harmadik nap: 1.187 fő Erről nyugodtan kijelenthetjük, hogy nagyon szép szám!

De elrugaszkodva a száraz statisztikától, egy kiállításnak mindig van egy érzete is. Mi pedig azt érzékeltük – szinte bármely partnerünket próbáltuk meglátogatni a három nap folyamán több alkalommal is, a válasz többnyire így hangzott: „Ne haragudj, de épp érdeklődőket vezetek körbe a standon, és még ketten várnak rám!” Ennél jobb pedig nem is kell – hiszen az újságíró tudja a helyét, és a lehető legnagyobb öröm sikeres hazai rendezvényről beszámolni! Éppen ezért néhány életképet, fontosabb mozzanatot ragadunk ki az eseményről azért, hogy aki nem ment el, máris tervezze látogatását a következő SignExpo-ra!

Sericol Hungary Kft. – Maximalizálni a különböző technológiák előnyeit
A Sericol Hungary Kft. az általa képviselt 4 területre – szita, textil, grafikai és flexo nyomtatási területre osztotta fel standját, ahol bemutatta, az általa kínált digitális, szita és UV-flexo eljárásokkal, valamint ezek kombinálásával miképpen maximalizálja a különböző technológiák nyújtotta előnyöket.
A cég slágerterméke volt a kiállításon a Fuji Acquity LED 1600 II második generációs, hibrid UV LED nyomtatója, amely gép ára kifejezetten versenyképes, pláne ha tekintetbe vesszük, hogy ez a készülék képes tekercsre és táblára egyaránt nyomtatni.
Signdepot Europe Kft. – kiváló termékek, megalapozott siker
Négy fő termékkategóriával képviseltette magát a Signdepot Kft., így standjuk témája volt a nagyformátumú nyomtatás, a kis szériás speciális nyomtatás (UV illetve bőrnyomtató készülékekkel), a transzferes nyomtatás, és ajándéktárgy-gyártás, illetve a lézervágás és utófeldolgozás.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az általuk forgalmazott hideg-meleg lamináló készülékük, kasírozó asztaluk, lézervágó készülékek mellett standjukon kifejezetten népszerű volt az új OKI ColorPainter E-64s Eco-solvent szélesformátumú nyomtató, amely kategóriájában a leggyorsabb, kifejezetten megbízható, magas színtelítettségű nyomatokat gyártó készülék, amelyet lapunk Jászberényben jártam… ColorPaintert láttam című cikkében mutatunk be részletesen.

LFP Center – Az Epson partner
Újdonságként az Epson címkenyomtatóit mutatták be az LFP Center standján, melyek közül a ColorWorks C7500 készülék az ipari, míg a ColorWorks C3500-as a kisebb felhasználók számára nyújt olyan előnyöket, mint a kiváló minőségű nyomatok, az áttekinthető kezelési folyamatok, a nagy nyomtatási sebesség, illetve megbízhatóság.
Emellett fontos hír, hogy az Epson SureColor SC-S80610 oldószeres nyomtatója megkapta a Pantone akkreditációt, amelyről bővebben az EPSON – a minőség sikere című cikkünkben olvashatnak bővebben.
Aka Digital Média Kft. – teljes termékportfólió és élő bemutatók
Az Aka standján erőteljes hangsúlyt fektettek a 3D-s Unicast fóliacsalád bemutatására, melynek különlegessége, hogy a világon azon 5 gyártó közé tartozik, amelyek saját maguk gyártják cast fóliájukat. Mindezt tették élő prezentáció keretében – amikor is egy autót fóliáztak be. Mint minden élő bemutató – ez is óriási sikert aratott – rengetegen érdeklődtek a termékek, illetve a gyakorlati applikációs trükkök iránt. A standon természetesen bemutatták további termékeiket – a kiváló minőségű Solvetex textileket, illetve LED fényforrásaikat egyaránt.

Plotter Service – elhozott egy egész Roland gyárat
A Roland gépeket forgalmazó Plotter Service standján egy VR sisak segítségével repítették el látogatóikat a Roland gyárba ahol az új VG nyomtató/vágó és a LEF-300 síkágyas UV nyomtató készül. A virtuális valóságnak köszönhetően betekinthettünk néhány be mutatóterembe is Európában.

A standon szakmai tanácsadás keretében kezdeti segítséget adtak a gépválasztásban, illetve megtekinthető, kipróbálható volt az új TrueVIS VG-640, illetve a LEF-12i síkágyas UV nyomtató, tárgyak perszonalizálásához.

Unimark – komplex megoldások
A svájci gyártású Zünd vágógépeket, illetve az Eurolaser lézervágókat forgalmazó Unimark standján megfelelően reprezentálta a cég filozófiáját, amely alapján komplex megoldásokat kínálnak vásárlóik számára. A kiállítás folyamán bemutatott Eurolaser készüléket Zünd rezgőkéssel is felszerelték azért hogy bemutassák: a két rendszer akár egymás mellett is képes együtt dolgozni.

Nyomdaker – impozáns stand, remek portfólió
A Nyomdaker jól átlátható és könnyen átjárható standján elegánsan, élő bemutatók keretében reprezentálta az általa forgalmazott Mimaki nyomtatókat. A cég megjelenésénél mint mindig, most is érzékelhető volt, milyen komoly szervizhátteret biztosítanak az általuk értékesített nyomtatókhoz, hiszen a SignExpo-n sem hangozhatott el olyan technikai kérdés, amely kifogott volna a Nyomdaker kollégáin!

