A sign készítés és nagyformátumú nyomtatás magazinja

Az UV nyomtatás nagy jövő előtt áll

Az idei Grafima kiállításra Belgrádba látogatott Bert Benckhuysen, a Mimaki Europe EMEA régióért felelős senior product managere. Egy ilyen szakember rengeteg olyan információval és piaci rálátással bír, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik a piac helyzetét, az aktuális fejlesztéseket, és komoly iránymutatást jelenthetnek a közép és hosszabb távú jövőbeli trendeket illetően. Kihasználtuk hát az alkalmat, hogy exkluzív interjú keretében tudjuk meg a legtöbbet a Mimaki koncepciójáról!

S&D: Első alkalommal jár a Grafima kiállításon? Mi a véleménye erről a rendezvényről?

Bert Benckhuysen: A szakmai kiállítások sokban hasonlítanak egymásra. Ami azonban szembetűnő volt számomra, hogy amíg a nagyobb nemzetközi kiállításokon a cégek már leginkább az applikációkra fókuszálnak és arra törekszenek, hogy bemutassák, milyen megoldásokat, termékeket gyárthatunk egy adott géppel, addig ezen a kiállításon rengeteg gépet láttam, itt minden inkább a gépek bemutatásáról szólt.

S&D: Két partnerük is képviselte a Mimaki-t a Grafima-n: a Sitotechnika és az Alphaset. Milyen termékválasztékot mutattak be standjukon?

Bert Benckhuysen: Tulajdonképpen a teljes termékválasztékunkat a solvent gépektől az UV Led nyomtatókig, beleértve az UCJV sorozatot, az új vágógépünket és laminálónkat egyaránt.

S&D: Idén ősz elején mutatták be új átlátszó festéküket a Mimaki UCJV300 nyomtatókhoz LUS-170 néven. Milyen hozzáadott értéket kínál ez az új festék a felhasználók számára?

Bert Benckhuysen: Az új, UV szárítású átlátszó festékünket, LUS-170 néven kifejezetten az UCJV300 nyomtató sorozathoz fejlesztettük ki. Az alap konfigurációkon felül, extra opcióként érhető el a LUS-170 átlátszó festék úgy, hogy kivesszük nyomtatónkból a light Cián és light Magenta színcsatornákat, így a két fehér festékcsatorna mellett két csatornánk lesz, amely átlátszó festéket tartalmaz. Az applikációkat tekintve több mozgásteret kínál a felhasználók számára, hogy számos exkluzív nyomdaterméket gyárthatnak, texturált felületekkel, illetve fényes vagy matt rétegekkel. Az UV nyomtatással elérhető layeres nyomtatás által ezzel az új festékkel rengeteg kreatív variációs lehetőségünk adódik. A címkenyomtatás és ofszet nyomtatás területén mindez rengeteg lehetőséget kínál. Az ipari címkenyomtatásban, vagy a Magyarországon egyre erőteljesebben fejlődő autógyártás számára szintén hasznos és értékes lehet. A LUS170 festékek által immár tekercses nyomtatóban is használhatóvá válik a Mimaki egyéni szabadalma, a Clear Control rendszer, amely rövidíti a festék száradási idejét, így minimalizálja, hogy por kerüljön friss nyomatunkra, illetve e rendszer által tisztább, átlátszóbb lakk effektusokat nyomtathatunk. Annak érdekében, hogy egyszerűbben készíthessünk lakk effekteket, a Mimaki ajánlja még az ARTISTA UV textil könyvtár használatát, amelyet a felhasználók egyidőben installálhatnak RasterLink6Plus RIP szoftverükkel. Az ARTISTA UV textúra könyvtár 129 különféle textúra változatot tartalmaz, amelyeket Adobe Illusztrátorban használhatunk vizuális effektek kialakításánál. A LUS-170 festékek Greenguard Gold minősítést kaptak, amely szigorú környezetvédelmi szabályozás lehetővé teszi, hogy alkalmazzuk a velük készült nyomatokat iskolák és egészségügyi intézmények belső tereiben is.

S&D: Milyen a Mimaki UCJV sorozat eddigi piaci megítélése?

Bert Benckhuysen: Az UCJV sorozatunk a Mimaki eddigi legsikeresebb terméke, hiszen olyan nyomatokat készíthetünk vele rengeteg olyan alapanyagra, amelyre sem solvent, sem pedig latex nyomtatással nem vagyunk képesek. A LUS-170 festékkel kiegészülve pedig az UCJV készülékek felhasználói olyan hozzáadott értékű termékeket készíthetnek, bel- és kültérre egyaránt, amelyek nagyobb árréssel értékesíthetők a piacon. Ráadásul a nyomatunk azonnal használható és még laminálás sem szükséges, hiszen anélkül is megfelelően strapabíró.

S&D: A Mimaki UCJV300 nyomtatói UV LED technológiát alkalmaznak. Mit gondol e technológia jövőjét illetően?

