Kezdőlap Szakmai kiállítások és rendezvények A FESPA kihívás – avagy: Merj másképp nyomtatni

A FESPA kihívás – avagy: Merj másképp nyomtatni

Az idei FESPA jelmondatát – ‘Merj másképp nyomtatni’ – kétféleképpen is értelmezhetjük. Egyfelől elismeri azt a vállalkozói kedvet, ami az utóbbi évtized folyamán hajtotta a szélesformátumú iparág növekedését; a legújabb FESPA kutatásból ugyanis kiderül: az átlagos éves növekedési ütem 9% volt a 2007-2015 közötti időszakban. Másfelől arra ösztökéli a szélesformátumú nyomtatással foglalkozókat, hogy bátran vállalkozzanak, és használják ki a 2017-es FESPA kiállítást arra, hogy megismerjék a legújabb innovációkat, és alkossanak új termékeket, illetve szolgáltatásokat, amelyeken keresztül bemutathatják kreativitásukat és tovább építhetik eddigi megrendelői bázisukat.

Mindeközben a jelmondathoz kapcsolódó meglepően szép kép, amelyen egy robot kéz épp elenged egy briliánsan színezett pillangót, nagyszerűen rámutat a technológia kiemelt szerepére a teljes folyamaton belül.

A jelmondat és a kép azonban sokkal többet jelent, mint a FESPA 2017-nek fontos eseményként való promotálása a széles formátumú nyomtatási közösségben. Egyúttal erőteljesen emlékeztetnek arra is, a nyomtatás, milyen nagy mértékében változott a digitális érában, és vajon mit is jelent manapság nyomdának lenni. Számos, a FESPA cenzus kutatás által felismert átfogó trend erősíti meg ezt az üzenetet. Például a cenzusból látszik a nagy volumenű nyomtatástól való folyamatos eltávolodás a személyre szabott, nagyobb árrést biztosító termékek gyártása felé. A kutatásból látszik a nyomdai szolgáltatók egyre komolyabb koncentrációja az ügyfeleik által támasztott igényekre és elvárásokra. Emellett a kutatás rámutatott arra is, hogy amíg a gépberuházási befektetések továbbra is nagy fontossággal bírnak, a stratégiai tervezés éppolyan fontossággal bír, hiszen azon vállalkozók 45%-a, akik befektetnek, új piacokra lépnek, új termékekkel és szolgáltatásokkal.

Szélesebb távlatok
A digitális média versenyhelyzete a nyomdaipart szűkítette – manapság kevesebb nyomdai szolgáltató létezik, és az általános mennyiségek lecsökkentek – de egyúttal ki is szélesítette ezen vállalkozások számára az elérhető távlatokat. A digitális érát megelőzően, a nyomtatás egy sokkal kisebb és jobban kiszámítható világ volt. Az ofszet és a szitanyomás jól megalapozott, stabil technológiák voltak, a nyomdai termékek választéka pedig limitált és mindenki számára ismert volt, a megrendelők igényei – hogy mit és mikor akarnak – szintén nagyban kiszámítható volt. Azon feltételek mellett a gépberuházások előre meghatározhatók voltak – annak érdekében volt szükség új gépekre, hogy gyorsítsák a termelést, növeljék a kapacitást és javítsák a minőséget. A legtöbb vállalkozás számára a ’versenyt’ a legközelebbi nyomda jelentette, nem pedig a digitális média ingadozó és gyorsan változó világa.

Abban a világban a nyomdák képesek voltak megélni és prosperálni egyszerűen azáltal, ha folytatták ugyanazt, amit annak előtte is csináltak. Nem volt szükségük arra, hogy folyamatosan figyeljék a versenytársként jelentkező új technológiákat. Amiatt sem kellett aggódniuk, vajon mit csináltak megrendelőik; bizonyára nem is sok nyomda törődött azzal, miért is volt szüksége megrendelőjének az adott nyomdai munkára.

Manapság a nyomtatás csupán egyetlen médium a számos egyéb között, amelyek mind egy szeletért versengenek a marketing büdzséből, de ez a médium viszont egyedi előnyökkel bír. A digitális média ugyanis nem tud versenyre kelni a nyomtatás több érzékszervre ható megjelenésével, és azon képességével, ami által nagyon sok anyag megjelenési formáit képes kibővíteni. Manapság, amikor a digitális kommunikációs felületek lecsökkentették az emberek koncentrációs idejét, a nyomtatott anyagok késztethetik őket arra, hogy megálljanak, érzékeljenek és elgondolkodjanak.

A nyomtatásban benne rejlik az elemi meglepetés.

Energizált közösség
A fentiek egyike sem újdonság azon nyomdai vállalkozók ezreinek, akik májusban Hamburgba utaznak – hiszen mindannyian jól ismerik a nyomtatás előnyeit. Elődjeikkel szemben ők tisztában vannak azzal, mit és miért akarnak megrendelőik. Mindezeket egyértelművé tette a FESPA cenzus kutatás, amely tiszta képet festett a mai energizált közösségekről, ahol azon vállalkozások válnak vezetővé, amelyek megfelelően reagálnak megrendelőik változó igényeire, és annak megfelelően variálják termékportfóliójukat.

Ez egy optimista közösség, amelyben a válaszadók 80%-a mondta azt a kutatásban, hogy nagyon vagy legalább valamelyest optimista üzleti lehetőségeit illetően. Az optimizmusuk pedig leginkább azon megfigyelésen alapszik, hogy mi történik vállalkozásukon belül és azon kívül. Több mint 70 százalékuk ismeri fel, hogy megrendelőik igényei hajtják a változásokat. És legtöbbjük kész arra, hogy kilépjen a megszokott alkalmazások köréből valami új felé, mindamellett, hogy a top 4 nyomdatermék még mindig a zászlók (49% szerint), plakátok (40%), signok (38%) és óriásplakátok (37%) – de a nyomdai vállalkozók mintegy 80%-a számolt növekvő igényekről a textilek, dekorációs és csomagolási mintaanyagok területén. Számos vállalkozó (több mint 75%) arra számít, hogy a digitális displayek belátható időn belül hatással lesznek a szélesformátumú iparágra, amely ágazat megismerésére a legjobb platform a FESPA-val egyidőben megrendezésre kerülő Európai Sign Expo.

A Merj másképp nyomtatni egy tiszta, egyértelmű üzenet a FESPA közösség felé annak érdekében, hogy olyan ambíciókkal érkezzenek a kiállításra, hogy felfedezzenek valamit, ami kiterjesztheti vállalkozásuk határait és friss lehetőségeket biztosít számukra. A Merj másképp nyomtatni sok nyomdai vállalkozó számára nem egyszerűen egy kihívás, hanem egy mantra, amely szerint már jelenleg is élnek és dolgoznak.