A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Megújuló energiákra áll át az Epson

A cég azt szeretné, ha az üzemei száz százalékban megújuló energiával működnének, már 2023-ban.

Az ipari szereplőknek egyre több környezetvédelmi elvárásnak kell megfelelniük, ezért az Epson kidolgozta a saját intézkedési tervét tartalmazó „Environmental Vision 2050” című programot, amivel a fenntartható működés iránti elkötelezettségét demonstrálja – tudatta az Image Magazin.

A Párizsi Egyezmény karbonsemlegességi céljait figyelembe véve tudományos alapokon nyugvó forgatókönyvet készítettek a székházaik és gyáraik számára, pontosan meghatározva, hogy mikortól kell teljesen átállniuk megújulóenergia-fogyasztásra. Fokozatosan haladnak: a tavaly kezdett munkának köszönhetően mára teljesen megújuló energiával működnek az angliai, amerikai, Fülöp-szigeteki gyáraik, az európai kereskedelmi központjaik és az összes Japánban található létesítményük. A következő bő másfél év során a világ más tájain lévő képviseleteik is át fognak állni, fogalmazták meg a tervezetben.

Az Epson azzal számol, hogy évente kb. 36 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélik meg a légkört, ami komoly előrelépés a klímaváltozás elleni globális harcban. A cégcsoport elnöke, Yasunori Ogawa közölte: a vállalat „proaktívan küzd a környezetszennyezés ellen”, azóta, hogy az alapítók megmentették az egyik központ mellett fekvő tavat.

„Mi voltunk az elsők, akik teljesen száműztük a gyártófolyamatokból a halogénezett szénhidrogének felhasználását, és most megfogalmaztuk azt is, hogy száz százalékban megújuló forrásból származó villamosenergiával működünk tovább”, fűzte hozzá.

A cég elsajátította a „monozukuri” (szabad fordításban: „a gyártás művészete és tudománya”) néven emlegetett japán filozófiát, vagyis felismerte, hogy hatékony, kompakt és precíz technológiákkal környezetvédelmi zászlóvivő lehet. Abban a hitben folytatják a munkát, hogy a törekvéseikkel nemcsak a környezeti terhelést csökkentik, hanem az üzleti élet megsemmisülésének kockázatát is. Az Epson meglátta azt, amit sokan még mindig nem: a klímaváltozás ugyanúgy fenyegeti az ipar működését, az üzleti életet és a gazdasági stabilitást, mint a természetes környezetet – tehát mindet egyszerre kell megmenteni.

Gábor János, Sign&Display

Fotók: Los Angeles Business Journal, Crest Interiors

- Hirdetés -

Sign&Display