Bert Benckhuysen: Meggyőződésem, hogy a jövőben az UV technológia nagy piaci részesedést fog elnyerni az oldószeres technológiától. A sign piac kifejezett igénye az azonnal használható nyomat. A latex technológia pontosan ennek köszönhetően vált nagyon népszerűvé és szerzett komoly piaci részesedést. Az oldószeres nyomtatásnak nincs megoldása erre a feladatra – nincs más lehetőség, ott ki kell várni a nyomtatást követő 48 órát ahhoz, hogy a nyomatot laminálhassuk. Ha pedig nem várjuk ki a megfelelő időt, akkor a nyomatunk nem lesz megfelelően tartós. Az UV nyomtatási technikai fejlesztéseink által elértük, hogy van olyan tekercses nyomtatónk, amely képes ugyanarra a megoldásra, mint a latex, hiszen azonnali kész nyomatokat gyárthatunk vele. Azonban ez a nyomtató már többre is képes a latexnél, ugyanis elérhető a fehér szín megfelelő minőségű nyomtatása, és van már elérhető integrált vágási funkciónk, ráadásul a nyomatok szárításához nincs szükség magas hőmérsékletre, ezáltal képesek vagyunk bármely hőre érzékeny alapanyag nyomtatására is. Ezen felül csökken az energiaszükséglet, így a bekerülési költség is. Az UV LED lámpák hoszszú élettartamúak, a rendszer kevés festéket használ, ezáltal jóval kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után. Arról nem is beszélve, hogy a nyomatunk azonnal kész, szagmentes, és olyannyira erős, illetve karcálló, hogy további utómunka sem szükséges – azonnal felhasználható.

S&D: Nem véletlen hát, hogy a Mimaki rengeteg energiát fektet ezen fejlesztésekbe.

Bert Benckhuysen: Ez abszolút így van. E fejlesztések eredményeként kerül még ezév telén piacra a valódi fém részecskéket tartalmazó, új ezüst festékünk az UJF7151+ készülékekhez. Az UJF7151+ nyomtatók ugyanis nem csak festék keringető rendszerükkel képesek keringetni ezt a festéket, hiszen olyan nyomtatófejekkel vannak felszerelve, amelyek önmagukban is képesek megtenni ezt. Mi vagyunk az elsők, akik ezt a megoldást bemutattuk síkágyas UV nyomtatón – a nürnbergi Fachpack csomagolástechnikai szakvásáron. A nyomatok pedig egyszerűen lenyűgözőek – képesek leszünk valódi tükör effektust, vagy matt ezüst effektust is nyomtatni.

S&D: A C!Print Madrid és a Sign Isztambul kiállításokon mutatták be új textilnyomtatójukat, TS55-1800 néven. Mik az előnyei ennek a modellnek a versenytársakhoz mérten?

Bert Benckhuysen: Bizton állíthatom, hogy a TS55-1800 egy forradalmian új digitális, hőtranszferes szublimációs nyomtató, amellyel felkavarjuk a piacot, ugyanis ez a nyomtató felsőkategóriás gyártási megoldásokat kínál a belépő és közepes szintű piaci szereplők számára, belépő szintű árakon. A nyomtatóba négy darab ipari minőségű nyomtatófejet építettünk, amelyekkel két és négypasszos nyomtatási módban is nagy sűrűségű festéket tudunk a nyomtatási felületre juttatni. Ez kifejezetten fontos a divatcikkek és sportruházati termékek nyomtatásában, ahol erőteljes színekre és gyors nyomtatási sebességre van szükség. Ez csak az egyik ipari funkció, amit beépítettünk a TS55-1800-ba, a másik, hogy 10 kgos festék tartály rendszerrel szereltük fel, a festék árát pedig nagyon lecsökkentettük, így az eredeti, nagy denzitású festéket is elérhető áron kínáljuk ehhez a készülékhez. A TS551800 480×600 dpi felbontású nyomatokat készít, magas festéksűrűséggel, egypasszos nyomtatásban, 140 m2/ órás nyomtatási sebességgel. Emellett a MAPS4, azaz a Mimaki Advanced Pass System használatával képes kétpasszos nyomtatásra a banding teljes mértékű elkerülésével. Mindezeket alacsony működési költségek mellett, kiemelkedően magas produktivitással és megbízhatósággal. Az egyik legfontosabb funkciója az opcionálisan beépíthető Mini Jumbo Roll tekercs egység használata, amely 2.500 lineáris méternyi hőtranszferes papír folyamatos adagolására képes. A TS55-1800 természetesen tartalmazza a Mimaki Fúvóka ellenőrző és javító rendszerét a folyamatos működés érdekében.

S&D: Mely cégek számára ajánlják a TS55-1800-at?

Bert Benckhuysen: Tulajdonképpen minden szegmensben és a piacon jelenleg elérhető összes nyomtatóval versenyképesek vagyunk. Az alap modell, amely nem tartalmazza a Mini Jumbo Roll opciót, kifejezetten alkalmas és elérhető a belépő szintű, kisebb cégek számára. A teljes felszereltségű készülék pedig bármely nagyobb termelési feladattal könnyedén megbirkózik. Eddig olyan esetekben, amikor növelni akartuk a felületre felvitt festék mennyiségét, akkor növelnünk kellett a nyomtatási felbontást és növelnünk kellett a nyomtatási passok számát is, amely azt eredményezte, hogy jóval lassabb nyomtatási sebességgel voltunk képesek nyomtatni. Mi megoldást találtunk a TS55-1800-ba épített új nyomtatófej technológiával erre a problémára, és egy, illetve két passos nyomtatási módban, nagy sebesség mellett is képesek vagyunk nagy menynyiségű festéket felvinni a nyomathordozóra, mindezt kiváló minőségben. Így ez a gép minőségi megoldásaival, kedvező árával, illetve kedvező festék költségeivel rengeteg új piacot nyit meg számunkra. Mindez elősegíti azt a trendet, miszerint a digitális textilnyomtatás egyre inkább visszatér Európába. Ráadásul ezzel a technológiával a termelő cégek nagy előnyre tehetnek szert azáltal, hogy gyors gyártási folyamattal képesek szállítani a kisebb és nagyobb mennyiségű megrendeléseket egyaránt.

Sign

- Hirdetés -

Sign&Display