A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Ismét piacvezető Európában

Az Infosource kutatóintézet legfrissebb kutatási adatai alapján a swissQprint Nyala szélesformátumú nyomtató immár sorozatban harmadik éve kategóriájának legjobban eladott terméke Európában, a modulárisan felépített termékcsalád legújabb generációjában pedig a LED modell lépett elődje helyére.

A genfi székhelyű piackutató intézet, az Infosource adatai alapján, összehasonlítva az összes egyéb márka készülékeivel, tavaly a Nyala volt Európában a legjobb eladási adatokat elérő nyomtató azon UV síkágyas/hibrid nyomtatók között, amelyeknek nyomtatási mérete szélesebb 60 inchnél (152,4 cm), áruk pedig 130.000 – 500.000 Euró között van. Ez a győzelem azt jelenti, hogy a Nyala sorozatban immár harmadik éve nyerte meg kategóriájának első helyét.

Előnyös LED megoldás

A Svájcban készülő UV inkjet nyomtató meggyőző ár/teljesítmény arányt kínál, különösen a legújabb sorozat készülékei, amelyben már LED technológiát alkalmaznak. A Nyala LED készülékeket először a 2017-es FESPA kiállításon mutatták be előzetesen, majd azóta elődje a Nyala 2 modell helyébe lépett, amelyet még hagyományos UV szárítási rendszerrel szereltek fel. A ma alkalmazott LED technológia hatalmas mértékben csökkentett energiafogyasztása mellett a nyomtatható alapanyagok és applikációk széles körét teszi lehetővé, alacsony hőkibocsátásának köszönhetően. Emellett a LED rendszer kis környezeti lábnyomot hagy maga után, alacsony energiafelhasználása, nem szennyező alkotóelemei és alacsony mértékű karbantartási igénye által.

Modularitás a teljes szériában

A jelenlegi swissQprint választék 3 modellt tartalmaz, amelyek különféle méretekkel és termelékenységgel. A Nyala LED (32,×2 m síkágyas, 206 m2/óra maximális nyomtatási sebességgel), az Impala LED (2,5×2 méteres síkágyas, 180 m2/óra maximális nyomtatási sebességgel) és az Oryx LED (2,5×2 m síkágyas, 65 m2/óra maximális nyomtatási sebességgel).
Mindhárom modell moduláris felépítésű és szabadon választható festékkonfigurációval rendelhető annak érdekében, hogy a felhasználók tényleg igényeikre szabott nyomtatót kapjanak, azzal a lehetőséggel, hogy később bővíthessék már meglévő nyomtatójukat. A fokozatos befektetés lehetősége megkönnyíti, hogy a vállalkozás elinduljon a digitális szélesformátumú nyomtatás területén, majd nyomtatója később együtt növekedjen a céggel. Ez a modularitás nagyban hozzájárul a Nyala készülék és a swissQprint sikeréhez egyaránt.

Sokoldalúság, nyomtatási minőség és sebesség kombinációja – swissQprint a FESPA 2018 kiállításon

A prémium minőségű UV inkjet nyomtatók, amelyeket Svájcban terveznek és gyártanak. Valódi síkágyas felépítés, további hozzáadott opciókkal a tekercses nyomtatásra, illetve túlméretes táblák (maximum 3,2 x 4 méteres méretig). Alapanyag és kész nyomat betöltő és leemelő robot. 9 szabadon konfigurálható színcsatorna. Tandem funkció a non-stop nyomtatáshoz. Speciális applikációk – köztük 3D effektekkel. Tekintse meg Ön is élőben, működés közben a swissQprint Nyala, Impala és Oryx LED szélesformátumú nyomtatókat a FESPA 3.2 – C50 standján május 15-18. között a berlini vásárközpontban!

- Hirdetés -

Sign&Display