Fontos kiemelni, hogy a Nyomdaker kínálatában immár elérhető a Tridonic LED termékcsalád széles választéka, mindezt raktárkészletről, rövid szállítási határidő mellett, így érdemes konzultálni a cég kollégáival világító fényreklámok kivitelezését megelőzően.

Alphaset – nyomatékosított jelenlét
A magyar piacon már 20 éve tevékenykedő Alphaset Kft. idén szintén fontosnak tartotta, hogy megjelenjen ezen a szakmai kiállításon, hiszen ezzel kívánta egyrészt tudatosítani jelenlétét a piaci résztvevőkben, másrészt kifejezett célja volt új ügyfelek akvirálása is. Standjuk hangsúlyos terméke volt az Alphaset által forgalmazott automata lapadagolós vágóplotter, amely egyedi címkék gyártásához kifejezetten hasznos és praktikus eszköz, illetve új termékkel is jelentkeztek, hiszen színes plotterfóliákat ezidáig a hazai piacon nem forgalmazták. Különleges termékük volt a szublimációs nyomtatható flex fólia, amelyet rajtuk kívül más nem forgalmaz hazánkban.

Xerox – A szolgáltatásbővítés állíthatja növekedési pályára a hazai nyomdákat
A Xerox standján tartott tájékoztatón elmondták: fordulóponthoz ért a magyar nyomdaipar. A folyamatosan változó igények, a megrendelések mennyiségi csökkenése és az egyedi megoldások iránti kereslet növekedése döntés elé állítja a vállalkozásokat. Azok képesek bővülni, amelyek gyorsan reagálnak a piaci folyamatokra, költséghatékony megoldásokat és magas minőségű szolgáltatásokat biztosítanak a megrendelőknek. Nem kérdés, hogy fejleszteni kell a versenyben maradáshoz és ebben a szektorban a digitalizáció, és a perszonalizált megoldások határozzák meg az innovációk irányát.

A digitális nyomtatás és a szolgáltatások terén globális vezető szerepet betöltő Xerox hazai leányvállalata, a Xerox Magyarország ennek szellemében széles termék-és szolgáltatáskínálattal volt jelen az idei PPD Expo-n, hogy a nyomdaipari vállalkozások megismerhessék mindazokat a berendezéseket, technológiákat, amelyek hozzásegítik őket a portfólióbővítéshez és vele együtt a megújuláshoz, a továbbfejlődéshez.

A digitális nyomtatás terén a Xerox arra törekszik, hogy a lehető legszélesebb digitális nyomdaipari termékválasztékot biztosítsa a piaci szereplőknek. A személyre szabott csomagolás gyártásától kezdve a kispéldányszámú könyvkiadásig a vállalkozások számos megoldás közül választhatnak azért, hogy a vásárlóikat jobban elérjék, illetve a velük való kommunikáció intenzívebbé váljon. Ennek megfelelően a cég hazai leányvállalata, a Xerox Magyarország Kft. célja volt az idei PPD Expo-n, hogy az ügyfelek igényeit, elképzeléseit alapul véve, minél több nyomdaipari vállalkozás számára mutassa be azt az utat, amellyel bővíthetik a szolgáltatásuk kínálatát. A rugalmasabb, szélesebb portfólió egyszersmind több lehetőséget teremt a bevételek megsokszorozására. A vállalat ennek megfelelően profitábilis nyomdatermékekre és szolgáltatásokra hívta fel a figyelmet különös tekintettel a jól célzott, releváns tartalmú DM levelek digitális előállítására, a címkék és csomagolások, dobozok személyre szabhatóságára, a termék- és márkavédelem szempontjából fontos biztonsági elemek nyomtatására, valamint a fotókönyvek, üdvözlőkártyák, szórólapok, naptárak és más nyomdatermékek gyártására, illetve arra, hogyan alakíthatóak át a dokumentumok marketing eszközzé a Xerox digitális technológiájával.

Az idei PPD Expo adott otthont a Xerox Magyarország Kft. két újonnan fejlesztett színes nyomdagépe, a Xerox Versant 3100 és a Xerox Versant 180 európai premierjének. Mindkét berendezésre az egyszerű kezelhetőség, az ofszetnyomdai minőség és teljesen automatizált folyamatok a jellemzőek.

Eurojet – két standon
Az Eurojet Hungária Kft saját standján mutatta be az általa forgalmazott HP nyomtatókat, utófeldolgozó készülékeket, illetve alapanyagokat. A cég szintén jelen volt a Mutoh standján, hiszen forgalmazzák a márka UV LED, textil és szélesformátumú nyomtatóit egyaránt.

Saját standjukon bemutatták a Neschen hideg lamináló készülékét, amely egyúttal része egy olyan megállapodásnak, amely alapján idén január óta hazai forgalmazóként a Neschen alapanyagokat szintén értékesíti az Eurojet.
Standjuk minden egyes négyzetcentiméterét kihasználták termékeik bemutatására, így kis tárgyalóik egy-egy külön termékkategóriát reprezentáltak, ennek megfelelően volt ’Öko sarok’, amelyet polipropilén anyaggal dekoráltak, amelyet HP Latex nyomtatóval nyomtattak meg. De volt például ’Falra fel’ – amely a belsőépítészeti dekorációs anyagokat gyűjtötte csokorba.

A ’Dobd Fel’ részen a könnyen applikálható anyagaikat mutatták be. A ’Táblázd fel’ boxban táblás anyagaikkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Grafikáik pedig egytől egyig a Forma 1-es, illetve NASCAR anyagok voltak, ezzel kívánták alátámasztani ’Pörögj fel!’ kiállítási szlogenjüket.